Indul a Sorköz, a Narancs új irodalmi, könyves online magazinja

  • narancs.hu
  • 2019. március 15.

Sorköz

Olvasni jó, de nem mindegy, hogy mit

Egy év alatt nagyjából 12-13 ezer új könyv jelenik meg Magyarországon – nemhogy követni, de akár csak szemmel tartani is lehetetlen ekkora mennyiséget, és akkor a meghatározó idegen nyelvű piacokról még nem is beszéltünk. Azt tehát nem ígérhetjük, hogy a Magyar Narancs új könyves aloldala, a Sorköz,  ennek a felhozatalnak minden rétegét bemutatja majd, azt viszont igen, hogy megkísérel valóban a sorok között olvasni az irodalmi és könyvpiaci trendeket illetően. Ajánlatokat tenni, kritizálni, híreket hozni, és adott esetben nemcsak a szakembereket, nemcsak a szerzőket vagy a fordítókat, a szerkesztőket és a kiadókat, de az olvasót magát is megszólítva utat vágni ebben a betűkből álló rengetegben. Vegyék maguknak a bátorságot, és tartsanak velünk!

Ugyanis olvasni jó, de nem mindegy, hogy mit.

Az alábbi, 1955-ben készült fényképen Marilyn Monroe például az Ulysses-t olvassa egy játszótéren. A képet Eva Arnold készítette, elmondása alapján Monroe egyszer csak kikapta a kocsija hátsó üléséről a könyvet és olvasni kezdte, amíg a fotós a film befűzésével bajlódott. Monroe egyébként szerette hangosan olvasni magának az Ulysses-t, mert imádta a szöveg hangzását, és bármilyen nagy kihívásnak is látszott számára, így akart eljutni a szöveg értelméhez.

false

Megragadva a forradalmi hangulatot, már össze is szedtünk néhány könyvet az 1848-49-es szabadságharcról – hogy ne csak a szeretve gyűlölt A kőszívű ember fiai jusson eszünkbe százegyedszer is. Horatius páratlan sorait olvasva pedig szabályosan beleharaptunk a mába,és szinte elkiáltottuk magunkat: Gyere, bébi, lobbants lángra!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.