Bernáth Aurél: Metamorfózis
Mondtam a lányomnak tavaly: Te! Az a fekete
nadrág! Hm… gondolod, jó az? Nézz csak a
tükörbe!
Nem értesz te hozzá! Jó az. Mindenki nadrágban
jár, csizmában és irha télikabátban. Tükörbe nézzek?
Nézzük csak!... Jó ez bizony!
Mondtam neki tavaly: Te az az óriás bundás kalap!
Angol gárdistának néznek majd az utcán,
hím oroszlánnak, vagy kafferbivalynak. Jó lesz az?!
Nézz csak a tükörbe!
Nem értesz te hozzá! Jó az. Mindenki ilyenben jár.
Van, aki egészen a szemére húzza. Hóban és esőben
nem kell hogy féltsél!
Mondom neki tegnap: Szép a fekete nadrágod!
Jól áll ez neked! S milyen édes a kucsmád,
ahogy szőrei a homlokod előtt himbálnak a széltől.
A csizmádról nem is beszélek. A bundád is jól tartja
magát. Mondom: csinos vagy! No de igazán!
Nem értesz te ehhez! Oly feszes a nadrág!
S ez a csizma! Ki találta ki, hogy ily rövid legyen
a szára? S ez a kucsma! mekkora fejet csinál!
S ezek a szőrszálak itt a szemem előtt! Huh…
Igazán… jöhetne már az a tavasz!
Úgy tartják, az öreg Vörösmarty hiúbb volt a saját készítésű pezsgőjére, mint a verseire, és egy gyertyát rakosgatva ide-oda egy fehér lap előterében Goethe is fölényesen magyarázgatta Eckermann-nak, hogy A színtanhoz című, félezer oldalas tudományos eszmefuttatásainak becsét kora fizikusainak elutasító véleményével ellentétben majd a késő utókor fogja igazán értékelni.
Amikor Bernáth Aurél nem festett, úgy tűnik, írt. Első kötete megjelenése idején már elmúlt ötvenéves, de igazi írói pályakezdése korábbi, egy interjúban így emlékezett rá: „Már egészen fiatalon megéreztem, hogy valami csekélyke mondanivalóval az irodalomban kiegészíthetem festői hivatásomat.”
Fő műfaja az önéletírás (Így éltünk Pannóniában, Utak Pannóniából), de írt naplójegyzeteket, tanulmányokat és novellákat is. Déry Tibor egyenesen Bernáth egyik novellája olvastán vett, már túl a hetvenen, házat a Balatonnál. A Koós-Krennerék egy napjában nem sok minden történik, de a hétköznapi cselekmény apró elemeinek folyamatos, kis amplitúdóval rezgő összmozgása valamiféle háttérsugárzással teszi elevenné a banális tevés-vevést. Déryről egyébként máshol így ír: „Ahogy ül, az a régi világ kávéházpamlagán edződött ülés, tehát végnélküli és meggyőződéses.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
