KÖNYVMELLÉKLET – interjú

„Ő a Führer!”

Éric Vuillard író  

Sorköz

A harmincas évek groteszk nagypolitikai játszmáiról, a német nagyipar Hitlert finanszírozó urairól, a nácikkal kedélyeskedő brit előkelőségekről és az ausztriai bevonulás napján lerobbant német hadseregről olvashatunk a Goncourt-díjas fekete komédiában, a Napirendben. A szerzőt a nagyvállalatok felelősségéről, a forrásairól és könyve fogadtatásáról kérdeztük.

Magyar Narancs: A könyve borzongató történelmi anekdoták füzére. Melyik vezetett a Napirend megírásához?

Éric Vuillard: Húsz év után újraolvastam Churchill emlékiratait, és egy korábban észre nem vett részletre bukkantam benne. Ez pedig a szerző beszámolója volt a Downing Street 10.-ben 1938. március 12-én, Ribbentrop tiszteletére adott búcsúebédről. Ribbentrop akkor a Harmadik Birodalom nagykövete volt, és épp kinevezték külügyminiszternek. Churchill leírja, hogy Ribbentrop végigfecsegte az ebédet, szándékosan elnyújtva a beszélgetést. Közben a Foreign Office egyik alkalmazottja átadott egy üzenetet Neville Chamberlain miniszterelnöknek, aki hirtelen elkomorodott. De nem hagyta el az asztalt, végigszenvedte Ribbentrop szómenését. Kis társasági anekdota lenne mindez, ha a külügyminisztérium nem arról adott volna hírt, hogy épp nagyszabású katonai művelet zajlik Európában: az Anschluss. Chamberlain túlzott udvariassága, az, hogy nem mert véget vetni a beszélgetésnek, egyszerű pszichológiai jelenségnek tűnhet – de a valóságban a politikai élet egyik alkotóeleme volt. Egy fennhéjazó társadalmi osztály önzésének a megnyilvánulása, a gyávaság és a nyegleség tipikus kombinációja. Ez a viselkedés nemcsak Chamberlain jellemének volt betudható, hanem összhangban állt az általa folytatott politikával is. Így válik érthetővé az appeasement, a megbékítés is – a nácikkal szemben vitt túlságosan udvarias politika.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.