„A látás elvesztése gyászfolyamat, amelyben sokat segíthet az írás is”

Sorköz

A fény az időben című antológia vak és gyengénlátó költők és írók munkáit gyűjti össze. A kötetről, a látásvesztésről, a másság megéléséről beszélgettünk Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezetővel, akitől azt is kérdeztük, milyen szolgáltatásokkal könnyíti meg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége tagjainak mindennapi életét.

magyarnarancs.hu: A friss megjelenésű antológia A fény az időben címet kapta, az első, harminc éve megjelent gyűjtemény pedig az Óda a fényhez volt. Kifejezetten a látássérülést érintő műveket vártak a pályázatra?

Nagyné Berke Mónika: Bár témát nem határoztunk meg, a beérkezett írásokban megjelent a fényhez való viszony. A látás elvesztése gyászfolyamat, amelynek feldolgozásában sokat segíthet a művészet, így az írás is. A kötetben szerzői életút leírások is szerepelnek, melyek a látásvesztésre is kitérnek. Sok műben jelenik meg orvosi, kórházi élmény, szerettük volna megismertetni ezek hátterét. De sok más téma is feltűnik a kötetben: mindennapi élethelyzetek, öröm és fájdalom. Műfajilag sem egységes a könyv, vers, próza és mese egyaránt található benne.

magyarnarancs.hu: Milyen céllal készült a kötet?

NBM: Az első antológia kiadásának harmincéves évfordulója közeledtével úgy éreztük, itt az ideje a folytatásnak. Szerettük volna a korábbi pályázataink nyerteseit is méltó kiadványban megjelentetni. 2018-ban ünnepeltük szövetségünk fennállásának századik évfordulóját, a centenáriumhoz kapcsolódó Múlt, jelen, jövő versíró pályázatunk díjazottjai is helyet kaptak az antológiában, a 2020-as, a Fény Alapítvánnyal közös Benedek Elek meseíró pályázatunk, valamint a Bács-Kiskun megyei tagegyesületünk által Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából kiírt irodalmi pályázat nyertesei is bekerültek a kötetbe. Szerettünk volna megjelenési teret biztosítani az érintetteknek, ezzel is megmutatva: attól, hogy valaki nem lát, tud adni és értéket képviselni.

 
A Fény az időben című kötet
Fotó: MVGYOSZ

magyarnarancs.hu: Nagyon jól illeszkedik a képi világ az írásos tartalomhoz. Miért pont Gadó Klára fényképfestményeit választották illusztrációként?

NBM: Klára munkái egyszerre mutatnak sokszínűséget és töredezettséget. Hétköznapi tárgyak apró részleteihez megy egészen közel, ahol már nem is ismerjük fel magát a tárgyat. Kiragad egy részletet, ami által meg tudja mutatni annak különleges szépségét. A „nem teljesség” vizuális ábrázolása, úgy éreztük, találó allegóriája a látássérült emberek világának. A látás elvesztésének mértéke nem egyértelmű. Sokan azt hiszik, valaki vagy lát vagy nem (ez a látássérülteket övező sok tévhit közül az egyik) – de ez nem így van, fokozatok vannak. Ahogy ezekkel a képekkel, sokan velünk, vak emberekkel sem tudnak mit kezdeni elsőre.

magyarnarancs.hu: Milyen sztereotípiákkal találkoznak leggyakrabban?

NBM: Valamiért sokan gondolják azt, hogy ha nem lát az ember, biztos kedves. Miért lenne az?

A személyiség, vagy az, hogy épp milyen napja van valakinek, nem a látás képességétől függ.

A másik gyakori elképzelés, hogy biztosan vallásosak vagyunk. Ez nem így működik. Ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Ez nem betegség, ez állapot. Mindenkinek van csomagja, a miénk ez. Ki kell hozni belőle a legjobbat. Valahol érthető, de nehéz, hogy elsőre csak ezt a tulajdonságunkat látják bennünk meghatározónak. Nem azt, hogy hány diplomám van, nem azt, milyen a külsőm. Egy látó férfi számára én például elsőre általában nem egy csinos nő vagyok, hanem a „vak csaj”. Persze tud ez változni, mert amúgy az embereket nagyon érdekli, ki hogyan vakult meg. Csak el kell kezdeni beszélgetni, és pár perc után eljutunk ehhez a kérdéshez. És idővel nem lesz érdekes már ez a tulajdonság. Fantasztikus érzés, mikor ez egyszerűen nem téma többé, és jönnek a természetes helyzetek, például mikor utazunk és a sofőrünk egy-egy neccesebb helyzetben hátrakiabál nekünk: „Nézd már meg, most nézd meg, mit csinál!” – és ez így van jól.

 
Nagyné Berke Mónika
Fotó: MVGYOSZ

magyarnarancs.hu: Tehát a legjobb, amit egy látó tehet, hogy nem jár lábujjhegyen a látássérültek körül?

