„Igen »felemelő«, hogy vb-t rendezhettünk, hogy sok-sok milliárdot elköltünk a versenysportra, de mi lesz a »néppel«? Az egészséges életmód gyakorlása a nagy többség számára elérhetetlen. Vagy nincs is uszoda, ahol úszhatna az ember, vagy ha esetleg talál egyet, akkor megfizethetetlen. Alkalmanként 1800 forint, és ez csak a belépő. 10 alkalmas bérlet 15 300 forint, azaz ha egy kicsit is komolyan gondolja bárki azt, hogy pl. a mozgás ezen formáját választja, akkor erre rámegy az átlagfizetés 10-20 százaléka havonta. Vajon hányan választhatják ezt?” – ilyen és ehhez hasonló dühös kommentek is olvashatóak a frissen felújított Császár–Komjádi Sportuszoda Facebook-oldalán. Az árakat többen szóvá teszik, valaki szerint stadionok helyett először közpénzből közuszodákat kellene építeni, ahova a polgárok jelképes összegért mehetnek be. Ez valóban szép gondolat, de a helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Tény, hogy például a fővárosban meglehetősen korlátozottak a hobbiúszók lehetőségei, hiába van szinte minden kerületben uszoda – kevés ugyanis az olyan létesítmény, ahol nincs nagy tömeg, és az ár is megfizethető. Az olcsóbbak közé tartozik a III. kerületi Szérűskerti Tanuszoda, ahol 1020 forintba kerül egy jegy, viszont vasárnap zárva tart, hétköznap reggel pedig csak másfél órát lehet úszni, este kettőt, legalább két pályán. Szombaton azért több időt hagynak a közönségnek: reggel kilenctől délután ötig lehet menni. Egy heti több napot sportolni vágyónak azonban ez nem a legjobb megoldás. Jóllehet ez az uszoda nem a közönség kiszolgálására specializálódott, hanem az úszásoktatásra, azért – ha korlátozottan is – lehetőséget biztosít a lakosság számára.
Telefonáljon!
Budapesten nem az a baj, hogy nincs elég uszoda, hiszen a nyáron több is épült vagy megújult közpénzből (Császár–Komjádi, Hajós/Széchy, Tüskecsarnok és a hatalmas Duna Aréna). A vizes- vébére megszépült és bővült kínálat azonban fölháborítja a polgárt, hiszen a tengernyi közpénz dacára e létesítmények nem azt a célt szolgálják, hogy a magyar ember úszhasson. Mindegyik elsősorban egyesületeket fogad, versenyúszókat és vízilabdásokat, vagy csak és kizárólag Hosszú Katinkát. Noha a Császár–Komjádiban és a Hajós/Széchyben van lehetőség közönségúszásra 1800 forintért, egyáltalán nem biztos, hogy a medencefoglaltság miatt befér a hobbisportoló. Erre egyébként a honlapon is felhívják a figyelmet, miszerint érdemes indulás előtt telefonon tájékozódni, ugyanis a versenyek és edzések miatt a szabad pályák száma korlátozott. Ezért az uszodák többnyire könnyen elérhető táblázatot tesznek közzé a neten, itt viszont telefonálni kell, és ha az embernek szerencséje van, akkor felveszik. Nekünk nem volt szerencsénk.
A 2016 tavaszán épült Tüskecsarnok uszodájába viszont egyelőre be sem engedik a hobbiúszókat, noha eredetileg a lakosság számára készült 3,2 milliárdból. A hvg.hu korábban arról írt, hogy a létesítmény egy ideig lehetőséget biztosított a nagyközönség számára, azonban ezt meglehetősen furcsán intézte: hétköznap délelőtt tizenegy és délután kettő óra között lehetett bemenni, amikor a legtöbb ember a munkahelyén van. A reggeli és esti órákban csak sportolókat engedtek be. Idén januárra már ezt a lehetőséget is megszüntették: arról tájékoztatták a közönséget, hogy a nyári vizes-vb „sikeres lebonyolítása érdekében indokolt uszodafelújítások következtében jelentős mértékben megnövekedett az uszoda sportolói kihasználtsága. A versenyzők zavartalan felkészülése érdekében a sportolókon kívül más nem használhatja az uszodát”. A vb hónapokkal ezelőtt véget ért, a nyár is elmúlt, a lakosságot azonban nem engedték vissza. Ennek okáról megkérdeztük az üzemeltetőt, de csak arról tájékoztatták lapunkat, hogy jelenleg 14 egyesület használja a létesítményt.
Az is nagy felháborodást keltett, hogy a vizes-világbajnokságra felújított uszodákat a rendezvény után, a nyár hátralévő részében bezárták a közönség előtt, s csak ősz elején nyitottak újra – már amelyik. A Duna Aréna ugyanis homályos körülmények között működik, lehet használni, de a hírek szerint csak Hosszú Katinka egyesülete, az Iron Aquatics nyert bebocsátást. De nemcsak azt lehetetlen kideríteni, hogy kivel és mennyiért szerződtek erre, hanem azt is, hogy ki lesz a 43 milliárdból épült, évi 1-2 milliárd forintos fenntartási költségű, hatalmas komplexum üzemeltetője. A nyári versenyek után ugyanis gazdátlan maradt a létesítmény, bár egyes sajtóértesülések szerint a Nemzeti Sportközpontok (NSK) – vagyis az állam – lesz az „örökös” üzemeltető.
