Vargyas Zoltán új fordításában a Jelenkor adta ki A pestist. Ennek apropóján érdemes felidézni az 1947-ben franciául, majd 15 évvel később magyarul is kiadott regény megjelenésének és hazai fogadtatásának történetét. Az új kiadás alkalmából azt a ma már nevetségesnek tűnő – ám a módszert illetően mostanában nagyon is ismerős – eljárást idézzük fel, amivel a mű veszélyeire hívták fel a figyelmet.
Az 1950-es évektől a hazai tudományos élet kiemelkedő eseményeinek számítottak az ún. tudományos békekonferenciák, amelyeken jeles egyetemi és kutatóintézeti szakemberek tartottak előadást – ahogy akkor mondták – „a háború és béke kérdésében”. Noha az eseményeken olykor elhangzottak tartalmas és érdekes előadások is,
a program elsősorban a hidegháborús propaganda eszköze volt
még úgy is, hogy az előadók döntően természettudományos témákat vettek elő abból a célból, hogy „hozzájáruljanak a béke erőinek győzelméhez, egy újabb háború megelőzéséhez”.
| ||
Így volt ez 1963 júniusában Debrecenben is, ahol az egyetemen megrendezett konferencián olyan horrorisztikus előadásokat hallhattak az érdeklődők, mint például „A rádióizotópok orvosi dózis vonatkozásai békében és háborúban”, „Az atomhasadás radioaktív termékeinek megkötése humusz-savakon”, vagy éppen „A radioaktív fertőző anyagok vegytani problémái”. De szó volt a tömeges fertőződésekről, az atomháború népélelmezési problémáiról, és persze a tudósok szerepéről „a békéért folyó harcban”.
Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a bölcsészettudományt képviselő előadó, Némedi József docens is igyekezett alkalomhoz illő előadást tartani, és mivel éppen akkor jelent meg először magyarul Camus remekműve, A pestis, kézenfekvővé vált a művel való példálozás.
Camus nevét az egészen korai Kádár-korszakban említeni sem volt szabad, mivel
az író többször is kiállt az 1956-os forradalom mellett, de úgy tűnik, hogy 1962-ben ő is amnesztiát kapott.
| ||
A Magvető a karácsonyi könyvvásárra egy kötetben jelentette meg A pestist és A bukást, amit a hazai kritika – beleértve a Népszabadságot is – többnyire méltatott, A pestis esetében például azt emelték ki, hogy a fasizmust szimbolizálja. Mindezt a tudományos békekonferencia eladója is megerősítette, de azokra a veszélyekre is felhívta a figyelmet, amit az efféle művek rejtenek.
Némedi József előadása nem A pestisről szólt, Camus regénye példaként szolgált egy még mai füllel is elképesztő propagandaszöveg hazug mondanivalójának alátámasztására. A Hinni az emberben című előadás abból indult ki, hogy ugyan meg kellene valósítani az általános leszerelést, ám ezt a galád kapitalisták nem így gondolják, így hát az egyoldalú leszerelés „felelőtlen dolog lenne, mivel a világot katasztrófába sodorná”.
„De ugyanilyen egyoldalú leszerelés lenne a részünkről, ha a békés koegzisztenciát úgy értelmeznénk – mint sok nyugati filozófus és politikus szeretné is, hogy értelmezzük –, hogy le kell mondani a jelenlegi helyzetben a béke kedvéért az ideológiai harcról, a magunk eszmei fegyverzetéről, a marxizmus-leninizmusról, és teret kell engednünk, vagy alkudoznunk, kiegyeznünk kell a burzsoá ideológiával” – folytatta az előadó.
Majd kijelentette, hogy a társadalomtudományok szocialista művelőinek jutott a megtisztelő feladat, hogy „éberek legyenek a ravaszul és mindenkor álcázva támadó ellenséggel szemben, és védjék mindenfajta ferdítés ellen a kommunista elmélet tisztaságát”. Ezután Némedi megállapította, hogy az „imperialista kútmérgezés egyenesen arra irányul, hogy
eszmeileg leszerelje az embereket, elvegye önmagukba vetett hitüket,
és saját tehetetlenségük érzését szuggerálja beléjük”, és ezzel jutott el Camus regényéig, amiben mondanivalójának bizonyítékát vélte felfedezni.
„Számunkra most mindegy, hogy valóban pestisnek fogjuk-e fel a szörnyű epidémiát vagy a fasizmus szimbolumának”, ha „Camus emberei, a járvány ellen küzdő legjobbak azzal az érzéssel fejezik be hősies harcukat, hogy a járvány (…) jött végzetszerűen, és befejezve titokzatos hivatását, el is ment” – mondta Némedi József a regény „elemzéseként”, majd erre a következtetésre jutott: „Valamiféle felsőbb hatalom, fátum uralkodik a világban. A dolog, azt hiszem, világos. A milliárdok urai a fegyverkezési hajszából szerzik vagyonukat. Nekik kapóra jön az olyan ideológia, filozófia, művészet, amely megalázza az embert, állattá, ösztönei rabjává degradálja az állatvilágból kiemelkedett homo sapienst, és ugyanolyan félelmeket szuggerál ismeretlen hatalmak előtt a XX. század emberének, aminőket valaha a barlangok lakója érezhetett”.
Kétségtelen, hogy az 56 évvel ezelőtti előadás okfejtése ma már röhejesnek tűnik, de egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen egyszerűen lehet a szavak kiforgatásával ártatlan, jó szándékú, humanista műveket – ismeretlen „felsőbb hatalmakra” hivatkozva – a gonosz számlájára írni. A legszomorúbb pedig az, hogy mindezt manapság különösen érdemes észben tartani.
(Nyitókép: Fortepan/Lukács Zsolt)
