Ne csak a szeretve gyűlölt A kőszívű ember fiai jusson eszünkbe százegyedszer is!

Sorköz

Sokat tapasztalék; sok szép, de sok bús pillanatim is valának. Az önuralkodásbani rendítetlen önállóságot azonban, kútfejét a valódi emberi életnek, s ezért legfőbb célját földi létemnek még nem tudám magamévá tenni.

Hosszú hétvége következik, jut idő talán az olvasásra is, és ha már az extra napokat március 15-nek köszönhetjük, összeszedtünk néhány könyvet az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról – hogy ne csak a szeretve gyűlölt A kőszívű ember fiai jusson eszünkbe százegyedszer is.

Legalább rövid

false

Száz éve Segesvárnál – ha a cím nem hazudik, Sarkadi Imre 1949-ben vetette papírra kisregényét a szabadságharc legtöbbet emlegetett csatájáról. A könyv azonban csak jóval a szerző halála után jelent meg, 1980-ban, a legendás Rakéta Regénytár (rare) sorozatban. A debreceni diáktüzér fiktív naplója tehát már megjelenése pillanatában jó harminc évet késett, és nem igazán tett neki jót a várakozás. Azóta megint eltelt szűk négy évtized, és a szöveg ma már nagyon avíttasnak érződik – de a régi ízek kedvelői így is találhatnak benne örömet. A többieket meg vigasztalja, hogy legalább rövid. Egyébként ilyeneket lehet benne olvasni:

Amire visszaérkeztem, ragyogott mindenkinek az arca. A hadnagy kipirultan éppen Petőfinek magyarázott – három lövés beletalált a felvonulókba, szekeret fordíthatott fel, mert innen úgy látszik, igen nyüzsögnek egy bolyban, s meglassúdott a menet… Harmadjára éppen a boly közé küldtünk egy üdvözletet – csillogott a hadnagy szeme. Az ő ágyújukat eddig még nem hallottam. 
Mintha csak válasz akart volna lenni, jobbra tőlünk az erdőszélből megdördült egy orosz ágyú. A hadnagy is a távcsövéhez kapott, Petőfi is, figyelték, hova esik.
– Nem látni… Valahol a falu szélére.
– Ohó… hisz nem tudnak azok lőni…
– Hiszen – nevetett a hadnagy – látszik, hogy onnan nem debreceni diákok lövöldöznek…

Forradalom nélküli forradalmárok

Sarkadi regényéhez képest jóval filozofikusabb munka Dobai Péter később írt, de korábban megjelent regénye, az 1974-es Csontmolnárok. Azon túl, hogy a regénycím önmagában telitalálat, sok más erénye is van a könyvnek, kár, hogy ezeket rendre kioltja valamiféle didaktikus nagyot akarás.

false

A nagyrészt dialógusokra épülő műnek ma nemigen akad sok olvasója, még ha elfelejtett regénynek tartani talán túlzás is volna. Itt már a szabadságharc bukása után járunk, a regény főszereplői pedig emigrációban tengődve próbálják megfejteni, mi a fene is történt velük ’48-49-ben. Ki volt az igazi forradalmár és ki volt a „társutas”, ki a mártír és ki az áruló, Görgeynek vagy Kossuthnak volt-e igaza, és mit kezdjen magával most ez a sok forradalom nélkül maradt forradalmár? Ezek a regény legfőbb dilemmái, ráadásul az egész mögött nem is túl rejtetten ott lüktetnek a ’68-as diáklázadások és a prágai tavasz nyitva hagyott kérdései is. Lehet, hogy ma sem időszerűtlen újraolvasni.

– Egyszóval – kap Bodilla kitörésén Perczel, akinek Kossuth ellen minden kiejtett szó édes – Ön is azt tartja, amit Széchenyi István mondott dühében: a franciákat kellene utánoznunk, nem abban, hogy kimondjuk a respublikát, hanem, hogy mi is farba rúgjuk Lajosunkat. Vagy még nyersebben, ahogy szintén Széchenyi fogalmazta a tennivalókat. Kossuthtal kapcsolatban: »Utilisieren, oder aufhängen!« Mi soha nem jutottunk el az önkritika és az ökonómia egységéhez… Kossuthra csak negyvennyolcig volt szükség.

