Valahol a fáskamrában - Bujdosó János zenész

  • rés a présen
  • 2015. február 13.

Snoblesse

Február 27-én a Müsziben játszik bizánci szörf dzsesszt a triójával.

rés a présen: Hol a helyed a hazai zenei életben?

Bujdosó János: Nem igazán szoktam azon gondolkodni, hol a helyem a zenei életben, de ha muszáj valamit mondanom, akkor ez a hely valahol a fáskamrában van. Inkább – ahogy mondani szokás – előre tekintek, saját projekteken, ötleteken agyalok egyfajta önfoglalkoztatásként, de azért mindezek mellett szerencsére másoknak is kell zenéket szállítanom, alkalmazott zenélésben is vagyok tehát sokszor. Ami a leggyakrabban visszatérő motívum volt az egész eddigi pályámon, az a definíciós kényszer, hogy én tulajdonképpen milyen zenét is csinálok. Négy szónál rövidebb stílmeghatározást még soha nem találtam, egészen eddig a pontig. A Bujdosó Trióról mondjuk azt, hogy bizánci szörf dzsesszt játszik. Ez három szó.

false

rap: Szerinted milyen ma a magyar könnyűzene, például ahhoz képest, amikor kezdted?

BJ: Amikor mi kezdtük, a kutyaütés volt a zenei élet szereplőinek a legjellegzetesebb tevékenysége, amiből én is kivettem a részem a 90-es években jócskán. Ma már nagyon sok ügyes kezű fiatal zenész van, de mintha nem lenne elég tartalom, ötlet, mindenki a tutira megy. Elvileg lázadó korukban lévő fiatal emberek játszanak teljesen konformista, sima zenét, technikailag amúgy magas színvonalon. Persze, azért van egy-két jó punkzenekar. A 90-es években az önmegvalósítás volt az elsődleges, ma a megjelenés a Petőfi rádióban, ha sarkíthatok kicsit.

rap: Fontosnak tartod, hogy technikailag tökéletesedjen a tudásod?

BJ: A technika azért fontos, hogy a kellő pillanatban a lehető legnagyobb szabadság érzetével tudjunk játszani.

rap: Milyen projektjeid futnak jelenleg?

BJ: Nemrég jelent meg az Egy Kiss Erzsi Zene és a Kistehén új albuma is. A trióval 2012 végén jelent meg a debütáló lemezünk, az már majdnem 2013, tehát, ha idén csinálunk lemezt, akkor mondhatjuk, hogy csak két év telt el a kettő között. De az idei megjelenésre kicsi az esély, mert a triós zeneszerzést kicsit hanyagolnom kellett egyéb, színházi munkáim miatt, ez most fog beindulni. Ezzel párhuzamosan pedig finomítgatom a Betlehem Boys névre hallgató projektemet, melyre az NKA-tól kaptam támogatást. Betlehemes dalok lesznek pszichedelikusan kicsavarva. Félelmetes lesz, olyan, mint egy rém­álom.

rap: Hol láthatunk élőben legközelebb?

BJ: Február 27-én a Müsziben játszik a trió, ez lesz a zenekar 4. születésnapja. Tehát együtt örülés céljából várunk mindenkit szeretettel azon az estén.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.