„Benyelve, hogy csak második az állandó barátnő mellett"

Sorköz

Karafiáth Orsolya írása Simone de Beauvoir: Mások vére című regényéről

Beauvoir első regénye, A vendég nő (1943) Sartre, Olga Kosakiewicz és a saját szerelmi hármasáról szól, a Mások vére (amelyből Claude Chabrol 1984-ben dagályos filmdrámát rendezett, Hélène szerepében Jodie Fosterrel) háborús története sem nélkülözi a többszereplős érzelmi drámát, felmutatva, hogy nem függetleníthetjük magunkat a történelemtől. A könyv 1945-ben jelent meg (magyarul most először olvasható), de Beauvoir az események kellős közepén, 1941 októbere és 1943 májusa között írta.

false

Míg a világhírt 1949-ben A második nem hozta meg számára – azóta is ez a feminizmus egyik megkerülhetetlen alapműve –, már az első két regénye is ismert íróvá tette Franciaországban. Ő 21, Sartre 23 éves volt, mikor megismerkedtek. A jellemzése szerint „kicsi, szemüveges és nagyon csúnya” íróval annak haláláig együtt maradtak, de nem a hűség volt a legfőbb kötőerő ebben a kapcsolatban. „Közöttünk – mondta többször – szükséges szerelem van; úgy való, hogy esetleges szerelmeket is megismerjünk.”

A sartre-i alapgondolat, miszerint „szabadnak lenni, egzisztenciának lenni annyit jelent, mint önmagunknak lenni”, ezért az ember „szabadságra ítéltetett” filozófiája, miként az egész életüket, kapcsolatukat, úgy ezt a regényt is áthatja. A tézis, hogy mindig az egyes emberen áll, hogy az adott szituációban mit választ, gondolkodásuk alapköve. De vannak-e tiszta szituációk?

„Ifjabb Blomart nem létezik többé” – szuggerálja önmagának Jean Blomart, a gazdag nyomdatulajdonos egyetlen fia, aki hátat fordítva korábbi nagypolgári életének, a nyomdászmesterséget kitanulva előbb kétkezi munkásnak áll, majd az ellenállás élére kerül. Vezetésre született, karizmatikus egyénisége nagy hatással van környezetére. Amikor először szembesül személyiségének elsöprő erejével, fellelkesül, ám aztán ez a felelősség hol ideges borzadással, hol félelemmel tölti el, máskor a bűntudat taglózza le elemi erővel. Megőrjíti, ha nem látja mások cselekedeteinek mozgatórugóit, retteg attól, hogy csupán a személyes varázsa miatt sodródnak vele, nem saját akaratukból. Vizsgálja hát, ki mennyire elkötelezett, kinek a lelkesedését támasztják ki a belőle nyert energián túl az érvek is. Sokszor látunk a gondolataiba, a szöveg ilyenkor egyes szám első személyű vallomásra vált. Ezek a belső monológok önostorozó kérdések sorozatai, annak firtatása, vajon mik is a valódi mozgatórugóink. „Honnan vettem a bátorságot, hogy ebbe a harcba magamon kívül bárki mást is belerángassak?” Közben mégis érzi, hogy ebben a történelmi helyzetben mást nem tehet, így buzdít, toboroz, fiatalokat agitál, mondván, hogy „az ifjúságban van a legnagyobb erőnk”. „Nézhetjük-e továbbra is ölbe tett kézzel a vérbe borult Spanyolországot, a Németországon végigsöprő pogromok szennyes hullámát, az Ausztriára rázúdulni készülő barna áradatot? (…)" – kérdi, és miközben a földalatti megmozdulást szervezi, belül szinte őrjöng a súly alatt: „maga az Isten is kudarcot vallott volna egy ilyen dölyfös terv megvalósításával, az emberek nem tologatni való bábuk…”

Beauvoir és Sartre Pekingben (1955)

Beauvoir és Sartre Pekingben (1955)

Fotó: Wikipédia

A szerelem és a történelem összeölelkeznek a lángokban, ugyanúgy, ahogy az egyes emberi sorsok is egymástól szétszálazhatatlanul determinálják egymást. Jean életébe belép Hélène, közben jönnek a hírek Spanyolország helyzetéről, a német pogromokról, majd az Anschlussról. Hélène kirántaná szerelmét a sodrásból: „Megvan a magad élete (…) Az nem elég? – De hát az életem a többi emberhez való kapcsolatomról szól. Ausztria az életem része, az egész világ az életem része.” Kinek van joga a másikat feláldozni? Amikor Jean szemébe vágják, hogy könnyű a mások vérével fizetni, akkor azt feleli: „Mit számít, hogy a mások vére vagy a mi vérünk? A kettő egy és ugyanaz.” De maga is majdnem beleőrül, hogy vajon igaza van-e. Vagy azok teszik jól, akik kimaradnak? A röplapozás, zsidómentés, csempészés közben Hélène, az összefüggéseket nem látva, eleinte a körmét lakkozgatva, távolról nézi az eseményeket, s hogy az élete könnyebb legyen, beáll dolgozni a németekhez. Akkor fordul valami át benne, amikor a barátnőjét, Yvonne-t akarják elhurcolni. Súlyos döntést kell megint hoznia, de képes a nehéz és veszélyes, a saját önzését felülíró utat választani. De onnan már számára sincs visszaút.

A könyvben ugyanolyan erővel pusztít a szerelem, mint a háború. De fontos-e a szerelem? Miért kapaszkodunk egymásba? Egyáltalán: mi az a szerelem? Hélène kezdeti kiskutyaszerű, lerázhatatlan csimpaszkodása? Az érzés, hogy valami végzetes történik velünk? Kicsikarható-e, hogy szeressünk valakit? Blomart rájön, hogy a nőt megnyugtatják és boldoggá teszik a hazugságok, mert el akarja hinni azokat, hát szerelmet – amit képtelen érezni – hazudik neki. Hélène vállalja, hogy ő a „kispolgári önzés” vértjében néz szembe a világgal, és önmagán kívül semmi nem érdekli, még a szerelmét is csak ebben a keretben látja: neki szüksége van a férfira, és kész. Blomart-t sem hagyja ugyan hidegen a nő szépsége és üdítő energiája, de egyféle atyai vagy nagytestvéri szeretettel néz csak rá, és kedvesen bár, de többször kioktatja elvekről és a helyzetükről, ezzel is megpróbálva távol tartani önmagától. Nem is csak azért, mert Hélène korábban a jó barátjának és eszmetársának, Paulnak a barátnője volt, és mert ő maga sincs egyedül, elköteleződött a rá mindenben számító Madeleine-nek. Ám Hélène addig talpal Jean nyomában, míg megtöri az ellenállását, eleinte még azt is benyelve, hogy csak második az állandó barátnő mellett, látszólag elfogadva Jean érveit, miszerint ő nem tud csak egy nőt kívánni, bármennyire szeretné. Ám ez a hármas csupa szenvedést hoz, mindannyiuknak. És mindhárman máshogy tűrik a csapásokat. A regény csupa elmélkedés és sodró szenvedély.

Fordította: Bíró Péter. Jaffa Kiadó, 2020, 254 oldal, 3499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.