Virágáradás

Darvasi László nagyregénye, a Virágzabálók több, mint harminc évvel Dobai könyve után jelent meg 2009-ben, és a köztes időben elképesztően nagyot változott a magyar próza nyelve. A Mészöly Miklós felől induló Darvasi (első regényét is a mesternek ajánlotta) a mészölyi szikárítás antitézisét adta ki 2009-ben a maga majd’ hétszáz oldalas, hedonistán burjánzó nyelvű történelmi víziójával. Játszódik a forradalom és az azt követő megtorlás idején főként Szegeden, számtalan szereplővel és még annál is több virággal besűrítve.

false

A Mancs kritikusa annak idején nem volt oda érte, sőt, azt írta: „A virág poétikus motívum, a virágnevek szépek, ámde ez a metaforizálás banális, konkrét történelmi keretben pedig, amilyen a magyar szabadságharc és az azt követő szörnyű megtorlás, harsányan hamis. Még jó, hogy Darvasi nem a 20. századba helyezte a cselekményt, mert akkor a koncentrációs táborokban ültetett virágokról olvashattunk volna szépeket.” Az olvasók mindenesetre jobb véleménnyel voltak róla, azóta új kiadása is megjelent.

Széllökés vágott Ádám arcába, ordító katonák rohantak körülötte, aztán egy csoport magával sodorta, hamar nyílt síkra értek. Újabb lövések dörrentek, sorozatok csapkodtak, szilánk sziszegett a füstös levegőben. Karnyújtásnyira vágtattak el ordító lovasok, s a légáram, amit az állatok teste kavart, forró volt. Megint egy háborúban találta magát, ágyúlövések szaggatta, tágas földön, melyen jól látszottak a támadók és védők fürgén mozgó alakjai, árnyai, ködfigurái. Úgy érezte, részeg. Lát mindent, és nincs itt mégsem. Ez egy háború, ilyen. Máskor otthonokba, ünnepekre tolakodott be, most ide jött hívatlanul. Őt sem keresi senki, és ő sem keres senkit. Robbanás szórt az arcába földet, érezte a göröngyök, a gyűlölködő fém keserű ízét, köpködött, fuldoklott, térdre esett. Hányt, egy kicsit jobb lett.”

Posztromantika

Szécsi Noémi 2011-es nagyregénye, a Nyughatatlanok Dobaiéhoz hasonlóan már a szabadságharc bukása után, emigrációban játszódik, de nyilván itt is az a nagy kérdés, hogy mi történt a forradalmi években, honnan jutottunk hová, és mit kezdjünk most magunkkal itt – ez esetben többek között Biarritzban, Marseille-ben, Párizsban vagy épp a flamand partvidéken: vagyis a hazától távol? De míg Dobai filozófikus dialógusokban, Szécsi romantikus történetbonyolításban, kémregény, krimi és családtörténet ötvözésében keresi a válaszokat.

false

Kritikusunk a regény megjelenése után azt írta: „A könyv ugyanakkor csak játszik a romantikával – azaz nem romantikus regény, csak (mintegy alapanyagként) megidézi a romantika elemeit. Számos olyan irodalmi, világnézeti és értékszemléleti kód hagyta nyomát a könyvön, amely csakis posztromantikusként (ha nem egyenesen kortársként) értékelhető.” És tényleg, vannak itt folyton részeg arisztokraták, hasisszívó ex-forradalmárok, pornóképeket gyűjtő migráns magyarok, és még meleg honvédek is. Mi kellhet még? Idézett kritikusunk szerint folytatás – amit a szerző meg is fogadott, és trilógiává bővítette a művét.

A szabadságharcosnak úgy kell élnie, mint egy szerzetesnek. A mi kolostorunk Európa, ahol lehajtott fejjel járunk, imáinkat mormoljuk, és nemet intünk minden kísértésnek, ami a virágzáshoz és megelégedettséghez vezethet. Ez az élet nem az élvezetek megtagadása. Ez a hétköznapokba való visszazökkenésnek a megtagadása, mert azok után, ami történt – hogy egy hősies kis nép kis híján dacolt egy nagy birodalommal – az élet nem folyhat úgy tovább, mint annak előtte.”

