Könyv

Mint nyaktiló

Rakovszky Zsuzsa: Állapotváltozások

Sorköz

Ha gondolunk egyet, és beírjuk a keresőbe az idő szót, alig pár perc múlva már okos emberekhez, ún. tudósokhoz jutunk, akik azt állítják, hogy idő mint olyan, egyszerűen nem létezik. Soha nem is volt. Se múlt idő, se jelen (s hogy jövő nincs, azt meg legkésőbb a Sex Pistols óta tudjuk), az idő csak félreértés, érzéki csalódás.

Aztán, ha továbbszörfözünk, arra a cikkre is viszonylag hamar rábukkanhatunk, hogy Ausztrália egyetlen működő atomreaktorában okos emberek, ún. tudósok azzal foglalatoskodnak, hogy egyenesen visszaforgassák. Szerintük ugyanis azért gondoljuk, hogy az idő egy irányba folyik, mert eleddig csak így tudtuk megfigyelni. Ám ha egy területen elég neutrínó van, mint például egy atomreaktorban, akkor az idő múlása megváltozhat.

Hogy az idő mennyire bonyolult dolog, azzal Rakovszky Zsuzsa verseit olvasva is szembesülünk, aki a 70. születésnapja alkalmából jött kiadói felkérésre most nagyjából negyven év versterméséből adott közre válogatást; az 1994-es Hangokon kívül minden kötetéből közöl verset, legtöbbet az újabbakból, azon belül is a Fortepan a legfelülreprezentáltabb. Jóslatok és határidők, Visszaút az időben, Boldog vég – minden az időről szól! Annak múlásáról, a korszakok felbukkanásáról, a pillanat megragadásának lehetetlenségéről és illúziójáról, a remény jövő felé nyúló csápjainak nyújtózásáról, képzelt vagy valódi emlékekről. Rakovszky az idő specialistája. Mindent tud az idő felszíni hullámveréséről, kéreglemezeinek mozgásáról, az időről, amely házakat rombol. Mindent a meddő és sötét idő birtokba vevéséről; az időről, ami egyirányú utca, de egyben kísértetjárta hely is, ahol nem múlik el mégsem semmi.

Nehéz lenne, ha nem lehetetlen olyan költészetet, műalkotást találni, ami teljesen mentes az időtapasztalattól. De mégis, ritka az olyan alkotó, aki ennyire monomániásan, sűrítve akarna csak és kizárólag erről az egy fogalomról beszélni, nagyítóval kell keresni kivételt a kötetben, ilyen például a szocioköltészet felé kalandozó, egyébként remek Triptichon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.