Könyv

Kirakós

Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Kritika

Az Ásta, akárcsak a szerző Menny és pokol-trilógiája, rendre kérdésekkel fordul az irodalom, illetve a nyelv mibenléte, szerepe felé.

E regényekben a megidézett művek révén körvonalazódik valamiféle intertextuális háló, amely Stefánsson művei esetében inkább az irodalmi szövegeknek a mindenkori olvasóra gyakorolt hatásaként, és kevésbé az irodalmi korpusz belső párbeszédeként, a szövegek kölcsönviszonyaként jelenik meg. Ezt tekinthetjük egy olyan irodalomfelfogás egyik elemének, amely a primer olvasói élményeket tekinti az irodalom értelmének, és amely felfogás explicit módon meg is jelenik a szerző műveiben. A nevezett Stefánsson-szövegek figurái, ideértve az elbeszélő(ke)t is, az olvasásra és az irodalmi művekre vagy puszta élményforrásként, vagy épp ellenkezőleg (?), életigazság-tartályokként, az örök és változatlan igazság manifesztumaiként tekintenek. Voltaképpen mindkét attitűd a gondolattalan fogyasztás, a „kikapcsolódás” és az önsegítő könyvek olcsó közhelyei szerint létezés magatartásformáit idézi. Az Ásta meg is hasonlik ezen a síkon. Bénítóan üres világmegfejtések heveny reprodukcióját végzi el, viszont a regénybe írt szerzői alteregó sirámai is épp erre, az irodalom puszta „szórakoztatóipari cikké” való devalválódására vonatkoznak. (454.)

A regény a címszereplő, Ásta sorsa, és az ezzel szorosan összefüggő családi viszonyrendszer köré szerveződik. A lány egy már kész családi-mitológiai hálóba, illetve egy epikus elbeszélői szerkezetbe „érkezik bele”, amelyben az olyan általános fogalmak, mint élet és halál, szeretet és szerelem, emlékezet és felejtés, jó és rossz stb. már jelentéssel telítettek. Csakhogy ez a jelentéstulajdonítás a regényszövegen kívül, azelőtt történt meg, ahogy a regény szereplőit is egy meg nem nevezett őserő motiválja, karakterrajzuk pedig jellemzően közvetlen archetipikus azonosítások sorából tevődik össze. Ez lehet az oka, hogy az Ásta nem tartja szükségesnek, hogy a bizonytalan körvonalú szerelem-, élet- vagy emberfogalmakat „kidolgozza”, azokat éppúgy problémátlan és monolit valamikként mutatja föl az olvasónak, ahogy az élet értelmét, a dolgok végső jelentését is adottnak, teljesnek, elérhetőnek gondolja, mely fogalmakra bőven elegendő csak utalgatni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.