poeta.doc

Ecset és toll    

Sorköz

Bernáth Aurél: Metamorfózis

Bernáth Aurél: Metamorfózis

 

Mondtam a lányomnak tavaly: Te! Az a fekete

nadrág! Hm… gondolod, jó az? Nézz csak a

tükörbe!

 

Nem értesz te hozzá! Jó az. Mindenki nadrágban

jár, csizmában és irha télikabátban. Tükörbe nézzek?

Nézzük csak!... Jó ez bizony!

 

Mondtam neki tavaly: Te az az óriás bundás kalap!

Angol gárdistának néznek majd az utcán,

hím oroszlánnak, vagy kafferbivalynak. Jó lesz az?!

Nézz csak a tükörbe!

 

Nem értesz te hozzá! Jó az. Mindenki ilyenben jár.

Van, aki egészen a szemére húzza. Hóban és esőben

nem kell hogy féltsél!

 

Mondom neki tegnap: Szép a fekete nadrágod!

Jól áll ez neked! S milyen édes a kucsmád,

ahogy szőrei a homlokod előtt himbálnak a széltől.

A csizmádról nem is beszélek. A bundád is jól tartja

magát. Mondom: csinos vagy! No de igazán!

 

Nem értesz te ehhez! Oly feszes a nadrág!

S ez a csizma! Ki találta ki, hogy ily rövid legyen

a szára? S ez a kucsma! mekkora fejet csinál!

S ezek a szőrszálak itt a szemem előtt! Huh…

Igazán… jöhetne már az a tavasz!

Úgy tartják, az öreg Vörösmarty hiúbb volt a saját készítésű pezsgőjére, mint a verseire, és egy gyertyát rakosgatva ide-oda egy fehér lap előterében Goethe is fölényesen magyarázgatta Eckermann-nak, hogy A színtanhoz című, félezer oldalas tudományos eszmefuttatásainak becsét kora fizikusainak elutasító véleményével ellentétben majd a késő utókor fogja igazán értékelni.

Amikor Bernáth Aurél nem festett, úgy tűnik, írt. Első kötete megjelenése idején már elmúlt ötvenéves, de igazi írói pályakezdése korábbi, egy interjúban így emlékezett rá: „Már egészen fiatalon megéreztem, hogy valami csekélyke mondanivalóval az irodalomban kiegészíthetem festői hivatásomat.”

Fő műfaja az önéletírás (Így éltünk Pannóniában, Utak Pannóniából), de írt naplójegyzeteket, tanulmányokat és novellákat is. Déry Tibor egyenesen Bernáth egyik novellája olvastán vett, már túl a hetvenen, házat a Balatonnál. A Koós-Krennerék egy napjában nem sok minden történik, de a hétköznapi cselekmény apró elemeinek folyamatos, kis amplitúdóval rezgő összmozgása valamiféle háttérsugárzással teszi elevenné a banális tevés-vevést. Déryről egyébként máshol így ír: „Ahogy ül, az a régi világ kávéházpamlagán edződött ülés, tehát végnélküli és meggyőződéses.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.