The Bug / Lázár Gábor / KAFR / Heather Leigh

  • 2016. október 6.

Snoblesse

Az idei UH Fesztivál zárónapja egy sztárvendéggel és különleges fellépőkkel

Az idei UH Fesztivál zárónapján az elektronikus zene egyik igazi dinoszaurusza lép a pódiumra:  Kevin Martin a kilencvenes évek eleje óta több izgalmas műfaj és irányzat központi alakja, úttörője, majd az előző évtized közepén, The Bug néven kiadott dühös, zajos, ipari felhangokkal teljes  proto dubstep/dub/dancehall fúziós zenéi révén elérte a nagyobb hírnév, és a brit dubstep amolyan apafigurát talált benne (a legutóbbi The Bug-albumról itt írtunk). A dub megszállottja, de játszott indusztriál hip hop-tól (Techno Animal Justin Broadrickkal) elemi erejű „jazzmetálon” át (a God tagjaként) hideg ambientig mindent, de létezik egy különleges, melankolikus, néha a dalforma felé kacsingató formációja is (a King Midas Sound Fennesz-szel közös tavalyi albumáról itt írtunk). A Sirens szimfónia ködkürtre, basszusdrone-ra és szirénára, eddigi legszemélyesebb zenéje: akkor írta, amikor fia az életéért küzdött. A 2015-ben a Berghainban, a CTM fesztiválon debütált darab hazai bemutatója egyben Kevin Martin első magyarországi koncertje, mely elemi erejű fizikai élményt ígér.

false

Lázár Gábor algoritmikus komputerzenéjének alapja a jéghideg logika: letisztult és húsbavágó, mégis képes széppé és fájdalmassá válni, ennek tökéletes dokumentuma a Mark Fell-lel közös,  2015-ös lemeze, a The Neurobiology of Moral Decision Making.

Heather Leigh a pedal steel gitár mestere, szakavatott. improvizátorként olyanokkal játszott együtt, mint Peter Brötzmann, Thurston Moore, Jandek, Richard Youngs, Chris Corsano és a Charalambides. Az amerikai bányászcsaládból származó, Skóciában élő énekes-gitáros legutóbbi lemezén (I Abused Animal) csak gitárja és megtöbbszörözött hangja hallható. Sosem volt folk, blues találkozik rajta a minimalizmussal, a zajzenével, drone-nal; a dalforma lecsupaszított absztrakciója a zavarba ejtő személyességgel.

false

A KAFR a tavalyi UH Festen fellépő, libanoni Rabih Beaini és az indonéz Senyawa duó közös produkciója. Utóbbit Jáva szigetén alapította Rully Shabara extrém vokális technikákat használó énekes és Wukir Suryadi, aki maga építette, húros-ütős hangszereken játszik. Zenéjük nyers ereje és egyes megoldásai miatt az extrém metál és a drone is gyakran előkerül a hasonlatok között. 
A Senyawa duót is felfedező, majd velük közös zenélésbe kezdő Rabih Beaini egy évtizede még elsősorban Morphosis néven és technoproducerként volt ismert, de mostanában inkább moduláris elektronikával és hangképekkel dolgozik, a nyugati és a keleti zenei hagyományok határterületén..

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.