„Egzisztenciális kérdésről van itt szó. Ha az ember Oroszországban él, ráadásul még író is, mi több, olyan író, aki nemcsak a pénzért ír, hanem azért is, mert érdekli az őt körülvevő világ, s ezt szeretné minél őszintébben megörökíteni, nos, ez esetben előbb vagy utóbb kénytelen szembesülni a klasszikus hatalom-író ellentéttel. Ketyegő bomba ez, ami előbb vagy utóbb biztosan felrobban. Ilyenkor az ember kénytelen eldönteni: ír vagy sem. Az én válaszom erre: írni kell mindenáron! És hogy ki van odafenn, II. Miklós, Sztálin, Brezsnyev, Putyin – nem fontos. Az alpinistának is két lehetősége van: vagy megijed a magasságtól, vagy felmászik a hegyre. Az igazi író ma Oroszországban vagy ír, vagy fél” – nyilatkozta Vlagyimir Szorokin a vele készült első interjúnkban (a teljes szöveg itt).
 Fotó: Sióréti Gábor | |
„Egyre többet hallani nálunk, Moszkvában, hogy az államnak gondoskodnia kéne az íróiról. Még csak szóban, de megkezdődtek az előkészületek. Ezeket a beszélgetéseket természetesen a Putyinhoz közel álló, tehetségtelen írók kezdeményezték. Körülbelül akkora összeget szeretnének ők is, mint amennyit az önök művészei kapnak” – nyilatkozta A jég szerzője budapesti látogatása alkalmával a Narancsnak (a teljes szöveg itt).
És akkor lássuk, mit mond a kritikus (a teljes szöveg itt) A jégből készült, Mundruczó-rendezte színpadi adaptációról:
„A kék szemű szőkék létrehozzák a szív testvériségének a szektáját, brutális bántalmazás árán toborozzák azokat, akiknek a jégkalapács alatt »megszólal a szíve«, és akik azon túl a további brutális tagtoborzás mellett a »szív nyelvének«, a szeretetnek a mindenhatóságában élnek. Ez a fikció fonódik össze – a könyv második részében – a Szovjetunió történelmének szektaalapítás nélkül is eléggé vérzivataros évtizedeivel; Szorokin regénye, illetve Mundruczó Kornél rendezése egészen a jelenig sprintel, amikor is a »tévéshopban« már megrendelhető a szívzörgető masina, kis jégpatronnal, »melledző« felszereléssel. Mondom: Szorokin regényét az izgalmas-érdes formáért érdemes elolvasni.
Mundruczó Kornél rendezésében a brutalitás számos fajtája jelenik meg, mintegy a verbális réteg ellenpontjaként. Minél többet beszélnek arról, hogy a szeretetre ébredt emberek ezentúl a szívükkel fognak beszélni, annál erősebbek és gyakoribbak a fizikai megpróbáltatások. A jelenetfüzér – mármint az első rész – egyébként erőteljes színházcsinálási kísérletezés, emelt szintű helyzetgyakorlat-sorozat, méghozzá a várható eredménnyel: vannak nagyon szép vagy nagyon jó, vagy nagyon hatásos jelenetek, és vannak üresek, túlhajtottak. Sok etűd van – összeállnak végül is, ha nagyon akarjuk: a világ reménytelen. Ami meg a brutalitást illeti, egy idő után ez sem hat már: ha a kegyetlen strici büntetésből seggel beleülteti a kurváját a borosüvegbe, utána annyi ráncos koton lengedez a szemünk előtt, amennyi akar, tökmindegy. Ahogy az orgiasztikus kefélésdömping is gyorsan fúl félhomályos unalomba, pedig a szereplők igyekeznek, közepes fantáziával még egy szőrös lámpát is leszop a színésznő.”
Előadások:
február 2. (kedd) 21.00
február 3. (szerda) 19.00
február 4. (csütörtök) 19.00
február 5. (péntek) 19.00
február 6. (szombat) 14.00
