Lázadó természetéről (illetve annak hiányáról) 2013-as interjúnkban vallott a zenész:
Magyar Narancs: Nem érzed úgy, mintha a gyerekeink korosztálya a régi Balaton, Kontroll, Európa Kiadó dalainak ihletésében lázadna? Egyetemet foglalnak, tüntetnek.
Víg Mihály: Lehet, de ez nem az én bizniszem, úgyhogy én nem fogok ezeken a tüntetéseken megjelenni. A nagypapák töltsék az időt az unokáikkal!
| ||
.jpg "false")
MN: Azért te is elégedetlen vagy azzal, ahogy a politikusaink viselkednek!
VM: Mindig is elégedetlen voltam, az elmúlt húsz évben is, Kádár alatt is. Bár most tényleg megint érdekes dolgok történnek, az ember benne van a történelem viharában. Kapkodja a fejét. Igaza senkinek nincs – ezt jó lenne, ha mindenki az eszébe vésné! Meg azt, hogy aki mondja másra, az mondja magára!
MN: Felnőtt fejjel álltál be újra iskolásnak, pedig az intézménnyel való viszonyod anno olykor az iskolakerülésig fajult. Mi késztetett rá, hogy folytasd vagy újrakezdd a tanulást?
VM: Egész más egyetemre járni. Az egyik tantárgy épp az andragógia volt, a felnőttképzés, lifelong learning.
MN: Tanulás életfogytiglan?
VM: A jó pap sírján a felirat: tanulmányait befejezte. Meglepő volt, hogy az én koromban egyáltalán lehetséges felvételizni. Negyvenkét évesen kezdtem, negyvenhat voltam, mikor befejeztem a művelődésszervezés szakot Pécsett. Minimum 1500–2000 oldalt kellett félévente elolvasni, ami szintén szórakoztatott. Huszonöt év felett állítólag csökkennek a szellemi teljesítmények, karban kell tartani magunkat. Egyébként nem egyetem volt, hanem főiskola.
A teljes interjú itt olvasható, Víg Mihály pedig a maga teljességében a Hunniában látható-hallható.
