| ||
Egy jobbára multiplexkörökben ismert technika (3D) és egy jobbára ínyenckörökben ismert táncművész (Pina Bausch) ad randevút egymásnak egy jobbára a művészmozik környékéről ismert filmrendező (Wim Wenders) sokadik visszatérésében. A főszereplő nem élhette meg a forgatást, ám ez sem akadályozhatta meg abban, hogy betöltse a róla készülő film főszerepét. Wenders, Wuppertal és a wuppertali Tanztheater tagjai emlékeznek – ki-ki a maga látványos eszközeivel – a kortárs tánc nagyasszonyára. A film hazai premierje alkalmával Wenders így nyilatkozott (a teljes interjú itt) a Narancsnak:
Magyar Narancs: Pina Bausch közvetlenül azelőtt halt meg, hogy elkezdődött volna a forgatás. Milyen szerepet szánt neki az eredetileg tervezett filmben?
Wim Wenders: A kamera mindkét oldalán fontos szerepet játszott volna. A film gerincét négy darab alkotta, azok – a Café Müller, a Le Sacre du Printemps, a Vollmond és a Kontakthof –, amiket együtt választottunk ki. Ugyancsak filmre vettük volna a próbákat és a nyilvános előadások utáni „korrekciókat” is. Mindenekelőtt pedig Pinával és a társulattal tartottunk volna Dél-Amerikába és Délkelet-Ázsiába. Pina szemét akartam megfigyelni munka közben – neki pedig az volt a legfontosabb, hogy egy olyan új filmnyelvet találjunk közösen, ami alkalmas a darabjai megörökítésére. És a 3D ezzel a lehetőséggel kecsegtetett. Amikor hírét vettük a halálának, az első reakcióm az volt, hogy fújjuk le a filmet. Elképzelhetetlennek tűnt folytatni nélküle. Több mint 20 év közös álmai és tervezgetése ment füstbe ezzel, legalábbis úgy tűnt akkor. Csak jó sokára kezdett derengeni, hogy rossz lépés visszakozni. A táncosok, amilyen bátrak voltak, úgy döntöttek, továbbviszik a társulatot; játszottak rendületlenül, és elkezdték – jó eséllyel utoljára – azokat a darabokat próbálni, amiket Pina filmen szeretett volna megörökíteni. Még magukon érezhették Pina tekintetét. Én meg fogtam magam, és újra beindítottam a filmet, egyelőre új koncepció nélkül.
