2004 januárjában új Spiró-darabbal, a Koccanással indított a Katona, és az azóta eltelt nyolc évben számtalanszor estek egymásnak az autósok a színpadon – de nem csak ott, mert Spiró György darabjából utóbb film is készült, méghozzá Török Ferenc-féle szoborfilm. Hazai darab ennél jobb sorsot aligha kívánhat magának, ráadásul a kritikai fogadtatás is kedvező volt, a 2003/2004. évadban a Koccanás kapta a Színikritikusok Díját mint legjobb új magyar dráma. „Spirót nem a rögvalóság érdekli, hanem az »égi más«: fölhabzik hát minden, elrajzolódik, mint egy rendes groteszkben szokás. A karakterek jelenünk kliséit hozzák, egyénítés-egyéniség paradoxona ez: mindenki ismerős, hisz itt lakik a szomszédban. Mindenki szomszédjában. Spiró György darabja illeszkedik az életmű Zeitstück-vonulatába; a Dobardán–Vircsaft–Kvartett–Honderű–Szappanopera–Elsötétítés krónikása most nem nézett sem előre, sem hátra, hanem megállt az előtte fékező kocsiban, körülnézett, ki mindenki gyűlhetne ide, ha benne is megállna valaki, és szépen modellezett egy sima hétköznap reggeli dugót. Én egyébként trükkösen mélyebbnek érzem a Koccanást elődei némelyikénél: ha meglesz a távlat, ha fokozódik a helyzet, hirtelen kinyílnak majd a mélyebb dimenziók, és egyszer csak az is feltárul, ami most, a kellős közepéről nem látszik.” Ezt írta kritikusunk a darab bemutatásakor (a teljes kritika itt), és azóta a távlat is meglett – aki nem hiszi, járjon utána, ma este utoljára megnézheti a Katona Koccanását.