Történelmi hasregény

Kevés kortárs magyar regény mondhatja el magáról, hogy nagyköltségvetésű sorozatot forgattak belőle. Tulajdonképpen annyira kevés, hogy ez az egyetlen egy: Fehér Béla 2012-es Kossuthkiflije. Rudolf Péter 816 millióból elkészített szériája – amit 2015. március 15-én mutattak be, mikor máskor? – ugyanakkor sajnos nem tett jót a regény reputációjának. A nézhetetlenség határán táncoló tévéprodukció heroikus elszánással megkísérelte visszaadni az író sajátos, ironizálva archaizáló nyelvét, de sajnos elvérzett a nagy akarásban. Persze a regény megítélése sem egyöntetű.

false

A fülszöveget jegyző Cserna-Szabó András szerint „A Kossuthkifli végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsó sorban) a XIX. század gasztronómiai tárháza, ízes hasregény.” A Mancs kritikusa viszont úgy vélte: „A Kossuthkifli olyan, mint a mesebeli lány úton Mátyás udvarába: azt szeretné, hogy komolyan is vegyék, meg ne is. Ahogy Schwappach őrnagy mondja, »áncváj«, végigtrappoljuk a regényt, ám hogy végül hová érkezünk meg, azon az olvasónak nagyon kell törnie a fejét.” Márpedig a végső döntést mindig az olvasó hozza meg.

– Hiszen élek! – tapogatta magát Vödric. Könnyek futották el a szemét.

– Csakhogy összetrágyáltad magad, komé, attú’ van a fosbűz! Az ulánusod már a pokolban vacsorázik az elhalt rokonságával! Szelíd arca, szőke haja vót, bőrvírt borította a mellyit, de hiába, mert hátulról lecsaptam a bal karját. Erre tírdre rogyott, azt nyöszörögte, pityé, pityé!

– Az mit jelent? – kérdezte Vödric.

– Tudja a gyalogrípa! Lenyestem a másik karját is, hogy ne tudjon imádkozni, aztán megrepesztettem a koponyáját. Szakadt, mint a hadházi dinnye! Láttam a lelkit elszállani.”

Plusz egy: bordélyház és csatatér

Ha ’48-49-es naplóról van szó, rögtön mindenkinek Széchenyi, Jókai vagy Petőfi feljegyzései ugranak be, nem is indokolatlanul, persze. Csak hát az említett urak mind felülről figyelték a történelmi hónapok eseményeit, és arról viszonylag keveset tudunk, hogy az egyszerű emberek mindezt hogyan látták, hogyan élték meg. Alexy Lajos, a kisnemesi rangot kapott rozsnyói kereskedőcsalád fia huszonkét éves volt 1848-ban, és égett a vágytól, hogy ő is a történelmi események részese lehessen. Vagyis, hát azt írja, hogy ég a vágytól, de azért amikor közel kerül a tettekhez, mégis inkább rendre kereket old.

false

De ki ne értené meg, hogy féltette az életét? Sőt, nem csak azt, de a szüzességét is. Szegénynek legalább akkora fejtörést okoz a mindenütt hemzsegő kurtizánok egyszerre csábító és taszító jelenléte, mint a habsburg birodalmi hadsereg harctéri sikerei. Csatát egyszer lát, bordélyházat számtalanszor, de mindkét helyről menekülve távozik. Töredékben maradt, kézzel írott naplója mindenestől felbecsülhetetlen kincs, amit hosszas lappangás után a Széchenyi Könyvtár vásárolt fel 1962-ben, majd Helle Mária gondozásában a Balassi Kiadó adott ki 2014-ben. Címe: Életemnek legemlékezetesebb éve – olvasmányélménynek sem kevésbé emlékezetes.

Sokat lehetne itt a múlt évről szóllanom, hiszen eddig életemnek legemlékezetesebb éve volt az! Jelenleg azonban 1849-i április 10-én azt sem hely, sem idő nem engedi. Mindamellett ennyit. Sokat tapasztalék; sok szép, de sok bús pillanatim is valának. Az önuralkodásbani rendítetlen önállóságot azonban, kútfejét a valódi emberi életnek, s ezért legfőbb célját földi létemnek még nem tudám magamévá tenni.”

____

A Sorköz a Narancs új könyves és irodalmi online magazinja, beköszönő írásunkat itt találja.

Neked ajánljuk