Kitüntetett árulót leplez le Eörsi László könyve

  • narancs.hu
  • 2022. november 19.

Sorköz

A történész olyan emberről ír, aki egyeseket megmentett, másokat elárult, ezt mégsem szúrta ki a Jad Vasem Intézet.

Igaztalanul az igazak között. Harangi Zoltán árulásai címmel írt könyvet Eörsi László. 

A történész a Népszavának adott interjúban beszél arról, hogy korábbi, 2011-ben megjelent munkájában – A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok – minden résztvevőről közölt rövid életrajzot. Akkor figyelt fel Harangi Zoltán különös életútjára. Írt róla később az Élet és Irodalomban és a Beszélőben, azt azonban csak ezután, Karsai László történésztől tudta meg, hogy Harangi megkapta a Jad Vasem Intézettől a Világ Igaza kitüntetést, amit olyan nem zsidó embereknek ítélnek oda, akik a holokauszt idején az életüket kockáztatva zsidók életét mentették meg. 

A most megjelent kötetből kiderülnek Harangi Zoltán háború előtti és utáni tettei. Eörsi azt mondja, az ítélkezés távol áll tőle, de azt fontosnak tartja, hogy az árulások nyilvánosságot kapjanak.

A történész a Népszavának arról beszélt, hogy a kitüntetett férfi különös kettős játékot űzött. Amit ki lehetett deríteni róla: már fiatalon ült lopások és orgazdaság miatt. A második világháború idején részt vett a csepeli munkásmozgalomban, és jelentett is a résztvevőiről a belügynek. Dolgozott a svéd Vöröskeresztnek, és tényleg mentett meg zsidókat, de a nyilasoknak is feladott bujkáló üldözötteket. Később a szovjet NKVD-vel együttműködve a nyilasok elfogásában segített, miközben talán ahhoz is volt köze, hogy Raoul Wallenberget letartóztatták.  Amikor háborús bűnök miatt a büntetését töltötte és rabtársai szökést fontolgattak, őket is elárulta. 1953-ban betörések miatt csukták le, de 1956-ban kiszabadították a forradalmárok. A felkelők közé állt, de november 4-én elárulta a szovjeteknek, hol vannak a társai tüzelőállásai. Később rablásért is börtönbe került, végül

1961-től 1969-ig beszervezett ügynök volt, ezernél is több jelentést írt.

„Kétségtelen, hogy Harangi megmentett embereket. Minden jel arra utal, hogy döntően pénzért, anyagi érdekből, bár vannak önzetlen segítségről beszámoló visszaemlékezések is. Valószínűnek tartom, volt annyira előrelátó, hogy a távolabbi jövőben megszerezhető jó pontokért is megmentett néhány üldözöttet. Nem ismerjük pontosan az indítékait. 1956-tal kapcsolatban pedig nem tudni semmilyen dicső tettéről. De akárhogy is, a pávatánca során elkövetett bűnei egyértelműen a negatív irányba billentik a mérleget. Számtalan ember haláláért, meghurcolásáért felelős” – mondja a történész.

A történetben igazán az érdekes, hogy miután a könyv főhőse 1985-ben akkori feleségével házat vett Pázmándon, összebarátkozott egy helyi családdal. Megnyerő embernek ismerték meg, és ez a család nagyapaként tekintett rá. A falusiak is szerették, senki sem tudott semmit a múltjáról. Csak azt tudták róla, hogy nagyon szeretett volna valamilyen kitüntetést kapni. Ennek érdekében anyagokat gyűjtött, támogató leveleket, mellékelte svéd vöröskeresztes igazolványát, és elküldte a Jad Vasem Intézetnek.

Az interjú arról is szól, hogy Harangi cikkcakkjaiban ugyanaz a túlélési, nyerészkedési ösztön ismerhető-e fel, ami a politikára is jellemző.

Eörsi a Jad Vasemmel még korábban ismertette Harangi teljesebb történetét, a kitüntetés visszavonásának ügye egyelőre áll.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.