Ahogy van ünnepi pulyka, ünnepi gomba (nálunk) és satöbbi, úgy van – nyilván – ünnepi szamba is, nem mertem írni, hogy ez az ünnepi (karácsonyi) számba jönne, mert mit határozhatom meg én azt, de mert kis dobozokba csomagoltam (bekezdésekbe), amit, legyen ez, és ne részletezzük.
Utazások dolgában nálam mindig karácsony van. Születésnapon, én nem tudom, min, idehazulról mindketten bőven jártunk el, ha úgy hozta (madárkák miatt és kutya miatt ketten együtt nem, de én nem is tudnék senkivel utazni, a legártalmatlanabb vagy legártóbb idegennel vagy jóbaráttal, vagy szakmai társsal sem). Ám (jó, hát hülyeség, húsvétkor se) karácsonykor soha. Most az van, hogy semmikor soha, és ez mindig karácsony. (De a semmikor soha már elhangzott, és így térődik vissza itt még pár minden pár mindenre.)
Írországra (majd írok róla egyebütt hosszabban, lesz-e benne sok köszönet? és nem „ír” benne a ludas-partikuláris-partrickuláris-lovas-mindenes, hanem én) térek vissza így: ahogy ezen a négy napon át Dublint jártam, és elsősorban semmi erőm nem volt máshová elutazni már, és csak jártam, de ezt már írtam, és ennek 90 km-t kitevő koreográfiája volt, és vonszolódás, bár ezt részletezni kéne... na, épp ez, frankón jó volt ez azért, naná, utólag, meg hogy nem kell már utazni, lásd ródli, van egy nagy kincsem vele. Ürességtartalékom. Nem az, hogy jaj, de bánatos vagyok, ha a sok szépre visszagondolok, és szív-ő, agy-ő, nem, ha az kell, hogy egy kis ürességtől boldog akarok lenni, hátradőlök, aztán azt gondolom: Beckett úr jóistene, Leopold Bloom atyja, köszönöm, ez bejött! Mint Kieszlowskinak a dohányzás (már csak ült volna egy szobában, senki-semmi, aztán dohányzott és meghalt volna, mit mondjak, hamar meg is halt).
De, és ez egy új kis pakk, én nem halhatok meg, mert a Dömi Főmedvémék (vagy négyszázan, de a 40 Koalakártyabajnoksági Klub, maga a – megírhatatlan bajnokság etc.) (ki olvasná el?), a Totyiék itt vannak, meg... mi is még? Meghalni is elég szár, nem virág a száron. Pöce gödör álom, nem virág a száron. Még az is, hogy mint por szállni a Tabánon. Pedig eljön. Lásd a nagy lengyel dokumentum- és rendezőt, sic. Dömi: „Ez dánul danol!”
Hát élni kell. Most akkor hogyan?
Visszatekintőleg könnyebb. Hogyan éltél, kérdheted magad, jó, de hogyan? Henye dolog. Kisasszonda! Ez jól meg van aszondva. Nem jó eleve (nekem), ha bármi meg van beszélve. Amit elvállalok, az jó. (Többnyire.) Mennyi minden nem jön. Nem jön és nem jön. Beckettien. Van jobb. Amit kihagysz. Tévéértesülések. Egy nagy kurvulás, ha végül mégis nekifanyalodom az újságnak. (Ilyenekről vagy januárban, vagy másutt.) Például, ha erősen dolgozom. És ha nem iszom, ha nem megyek ki a városba, az nagyon kegyetlen ügy. Nem is cigarettázom, semmi se befolyásol. Csak éjjel rohadtul álmodom. Álmomban is. Írok. Politizálok. De figurára. 4-6 év... látom őt is. Reméljük, nem fújt ki ügye. (Szerencsére osztrák politikát nem űzök éjten. Lásd hongkongi metrójegy: azt mondja egy - de tényleg - fasz, egy öreg, nagyképű hapsi, nálam fiatalabb, na ja, delelő-delelő...!, azt mondja, majd összejön a kormány karácsonyra. Ausztriában.)
Na ja. Fordítok (a jó kiadónak! bár Musil szerint ily hevenyül dicsérni nem szabad, de ha egyszer csak ezt mondhatom; mert sokszor túl durva, sokszor túl finom pengézésű, ami más ily helyek részéről tűrhetetlen; tűröm) egy olaszos könyvet, ott mondja a felügyelő neje (patrícius lány, de...): mindennap más újságot olvas ő. Meg kül. nyelveken is. Megadja az esélyt egyik nap a kommunistáknak, hazudjanak, másnap a kereszténydemokratáknak, meg így tovább. Hogyan lehet ugyanazt a hazugságot hétféle igazságként elmondani. De hát Olaszországban, mondja a felügyelő, még van értelme annak, hogy pártok. Nem olyan a kettő, mint két tojás.
Talán húsvéti pakkocska lesz, és havilapban, hogy bepóliszozok (utoljára végigmegyek raaaaj-tad én).