NBM: Igen. Kérdezzen, érdeklődjön! El tudjuk mi mondani, mit szeretnénk és mit nem. Ahogy a kötet bevezetője is mondja: „a másság nem lelki, és nem is pszichés elváltozás, csupán az élet megélésének gyakorlati kivitelezésében jelent eltérő megoldásokat”. Egy új helyen nem azzal van a gond, hogy nem tudom, mikor kell kimennem a mosdóba, a gond az, hogy hol is van a mosdó. Mégis, sokszor ilyen helyzetekben a látók túlkompenzálnak. Szélsőséges példa, de volt, hogy óránként ki akartak kísérni a mosdóba – ha akartam, ha nem. Ez felesleges, ha szükségem van valamire, szólok. Kétféle ember van a zebránál: akinek lehet nemet mondani, és akinek inkább hagyom, hogy átkísérjen, aztán majd visszajövök. Pedig csak lehet, hogy egy másik látássérült emberre várok, mert ezt a helyszínt mindketten tudjuk, hol van.

magyarnarancs.hu: Azt gondolnám, manapság kevés a segítőkészség a világban – de ezek szerint van, hogy még sok is.

NBM: Igen. Sokan megsértődnek, ha nem kérek segítséget. Pedig a segítségnyújtás csak addig szól a segítségnyújtóról, amíg eldönti, hogy akar-e adni vagy sem. Onnantól kezdve arról szól (kellene, hogy szóljon), akinek szüksége van rá – már ha szükség van rá. Nem az a jó segítség, amit én elképzelek a fejemben, hanem az, amire tényleg szükség van.

magyarnarancs.hu: Mi a legnehezebb a mindennapokban?

NBM: Az egyik az utazás, közlekedés. Még egy szokott útvonalon is kihívásokkal teli, ha rohanni kell, mert rálépnek a botomra, elém lépnek, szétdobálva útban hagyják a rollereket. A másik, hogy a rengeteg minket segítő technológia ellenére van, amit egyszerűen nem lehet máshogy megoldani, látni kell hozzá. Kedvenc példám: a színfelismerő megmondja, hogy egy harisnya fekete, de azt nem, hogy pötty vagy szívecske van-e rajta, ami mondjuk egy temetésre készülődve egyáltalán nem mindegy. Erre és hasonló helyzetekre fejlesztettük ki a Távszem szolgáltatásunkat, mely által a nap 24 órájában elérhető egy látó személy, aki videóhívás segítségével azonnal megválaszolja a felmerülő kérdéseket.

 
Nagyné Berke Mónika A fény az időben című antológia bemutatóján
Fotó: MVGYOSZ  

magyarnarancs.hu: Milyen digitális szolgáltatást nyújtanak még a tagoknak?

NBM: Az információhoz jutás manapság elengedhetetlen, de vak és gyengénlátó emberek esetében ez nem olyan egyszerű, mint a látóknál. Hatalmas eredmény, hogy sikerült behoznunk és magyar nyelvre adaptálnunk a BlindShellt, egy nyomógombos, android alapú, magyarul beszélő okostelefont. Ezen felül rengeteg oktatóvideót készítettünk, amelyek különféle készülékek, programok használatát tanítják meg, speciálisan vak és gyengénlátó felhasználók szempontjából magyarázva azokat. Egyik legnagyobb projektünk a hangoskönyvtár. A hatvanas évek óta létezik különféle formában: először orsós szalagokon, majd kazettán és CD-n, ma viszont már csak speciális hangoskönyvlejátszó eszközön, valamint online lehet kölcsönözni. 2018 óta robbanásszerűen nő az állományunk. Ez annak köszönhető, hogy a centenáriumi év tiszteletére megjelent a Bodor Tibor Kulturális Egyesület felhívása, amelyben önkéntes civilek otthon felvett hanganyagait várjuk – ez a mai napig élő lehetőség. Bárki részt vehet benne, aki kedvet érez és megfelel az előszűrésen (hogy alkalmas-e a felolvasásra a hangja, a kiejtése). Önkénteseink elismerésére megalapítottuk a Hangomat adom díjat, amelyet az vehet át, aki több mint ötszáz órányi anyagot felolvasott nekünk. A díjat két év alatt hat személynek adhattuk át. 2018 óta több mint négyezer új hangoskönyv készült el, jelenleg nyolcezer felett van a felolvasott művek száma.

magyarnarancs.hu: Nemcsak szépirodalommal, hanem tananyagok készítésével is foglalkoznak.

NBM: Ez speciális feladat. Tankönyvek esetében az adaptálás nem egyenlő az átírással, hiszen az ábrákat és vizuális feladatokat a látássérült tanulók igényeihez kell alakítani. Például egy nyelvkönyvben nem elég csak átírni a feladatleírást, miszerint „Tegyél fel öt kérdést a képről!”, a képről is rövid leírást kell adni, mi látható rajta, hogy a tanuló aztán tudjon kérdezni. Minden tananyagot nagybetűsen, Braille-ben, digitálisan és hangoskönyvben is előállítunk. Erre a tanévre több mint ezerkétszáz tankönyv készült már el.

magyarnarancs.hu: Mivel foglalkoznak a digitális szolgáltatásokon túl?

