Igaztalanul az igazak között. Harangi Zoltán árulásai címmel írt könyvet Eörsi László.
A történész a Népszavának adott interjúban beszél arról, hogy korábbi, 2011-ben megjelent munkájában – A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok – minden résztvevőről közölt rövid életrajzot. Akkor figyelt fel Harangi Zoltán különös életútjára. Írt róla később az Élet és Irodalomban és a Beszélőben, azt azonban csak ezután, Karsai László történésztől tudta meg, hogy Harangi megkapta a Jad Vasem Intézettől a Világ Igaza kitüntetést, amit olyan nem zsidó embereknek ítélnek oda, akik a holokauszt idején az életüket kockáztatva zsidók életét mentették meg.
A most megjelent kötetből kiderülnek Harangi Zoltán háború előtti és utáni tettei. Eörsi azt mondja, az ítélkezés távol áll tőle, de azt fontosnak tartja, hogy az árulások nyilvánosságot kapjanak.
A történész a Népszavának arról beszélt, hogy a kitüntetett férfi különös kettős játékot űzött. Amit ki lehetett deríteni róla: már fiatalon ült lopások és orgazdaság miatt. A második világháború idején részt vett a csepeli munkásmozgalomban, és jelentett is a résztvevőiről a belügynek. Dolgozott a svéd Vöröskeresztnek, és tényleg mentett meg zsidókat, de a nyilasoknak is feladott bujkáló üldözötteket. Később a szovjet NKVD-vel együttműködve a nyilasok elfogásában segített, miközben talán ahhoz is volt köze, hogy Raoul Wallenberget letartóztatták. Amikor háborús bűnök miatt a büntetését töltötte és rabtársai szökést fontolgattak, őket is elárulta. 1953-ban betörések miatt csukták le, de 1956-ban kiszabadították a forradalmárok. A felkelők közé állt, de november 4-én elárulta a szovjeteknek, hol vannak a társai tüzelőállásai. Később rablásért is börtönbe került, végül
1961-től 1969-ig beszervezett ügynök volt, ezernél is több jelentést írt.
„Kétségtelen, hogy Harangi megmentett embereket. Minden jel arra utal, hogy döntően pénzért, anyagi érdekből, bár vannak önzetlen segítségről beszámoló visszaemlékezések is. Valószínűnek tartom, volt annyira előrelátó, hogy a távolabbi jövőben megszerezhető jó pontokért is megmentett néhány üldözöttet. Nem ismerjük pontosan az indítékait. 1956-tal kapcsolatban pedig nem tudni semmilyen dicső tettéről. De akárhogy is, a pávatánca során elkövetett bűnei egyértelműen a negatív irányba billentik a mérleget. Számtalan ember haláláért, meghurcolásáért felelős” – mondja a történész.
A történetben igazán az érdekes, hogy miután a könyv főhőse 1985-ben akkori feleségével házat vett Pázmándon, összebarátkozott egy helyi családdal. Megnyerő embernek ismerték meg, és ez a család nagyapaként tekintett rá. A falusiak is szerették, senki sem tudott semmit a múltjáról. Csak azt tudták róla, hogy nagyon szeretett volna valamilyen kitüntetést kapni. Ennek érdekében anyagokat gyűjtött, támogató leveleket, mellékelte svéd vöröskeresztes igazolványát, és elküldte a Jad Vasem Intézetnek.
Az interjú arról is szól, hogy Harangi cikkcakkjaiban ugyanaz a túlélési, nyerészkedési ösztön ismerhető-e fel, ami a politikára is jellemző.
Eörsi a Jad Vasemmel még korábban ismertette Harangi teljesebb történetét, a kitüntetés visszavonásának ügye egyelőre áll.