Utazásról: amikor Bécsbe megyek, tudom, cigizni fogok (nem akarok), piálni fogok (nem piálok; mi lesz legközelebb Bécsben? megoldandó, nem tudom, hogy). Holott mi van nekem, fő: haza a Bajnokságokhoz (27 éve zajlanak, már minden meccs több, mint egy Arsenal-Liverpool, Barcelona-Real, nekem több; itt még tényleges értelme van a kluboknak). Mellesleg: a nagy európázás. Majd januárban. De meg lehet nézni: a nagygazdag klubok miatt meg a nagygazdagodni vágyó Szövetség miatt (globalizátz!) túlpengették a kupákat, az Európa-bajnokságot, és nincs pl. a német Budesliga rendesen, még csak a 12. őszi fordulónál tartanak, és itt a hó, egy csomó meccs elmarad, éljen ez az Európa. Mondom, 4-6 évig mi csak készüljünk (honor itt az ottaniak 20-25%-a, ezt nem J. H.-tól és T. P.-től kell megtudnom; rávilágít a H. T. P. egy-jéfölösleges). Azért 35 évnél előbb leszünk benn. Megjegyzem: mint tojás, és tojás minden olyan szerv, ahol a főnököm benne van a tojásban. Én is hegy, te is hegy, nekem ugyan egyre megy, és mi majd elvisszük a lenyomorodási balhét, emberek. De erről másutt. Egy szót se szóltam. Ne tegyük a fa alá e kis csomagot. Vicceltem csak, ahogy ma szokás.
Fáj is az üresség, persze. Ezt jegyeztem fel. Folyton teljesítményekkel ajándékozom meg magam, és ez nincs honorálva (17 helyről 12-n). De mit képzelnék honornak? Ez nehéz. Szárul megy az egész, leng a szár az európai szelekben. Az elnyomorodásunk nem a pártok hibája, velük a nép nem is népszerűsködik, igaz is. Mindegy. Az úgynevezett Európa tesz tönkre minket majd, de kíméletlenül. Akiket nem tesz, azok ezt nem érzik, sőt nem akarják hallani se. Még jobban szétszakadunk, más mód is szét. Csak attól semmi rondasághoz nem tartozik az ember, ha egyetlen kérdésben véletlenül ugyanaz a véleménye. Ugyanazt mondják ketten: mások maradnak ők ketten.
Pár múltkori furaságról, dehogy akartam bárkit is megbántani: ha dolgozom, csak nagyon tudok. Kissé: nem tudok. Akkor viszont: dolgozzam is? találkozgassam is? amikor olyan nehézkes fordulású vagyok (talán ezt a 4-6 év felkészülést is ez az én gaz nehézkességem mondatja valaki után), és a frász esz, hogy mit ugráljak én csütörtökön valakinek, ha szerda és péntek akkor még állatibb ráhajtás. Ők fognak jól aludni helyettem? De ugyanez van arra is, hogy a madárkák. 1978-ban én az ellen döntöttem, hogy európai pályám. Maradtam a madaraknál. Gyilkosság lett volna, ha nem maradok. Ráálltam egy teljesen nem praktikus pályára. Most bolond lennék, ha lelkiznék sokat, vagy most kezdenék praktikuskodni. Helyből távol.
Gátlás, ha dolgozom: levélfelbontás, folyóiratolvasás. Az olaszos könyvből: az operaénekes eleve nem bírta, ha megzavarják (lásd múltkor) az összpontosításban, ha más témáról van szó, mint a zenéje. Nincs túl sok pólisz ránk erőltetve? Örök politika, na. Akkor persze-röhej, ha azt mondom: mit hagyjam, hogy "körök..." Görög ügy, zavarás.
Nem nagy körök az íróéi. Az írók nem csoportosíthatók olyan vadbaromságok szerint, mint most ez lett. Vannak, akik eleve teoretikusabbak, ezen belül politikusabbak, ezen belül szövegelvűbbek, és így is vannak köztük kitűnőek, vannak viszont, akik csak a tendenciát erősítik, és másfajta irodalom esélyeit óhatatlanul rontják. De erről Musil a húszas-harmincas években már jobban (csak bonyolultabban) írt. Kemény függélyes hegyfalmászó munka őt fordítani. Hét fejlövéssel ér fel, lásd Ottlik, de ez is volt már.
Nem nagy körök az íróéi, mert nem elegánsak. Akit örökké az gyötör, hogy a körülmények milyen méltatlanok, emészti magát csak a méltatlankodással, és ha konzekvens lenne, beledöglene.
Még böff: szamba maradt ez, nem az élet szépségeinek sorolása (tárháza). De hogy az élet milyen szép, a mulatságosabb januárban mondom el, esküszöm. Szeretek gépelni, szeretem az írógépemet stb., és nekem már mégis a legjobb (de nem teoretikus, de nem politikus - ez a magánember hörgése volt! -, nem úgy valamilyen) írónak lenni.
Szédítő a hegyimenés iszonyata! Aki tényleg bírja. És magára is lehet hagyni a boldogságával. Dögöljön meg!
Nem is említem, kis csomag még az olaszos könyvből: hogy a zenészek nem vették észre, valami baj van a zseniális öreg karmesterrel, nem jön össze a zene? Á, mondja egy extrább zenész, megszoktuk, hogy pocsék karmestereket hoznak ránk, nem nagyon érzékeli a zenekar nagy része már, mi honnan és miért.
De nincs apelláta. Ez is benne van az olaszos könyvben az egyik énekesnél. Na könnyű neki, főleg mert csak regényalak. De ez egy nagyon jó regény, a velencei buli. Bef. és bejgli-böfi:
Elég baj az írónak, hogy író, és nem egyszerűen
Ez az írás eredetileg a Magyar Narancs 1999. december 23-i számában jelent meg.
