„Szavakkal már nem” - Mundruczó Kornél rendező

  • rés a présen
  • 2017. február 16.

Snoblesse

Schubert Téli utazása Mundruczó-módra.

rés a présen: Filmek és színdarabok után most először koncertszínházat rendezel. Egyáltalán mi az, hogy koncertszínház? És miért érdekel?

Munduczó Kornél: A koncertszínház kifejezés valamilyen operaszerű előadást sejtet. Ezzel szemben a mi produkciónk olyan valóságos, élő anyaggal áll kapcsolatban, amelyet elég pontosan jellemez a videoinstalláció megjelölés. Ez a lehetőség mindig érdekelt, efféle produkciókat rendeztem Bécsben, Antwerpenben és Zürichben is.

rap: Honnan indult az együttműködés az Óbudai Danubia Zenekarral, és hogyan zajlanak a próbák?

MK: Tavaly az antwerpeni operaház kért föl a Kékszakállú megrendezésére, ahhoz választottam párdarabnak Schubert fontos dalciklusát. Most Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője javaslatára szívesen nyúlok a Hans Zender-féle modern átirathoz, amely – mint szinte kortárs mű – természetes módon jellemzi korunk európai embe­rének egzisztenciáját. A Danubia zenekar tagjai fiatalok, sokuknak nem egészen ismeretlen a bizonytalan jelen és kilátástalan jövő rémképe. Szakítani akartam azzal a gyakorlattal, hogy a dalciklusok ki­öregedett operisták terepévé váltak. Ez egy reményvesztett fiatal férfi drámája. Nagy örömmel látom a pódiumon Szemenyei Jánost, egyébként a Proton Színház állandó zeneszerzőjét, aki ezzel a szereppel mint énekes bizonyítja tehetségét.

false

 

Fotó: Fegyverneki Sándor

rap: Mi ragadott meg Schubert Winterreise című zeneművében?

MK: Rendkívüli, tökéletesen zárt mű, amely itt és most sokat mond nekünk az otthontalanság és idegenség drámájáról. A videoinstalláció filmkockái valóságos magyarországi menekülttáborok lakóit örökítették meg. A velük töltött idő inspiratív tapasztalat volt, amely egy-egy sokatmondó jelenet segítségével szembesített bennünket megannyi ember alapvető egzisztenciális problémáival. Ahogyan megmerítkeztem az elhagyatottság és reménytelenség e világában, olyan mély megrendülés fogott el, amelyről szavakkal már nem, csak zenével lehet számot adni. A menekültek általános bizonytalansága, strukturálatlan létezése, szinte öntudatlan vegetálásának réme vagy valósága mögé a zene teszi ki a felkiáltójelet.

rap: Ha egy könnyűzenei művet megrendezhetnél, melyik volna az, és melyik zenekart választanád az előadáshoz?

MK: A The Mamas And The Papas California Dreamin’ című számát Nick Cave and The Bad Seeds előadásában.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.