Kirakós

Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Az Ásta, akárcsak a szerző Menny és pokol-trilógiája, rendre kérdésekkel fordul az irodalom, illetve a nyelv mibenléte, szerepe felé.

E regényekben a megidézett művek révén körvonalazódik valamiféle intertextuális háló, amely Stefánsson művei esetében inkább az irodalmi szövegeknek a mindenkori olvasóra gyakorolt hatásaként, és kevésbé az irodalmi korpusz belső párbeszédeként, a szövegek kölcsönviszonyaként jelenik meg. Ezt tekinthetjük egy olyan irodalomfelfogás egyik elemének, amely a primer olvasói élményeket tekinti az irodalom értelmének, és amely felfogás explicit módon meg is jelenik a szerző műveiben. A nevezett Stefánsson-szövegek figurái, ideértve az elbeszélő(ke)t is, az olvasásra és az irodalmi művekre vagy puszta élményforrásként, vagy épp ellenkezőleg (?), életigazság-tartályokként, az örök és változatlan igazság manifesztumaiként tekintenek. Voltaképpen mindkét attitűd a gondolattalan fogyasztás, a „kikapcsolódás” és az önsegítő könyvek olcsó közhelyei szerint létezés magatartásformáit idézi. Az Ásta meg is hasonlik ezen a síkon. Bénítóan üres világmegfejtések heveny reprodukcióját végzi el, viszont a regénybe írt szerzői alteregó sirámai is épp erre, az irodalom puszta „szórakoztatóipari cikké” való devalválódására vonatkoznak. (454.)

A regény a címszereplő, Ásta sorsa, és az ezzel szorosan összefüggő családi viszonyrendszer köré szerveződik. A lány egy már kész családi-mitológiai hálóba, illetve egy epikus elbeszélői szerkezetbe „érkezik bele”, amelyben az olyan általános fogalmak, mint élet és halál, szeretet és szerelem, emlékezet és felejtés, jó és rossz stb. már jelentéssel telítettek. Csakhogy ez a jelentéstulajdonítás a regényszövegen kívül, azelőtt történt meg, ahogy a regény szereplőit is egy meg nem nevezett őserő motiválja, karakterrajzuk pedig jellemzően közvetlen archetipikus azonosítások sorából tevődik össze. Ez lehet az oka, hogy az Ásta nem tartja szükségesnek, hogy a bizonytalan körvonalú szerelem-, élet- vagy emberfogalmakat „kidolgozza”, azokat éppúgy problémátlan és monolit valamikként mutatja föl az olvasónak, ahogy az élet értelmét, a dolgok végső jelentését is adottnak, teljesnek, elérhetőnek gondolja, mely fogalmakra bőven elegendő csak utalgatni.