NBM: Braille-könyvtár már a szövetség 1918-as megalakulása előtt is létezett Magyarországon. A Braille-könyvtár azonban nagyon helyigényes, hiszen egy síkírásos oldal két és fél oldalban írható le pontírással. Így például a Monte Cristo grófja ötvenkilenc kötet. Az összesen ezerkétszáz művet számláló Braille-könyvtárunk tizenkétezer kötetből áll, amiből láthatók a fejlesztés korlátai is. Visszatérve a mindennapi élethez: fontos szolgáltatásunk a segédeszközboltunk. Itt nemcsak speciálisan látássérült felhasználóknak kifejlesztett eszközök érhetők el, de olyan hétköznapi használati tárgyak is, amelyek nekik kifejezetten praktikusak valamiért – ilyen a tojássárga szétválasztó vagy a tésztaszűrős edények. Boltunkban szervízt is üzemeltetünk, de kiemelhetném azt is, hogy negyven éve képezünk vakvezetőkutyákat.

magyarnarancs.hu: Mindemellett jogi tanácsadással és érdekképviselettel is foglalkoznak. Miért fontos ez?

NBM: Igen, kiemelt szolgáltatásunk a személyre szabott jogi segítségnyújtás és érdekképviselet, amelynek keretében a speciális témában jártas jogászokkal dolgozunk együtt. Intézményeknek, projekteknek is nyújtunk szaktanácsadást, például a Nyugati pályaudvar felújításában is részt vettünk. Első utamon, mikor leszálltam a felújított pályaudvaron és végigmentem a peronon, megtapasztalhattam az általunk javasolt vezetősáv előnyeit: egyértelműen éreztem a cipőn keresztül is, miközben nem akadt el benne a bot. Ez talán egy látónak apróságnak tűnik, de számunkra hatalmas segítség. Ezeket a szempontokat csak mi ismerjük, és nagyon értékeljük, amikor érvényesül a „semmit rólunk nélkülünk” eszméje, amelyet már az első világháborúban látásukat vesztő, a szövetséget alapító értelmiségi hadirokkantak is vallottak.

magyarnarancs.hu: Úgy látja tehát, hogy összességében kielégítő a vak és gyengénlátó emberek helyzete Magyarországon?

NBM:

Nálam a pohár mindig félig tele van. Ebben is. Azt gondolom, hogy van és kell is mit javítani, ezért is dolgozunk, de lehetne sokkal rosszabb is a helyzet. Van, amiben kifejezetten az élen járunk.

A vakvezetőkutyákhoz kapcsolódó hazai jogszabályok például olyannyira jól kidolgozottak, hogy nemrég kért tőlünk segítséget a svéd vakok szervezete az ottani jogi szabályozás kialakításához.

magyarnarancs.hu: Munkájuk nagy figyelmet kapott az év végi Jónak lenni jó! kampánynak köszönhetően, melynek legutóbb a Szövetség volt a kedvezményezettje. Mennyi pénz gyűlt össze, és mire fogják költeni?

NBM: Száznyolcvanmillió forintot hozott a gyűjtés, ami kifejezetten a szolgáltatások fenntartására és fejlesztésére használható fel. Óriásprojektünk a székházunk 2021 óta tartó felújítása. A századfordulós, Lechner Ödön által tervezett Sipeki Balás-villa nagy büszkeségünk, az 1950-es évek óta miénk a műemléképület. Nagyon szeretnénk idén befejezni a munkálatokat és visszaköltözni. De a feladat fontosságát nem a projekt nagysága határozza meg. Említhetném például a vakon játszható sakkot, amely jelenleg nem kapható, de tervezzük a gyártását, ugyanis sok tagunknak szolgálna örömére. Az anyagi segítségen túl fontos a kampány figyelemfelkeltő ereje is. Több mint tízezer tagot számlálunk országosan, de összesen úgy nyolcvanezer vak- és gyengénlátó ember él ma Magyarországon. Jó lenne, ha közülük minél többen rátalálnának az MVGYOSZ tagegyesületeire, hiszen talán nem is tudják, hogy a sokféle szolgáltatás igénybe vételével milyen sokat javíthatnának az életminőségükön. Arról nem is beszélve, hogy van olyan szolgáltatásunk, amely nemcsak a látássérült személyeknek elérhető, hanem komoly segítséget jelenthet az idősebb emberek számára is, tipikusan ilyen a már említett magyarul beszélő nyomógombos okostelefonunk.

A fény az időben című antológia a MVGYOSZ webshopjában is megvásárolható.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?