Szokatlan közjáték előzte meg Bódy Gábor filmjének premierjét 1984-ben a filmszemlén. A műsorvezető arra kérte a nézőket, hogy szorítsanak helyet Bódy közönségének is. Ne gondoljon senki valamiféle sleppre, netán rajongókra. Ez a „közönség” Budapest legmenőbb alakjait jelentette: írókat, képzőművészeket, zenészeket, „mindenkit, aki számít”.
Bódy egy évvel későbbi tragikus halála (39 éves volt) és valóban páratlan munkássága mellett minden bizonnyal ez az összművészeti elismertség is hozzájárult, hogy a rendezőre egy-két év múlva már ne csak a magyar filmművészet nagy megújítójaként tekintsenek, hanem afféle polihisztorként is, aki sajnálatos módon adósunk maradt a nagy művel.
| ||
_propgramfuUzet_boriUtoU.jpg "false")
Talán ez is közrejátszott abban, hogy már 1987-ben megrendezték Bódy életmű-kiállítását az Ernst Múzeumban, vaskos katalógusban idézték filmelméleti és egyéb írásait, ugyanekkor önálló kötetben jelent meg két filmterve, a Tüzes angyal és a Psychotechnikum. Ráadásul Bódyra nem a Latinovitshoz, Huszárikhoz hasonló „önsorsrontó ködlovagként” tekintettek, ami a rendszerváltást kísérő korhangulat mellett annak volt köszönhető, hogy a rendező inkább naprakész, nemzetközi szinten is figyelemre méltó újító volt, egy modern srác.
Sokáig a kísérletező művész alakja tűnt a legfontosabbnak Bódyval kapcsolatban (például 1996-ban, születésének 50. évfordulójára összegyűjtött írásait adták ki Végtelen kép címmel), de miután kitudódott ügynökmúltja, és halálának körülményei sem tisztázódtak, sötét titkok kezdték körüllengeni, olyan titkok, amelyeket már soha nem fejt meg senki.
De az elmúlt 15 évben Bódy műveit továbbra sem e titkok tükrében próbálták megmagyarázni, ami persze nem biztos, hogy baj. 2006-ban (akkor lett volna 60 éves) a Ludwig Múzeumban rendezték meg újabb életmű-kiállítását, és ugyanakkor jelent egybegyűjtött írásainak első kötete egy különösen szép kivitelű albumban. A későbbiekben a Bódy-emlékezet fontos állomása volt, hogy néhány kisfilmje és a Nárcisz és Psyché teljes változata (amelyet az 1990-es években egyetlenegyszer vetített a tévé) is megjelenhetett DVD-n, 2017-ben pedig a Filmszem c. folyóirat Örökségünk: Bódy címmel szentelt egy teljes számot a rendező emlékének. Ám a pazar, háromkötetesre tervezett filmművészeti írások folytatása elmaradt, feledésbe merült.
| ||
Ennek fényében különösen meglepő, hogy most itt a második kötet, amelyet ugyanúgy Zalán Vince szerkesztett, és ugyanúgy Romvári János tervezett, mint az elsőt 14 évvel ezelőtt, és amelynek szerkesztői jegyzetében olvasható, hogy az a kötet „az alkotói felnövekedés éveire” fókuszál, „a teoretikus öntudatosodás grádicsaira az első csúcsokig”.
Mindez filmre vonatkoztatva Bódy főiskolai vizsgamunkáját, a nemzetközi sikereket is hozó Amerikai anzixot (1976) jelenti, így nem meglepő, hogy a második kötet két „felnőtt” nagyjátékfilmjével, a Nárcisz és Psychével (1980) és a Kutya éji dalával (1983) foglalkozik, de nincsenek benne filmelméleti írások. A szép kiállítású, gazdagon illusztrált kiadvány mintegy kétharmadát a Psyché teljes forgatókönyve, valamint a Kutya éji dala dialóglistája és diszpozíciós könyve teszi ki, amelyek nyomán a beavatottak „belülről” is végignézhetik a filmeket – ám az újszülötteknek a remek fotók ellenére sem lehet fogalmuk arról, hogyan elevenedtek meg e szövegek.
Szerencsére a könyv „maradék” egyharmadában ennél izgalmasabb szövegek vannak, ezek közül is kiemelkedik a rendező Weöres Sándorral folytatott beszélgetése, Csaplár Vilmos Szociográfia című elbeszélése (ennek nyomán készült a Kutya éji dala), valamint Bódy Anatole Dauman francia producerhez írt türelmetlen hangvételű levele, amelyben a Psychét így próbálja „eladni”: „Félelmem, ha van a filmmel kapcsolatban, éppen abból adódik, hogy a szemléletileg és technikailag ÚJ elemek rövidesen a filmkészítés közkincsévé (-helyeivé) válhatnak. Minthogy az új szemlélet úgy jön fel, mint eső után a giliszták, attól tartok, hogy sajátos geopolitikai helyzetemből adódóan úgy tűnhetek fel, mint saját magam epigonja…”
Arra, hogy Bódy paranoid kifakadása mennyire volt jogos, választ talán a harmadik kötetben találunk – azt a tervek szerint nem 2034-ben fogják kiadni, hanem már jövőre.
Szerkesztette Gelencsér Gábor, Zalán Vince. MMA Kiadó, 2020, 336 oldal, 5900 Ft
Borítókép: Udo Kier (Nárcisz), Weöres Sándor, Patricia Adriani (Psyché) és Bódy Gábor a költő lakásán; fotó: Vető János/Wikipedia.hu
_top_story_lead_focuspoint_70x70.png)
