Szerda délután a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetében mutatták be a Helikon irodalom- és kultúratudományi folyóirat tematikus, Diagrammatológia című lapszámát. A 2022-es évfolyam második számának bemutatójára rendhagyó módon nem a Kelet kávézóban került sor, így viszonylag szűk körben, de az intézet tanácstermének könyvespolcai között mégis az eseményhez illő környezetben vitathatták meg a lap szerzői, szerkesztői és meghívott vendégeik az új számban megjelent írások által felvetett kérdéseket, problémákat, egyáltalán a kiadvány megjelenésének helyét a szövegek által érintett tudományterületek kortárs diskurzusainak koordinátarendszerében.
Szemes Botond, a tematikus lapszám szerkesztője a beszélgetés kezdetén elmondta, a témaválasztást során egyfajta kiindulópontot jelentett az az általános tapasztalat, hogy egyre több olyan jelenséggel találkozunk, amelyekkel kapcsolatban valamilyen ábrákon, infografikákon, vagy adatvizualizációkon keresztül jutunk ismeretekhez. A folyóiratban egységesen diagramoknak nevezett leképeződések mindennapi használatának tettenéréséhez pedig nem is feltétlenül kell a tudományos világ berkein belülre merészkednünk, hiszen azok mára a nyelvhasználatunk részévé váltak. Elég csak akár a „görbe ellaposítása” vagy más hasonló szófordulatokra gondolni, de az elmúlt években a járvány „hullámait” emlegetve is diagrammokról beszéltünk, akár csak a forint „bezuhanása” esetében, ami szintén gyakran használt metaforájává vált a különböző híroldalaknak.
Ezen felismerések mind abba az irányba mutatnak, hogy
át kell gondolnunk a tudás előállításának folyamatira vonatkozó elképzeléseinket,
hiszen a tudás előállítása nem kizárólag a fogalmiság és diszkurzív gyakorlatok terén történik, mivel abban fontos szerepet játszanak az említettekhez hasonló diagramatikus következtetések és leképezések is. A lapszámban megjelent írásokon keresztül, valamint azok eltérő irányú vizsgálódásainak párbeszéde által az ismeretelméleti kérdésekkel párhuzamosan nyelvészeti témájú felvetések is teret kapnak, például a diagramok nyelvi jelekhez fűződő viszonyának szemügyre vételével, miközben diagrammatológia kultúrtörténeti aspektusai is előkerülnek. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy egy igazán sokszínű és szerteágazó kiadványról van szó, aminek az előszó tanúsága szerint vállaltan nem egyetlen módszertan ismertetés felmutatása a célja, sokkal inkább „egy heterogén kérdéskör gyújtópontjainak a felvázolása”.
Szlávich Eszter és Sipos Balázs – akik a lapszám egy-egy tanulmányát fordították –, valamint Smid Róbert mellett a beszélgetés vendége volt Bátorfy Attila, az Átlátszó egykori újságírója is, aki az információábrázolás elméletével és történetével foglakozik. Gilles Deleuze tanulmányának kapcsán megjegyezte, jelenleg az egyik legfontosabb témával kapcsolatos diskurzus fókuszában a diagramok, mint a hatalom reprezentációi kerülnek elő. Ez pedig a mindennapok során olyan, elősorban inkább morális és etikai dilemmákat vet fel, mint például, hogy ábrázolunk-e afrikai amerikaiakat vagy cigányokat barna színnel grafikonokon, esetleg nőket rózsaszínnel. Ezek a szemponton ráadásul olyan kérdésekre is felhívják a figyelmet, ahol maguk az adatok, azok előállítása és felmutatása is a hatalomtechnikai eszközökként értelmeződnek.
A témáról folyó tudományos diskurzus felpezsdítésén túl a lapszám összeállítását természetesen ezek a hétköznapi tapasztalatok is erőteljesen motiválták. Elsősorban az a felismerés, hogy
a szövegek értelmezéséhez képest mintha kevésbé lenne magától értetődő képességként jelen az életünkben, hogy a különböző ábrákat és grafikonokat is értelmezni tudjuk.
Éppen ezért lenne nagy szükség valamifajta egységes nyelv kialakítására, amin keresztül talán a vizuálisan megjelenített, társadalmi szempontból igen nagy hatással bíró adatokkal, azok ábrázolásaival is megtanulhatnánk bánni.
