„Ő a Führer!”

Éric Vuillard író  

A harmincas évek groteszk nagypolitikai játszmáiról, a német nagyipar Hitlert finanszírozó urairól, a nácikkal kedélyeskedő brit előkelőségekről és az ausztriai bevonulás napján lerobbant német hadseregről olvashatunk a Goncourt-díjas fekete komédiában, a Napirendben. A szerzőt a nagyvállalatok felelősségéről, a forrásairól és könyve fogadtatásáról kérdeztük.

Magyar Narancs: A könyve borzongató történelmi anekdoták füzére. Melyik vezetett a Napirend megírásához?

Éric Vuillard: Húsz év után újraolvastam Churchill emlékiratait, és egy korábban észre nem vett részletre bukkantam benne. Ez pedig a szerző beszámolója volt a Downing Street 10.-ben 1938. március 12-én, Ribbentrop tiszteletére adott búcsúebédről. Ribbentrop akkor a Harmadik Birodalom nagykövete volt, és épp kinevezték külügyminiszternek. Churchill leírja, hogy Ribbentrop végigfecsegte az ebédet, szándékosan elnyújtva a beszélgetést. Közben a Foreign Office egyik alkalmazottja átadott egy üzenetet Neville Chamberlain miniszterelnöknek, aki hirtelen elkomorodott. De nem hagyta el az asztalt, végigszenvedte Ribbentrop szómenését. Kis társasági anekdota lenne mindez, ha a külügyminisztérium nem arról adott volna hírt, hogy épp nagyszabású katonai művelet zajlik Európában: az Anschluss. Chamberlain túlzott udvariassága, az, hogy nem mert véget vetni a beszélgetésnek, egyszerű pszichológiai jelenségnek tűnhet – de a valóságban a politikai élet egyik alkotóeleme volt. Egy fennhéjazó társadalmi osztály önzésének a megnyilvánulása, a gyávaság és a nyegleség tipikus kombinációja. Ez a viselkedés nemcsak Chamberlain jellemének volt betudható, hanem összhangban állt az általa folytatott politikával is. Így válik érthetővé az appeasement, a megbékítés is – a nácikkal szemben vitt túlságosan udvarias politika.