| ||
A Goethe Intézettel összenőtt Jedermann zenei elkötelezettségét jelzi, hogy bárki odaülhet a vendégtérben lévő zongorához – az már más kérdés, hogy ennek a vezetőség maradéktalanul örül-e. Lényeg a lényeg, a Jedermannban mindig elöl van egy koncertnyi hangszer, zongorától nagybőgőig, s ezen az estén elöl lesz a Specko Jedno is. S mivel közeleg az év vége, szelíd erőszakkal talán rábírható a zenekar (és a zenekart vezető Rutkai Bori), hogy a snoblesse rovat egyik kedvencét, az Égősort eljátsszák. Ha nem, az alábbi sorokat tessék énekelni:
Jött a karácsony, és nem tudtam, hogy milyen ürügyet találjak,
Arra, hogy felhívjalak téged, arra, hogy ismét rád találjak.
Van-e égősorod? Van-e izzósorod? Csak ennyit kérdeztem én…
Van-e égősorod? Van-e izzósorod?
A fény nekem a remény…
Nem köt már minket össze a hús, sem a csont, sem a szív, sem a száj.
Nincs köztünk semmi, ami kötelező lenne, semmi sem, ami muszáj.
