Az Oxfordnál is megszületett a döntés az év szaváról

  • narancs.hu
  • 2022. december 8.

Sorköz

A döntésben most a nyelvhasználók sokasága is részt vehetett. Többségük szerint pedig egy szlengbeli kifejezés jellemezte legjobban 2022-t.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az oxfordi szótárkészítők idén először a nagyközönséget is bevonták az év szavának kiválasztásába.

A december 2-ig tartó voksoláson a három jelölt kifejezés közül a legutóbbi, a goblin mode nyert. A szlengben használt kifejezés ea karanténidőszakok idején terjedt el, és gyakorlatilag egy magatartást jelent: arra mondják, hogy "goblin módban" van, aki elutasítja a társadalom elvárásait, azt csinálja, amihez épp kedve van. Ha akar, lustálkodik, ha akar, nem törődik a külsejével, és mindezért bocsánatot sem kér.

Guardian azt írja, több, mint 340 ezren adták le a szavazatukat a világon, és a ‘goblin mode’ a szavazatok nagy többségét, 93 százalékát elnyerte. A szakemberek szerint ez jól mutatja, hogy a pandémia és az utóbbi évek mennyire megváltoztatták a nyelvhasználók hozzáállását a társadalmi normákhoz.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.