A felszínen vagyunk, de hozzápakolhatja a mélységeket, aki akarja

Sorköz

Karafiáth Orsolya írása a Nick Hornby legújabbról.

Miben a legjobb Hornby? Elsősorban abban, hogy rendre ismerős terepre visz. Középosztálybéli alakok szenvedéseit és szenvelgéseit látjuk, de sosem céltalanul: mindig sorskérdések állnak a középpontban: például kamasz szülők dilemmái a Betoncsókban, vagy magukra maradt harmincasok-negyvenesek öregedésparája a Pop csajok satöbbiben. De azért leginkább a házasság az, ami izgatja, ott van a legtöbb könyvében elfuseráltan, szétesetten, megszerelten, túl-nem-élhetőnek tűnően, legjobban talán az Egy fiúrólban, legőrültebben a Hosszú út lefelében, a leglíraibban a Vicces lányban.

De az új Hornby most valahogy minden eddigi hősét összerántva készült;

nincs egy eddig ismeretlen porcikájuk vagy nem kitárgyalt hülyeségük sem. Mindkettőjükkel jóban vagyunk már. Ők Katie Carr és David a Hogyan legyünk jókból (innen befigyel egy gipszes poén is), vagy Annie és Duncan a Meztelen Julietből (innen a megcsalás forgatókönyve ugrott át).

Persze, a szöveg nem regénynek készült, alapja egy sorozat forgatókönyve, de ha már megjelent, talán nem ártott volna pár leírás. Már csak azért is, mert akik esetleg nem mozognak ennyire jól a Hornby-körben, azok is közel kerülhessenek hozzájuk. Mert a beavatottak persze ismerik őket szőröstül-bőröstül, flott és követhető minden, szóval korrekt az egész. De hiába tudjuk, hogy eleve képi megtámasztással kellene számolnunk, fáj, hogy azt a picit nem végezte el a szerző, hogy legalább vázlatos leírásokat adjon a hősökről, helyzetekről.

Vagy nem is Hornby akart könyvet az egészből? Ő csak egy tisztességes forgatókönyvet akart, amire a felkérése szólt?

De ha az Egy házasság helyzete regényként jelent meg, belefért volna például több tagolás a párbeszédeknél, néha ugyanis poéngyilkos, hogy követhetetlen, éppen ki beszél. A tíz rész is kevésnek tűnik, túl direktnek hat így a konklúzió, a tanulságok leszűrése. Mindemellett a dolog működik, tíz kis szkeccs, tíz állapotrajz, tíz hangulat. A felszínen vagyunk, de hozzápakolhatja a mélységeket, aki akarja. Ez is a Hornby módszer része: attól (is) hat, hogy a hősei problémái mindannyiunk (helyesbítek, legtöbbünk, a középosztálybéliek) problémája. Most épp a rogyadozó házasság megreparálási kísérletét követjük szigorúan mindig abban a tíz pillanatban, amikor egy pubban látjuk a párt, mielőtt bemennének a párterápiás rendelésre.

 

 „Hornby-s humora van, olvashatjuk rengeteg kritikában” – indít a magyar fülszöveg. Tény, hogy vannak hasonlóan működő, ilyen rugóra járú agyú szerzők, például Jonas Jonasson vagy Erlend Loe. Persze mindegyikük máshogy nagyszerű, csak a humorhoz való affinitásuk tereli őket egybe, illetve a mód, ahogy felépítik a karaktereket és a szituációkat, amelyek mintha önmagukban hordoznák a komikumot, így olyan egyértelműnek tűnnek a lecsapáskor, noha épp a nyilvánvalóságuk addig le nem leplezett volta adja, hogy akkorát üt egy-egy megjegyzés. Megláthatjuk, milyen kevés kell, hogy kiforduljon egy-egy helyzet vagy kapcsolati reláció. Aztán a fülszöveg folytatódik:

„Ugyan már, Hornby utánozhatatlan.”

És minden idecitált rokon humorú alkotó mellett ez is igaznak tűnik. Főleg ennek az új kötetkének a tükrében, ahol a szerző mintha minden eddigi receptjét bevetné, és nem is igyekezne palástolni a szemfényvesztést. Csavaros bevezetés, de már tudjuk, hol a csapda, olyan egyértelmű az egész. Működik a saját recept, hogyne működne, hiszen Hornby alapból jó. De azért jobban esne több meglepetés, hiszen meg tud lepni, derült ki a legutóbbi regényeiből is. De most mintha nem venné a fáradtságot. Ezáltal ráérezhetünk a gondolkodásának ritmusára, leleplezve, hogy igazán jól valóban csak Hornby tudja utánozni önmagát.

Helikon, 2020, 125 oldal, 2799 forint

Fordította: Tolnai Katinka

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.