Törvény-szerű?! – Savuot a Bálint Házban

  • 2012. május 18.

Snoblesse

Hajnalba nyúló tanulás.


A törvények átadásának ünnepén éjszakába nyúló tanulással (megengedőbb olvasatban: bulival) készül a Bálint Ház. Ez a tanulás azonban nem az a tanulás; ez a tanulás a szervezők megfogalmazása szerint egy „komoly buli”, ahol beszélgetések és viták követik egymást egészen napkeltéig. A váltott beszélgetőtársakkal zajló diskurzus középpontjában a törvények állnak, zsidó- és nem zsidótörvények, melyek éppúgy érinthetik a jogot, a divatot vagy az oktatást. Máté Krisztina moderálja azt a kerekasztalt, ami mellett Majtényi László, Kovács András és Vári György írott és íratlan szabályokról vitatkozik. Szántó T. Gábor új regényét, az Édeshármast és a szex-vallás-irodalom összefonódásait mutatja be. Balázs Gábor és Borgula András a házasság intézményéről értekeznek, de megszólal a levéltár is, szót kap a konzervatív zsidóság, s mérlegre kerül a Tóra örök igazsága, akárcsak I.B. Singer A Moszkát család című nagyregénye is. Hajnali felszólalást tart egy LMP-s író, és kitárgyalásra kerül a divat is.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.