Könyv

Kirakós

Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Kritika

Az Ásta, akárcsak a szerző Menny és pokol-trilógiája, rendre kérdésekkel fordul az irodalom, illetve a nyelv mibenléte, szerepe felé.

E regényekben a megidézett művek révén körvonalazódik valamiféle intertextuális háló, amely Stefánsson művei esetében inkább az irodalmi szövegeknek a mindenkori olvasóra gyakorolt hatásaként, és kevésbé az irodalmi korpusz belső párbeszédeként, a szövegek kölcsönviszonyaként jelenik meg. Ezt tekinthetjük egy olyan irodalomfelfogás egyik elemének, amely a primer olvasói élményeket tekinti az irodalom értelmének, és amely felfogás explicit módon meg is jelenik a szerző műveiben. A nevezett Stefánsson-szövegek figurái, ideértve az elbeszélő(ke)t is, az olvasásra és az irodalmi művekre vagy puszta élményforrásként, vagy épp ellenkezőleg (?), életigazság-tartályokként, az örök és változatlan igazság manifesztumaiként tekintenek. Voltaképpen mindkét attitűd a gondolattalan fogyasztás, a „kikapcsolódás” és az önsegítő könyvek olcsó közhelyei szerint létezés magatartásformáit idézi. Az Ásta meg is hasonlik ezen a síkon. Bénítóan üres világmegfejtések heveny reprodukcióját végzi el, viszont a regénybe írt szerzői alteregó sirámai is épp erre, az irodalom puszta „szórakoztatóipari cikké” való devalválódására vonatkoznak. (454.)

A regény a címszereplő, Ásta sorsa, és az ezzel szorosan összefüggő családi viszonyrendszer köré szerveződik. A lány egy már kész családi-mitológiai hálóba, illetve egy epikus elbeszélői szerkezetbe „érkezik bele”, amelyben az olyan általános fogalmak, mint élet és halál, szeretet és szerelem, emlékezet és felejtés, jó és rossz stb. már jelentéssel telítettek. Csakhogy ez a jelentéstulajdonítás a regényszövegen kívül, azelőtt történt meg, ahogy a regény szereplőit is egy meg nem nevezett őserő motiválja, karakterrajzuk pedig jellemzően közvetlen archetipikus azonosítások sorából tevődik össze. Ez lehet az oka, hogy az Ásta nem tartja szükségesnek, hogy a bizonytalan körvonalú szerelem-, élet- vagy emberfogalmakat „kidolgozza”, azokat éppúgy problémátlan és monolit valamikként mutatja föl az olvasónak, ahogy az élet értelmét, a dolgok végső jelentését is adottnak, teljesnek, elérhetőnek gondolja, mely fogalmakra bőven elegendő csak utalgatni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.