Segítség nélkül nem megy
Egy hobbiúszónak tehát túl sok választása nincs: vagy sportuszodába megy, ahol 1800–2200 forint között mozognak az árak, a szabad pályák pedig meglehetősen korlátozottak, vagy elmegy olcsóbban egy tanuszodába, ahol nemcsak a pálya, de az időkeret is limitált, vagy felkeres egy olyan létesítményt, amely elsősorban nem a professzionális sportra épít (viszont távolabb eshet a lakóhelyétől). Ilyen az Újhegyi uszoda Kőbányán, ahol 1000 forintba kerül egy négyórás felnőttjegy szaunahasználattal, míg egy kétórás, szaunahasználat nélküli csak 650 forint. Az újpesti Halassy Olivér városi uszoda ennél jóval drágább, 1750 forintba kerül egy jegy, a környékbelieknek valamivel kevesebbe, 1500-ba. Ám ha megnézzük a két létesítmény medencefoglaltságát, azt látjuk, hogy az év nagy részében rogyásig foglaltak a sávok, alig akad egy-kettő szabad. Ennek oka nem abban keresendő, mint a fent említett nagy sportközpontoknál: itt nem profi sportolók foglalják le reggeltől majdnem zárásig a sávokat, hanem zömmel kisiskolások, bár azért itt is megjelennek a sportegyesületek (reggeltől délutánig iskolásoké a pálya, az esti órákat viszont elviszi az FTC Szinkronúszás, a Sportliget SE, a Velencei SE és még néhány egyesület). A helyzet vidéken is hasonló, igaz, az árak esetenként jóval alacsonyabbak: Székesfehérváron 800 forintba kerül egy jegy, Győrben is csak 1000 forint, Debrecenben viszont 1450. A pályafoglaltságot nézve azonban hasonló a helyzet, a reggeli és esti órákban meglehetősen korlátozottak a lehetőségek, alig 2-3 sáv van csak szabadon.
„Fedett uszodát piaci alapokon nyereségesen vagy nullszaldósan üzemeltetni meglehetősen nagy kihívás, állami vagy önkormányzati segítség nélkül nem igazán kivitelezhető” – mondja egy piaci forrásunk. Egy ilyen létesítménynél különböző módon alakulhatnak a költségek. Ha például banki hitelt (is) felvettek a beruházáshoz, akkor egy ideig ennek a törlesztése a legnagyobb tétel. Ha a komplexumnak nincs tartozása, akkor mindig az energiaköltség és az anyagi jellegű ráfordítások a legsúlyosabbak. Ez természetesen méretfüggő, de a legtöbbször a költségek fele ezekre megy, míg a személyi jellegű ráfordítások az összköltség 33–45 százalékát teszik ki. Sokan panaszkodnak a dráguló belépőjegyek láttán, azonban nem árt tudni, hogy egy városi uszodánál a kiadások nagy részét akkor sem fedeznék e bevételek, ha a jegyek 30-40 százalékkal drágábbak lennének. Egy egész nap nyitva tartó uszodánál a fizetőképes, teljes árú jegyet vásárló úszó alapból csak korlátozott időben ér rá: a reggeli órákban munka előtt, illetve munka után, este. „Napközben nyugdíjasok vagy diákok jönnek, akik eleve kedvezményes jegyet vásárolnak. Tehát jól látszik, hogy a közönségúszásnak nincs nagy piaci értéke, azonban az árakat nem lehet az egekig emelni. Ilyenkor lép képbe az iskolai úszásoktatás, pályázatok, állami vagy önkormányzati segítség, és persze a versenysport. Ezek kiszámítható bevételek, nem úgy, mint az esetleges közönségúszás. Ha ügyesen megszervez mindent az üzemeltető, akkor ezekből nullára ki tudja kihozni az uszodát, de nyereséges nem lesz” – mondja forrásunk, aki korábban fürdők üzemeltetésével foglalkozott.
Egy sor uszodát kérdeztünk arról, hogy mennyi veszteséget könyvelnek el évente, és milyen forrásból képesek fedezni az üzemeltetést, de csak néhány helyről kaptunk választ. Az újpesti Halassy Olivér Városi Uszoda szépen hozza azt a mintát, amit forrásunk fentebb vázolt: a létesítmény összes kiadása 2016-ban jócskán meghaladta a bevételeket. Tavaly 80,4 millió forint költséggel szemben 57,4 millió forintot tudtak saját erőből előteremteni. Tájékoztatásuk szerint a fennmaradó 23 millió forint különbözetet az uszoda tulajdonosa, Újpest önkormányzata állja közszolgáltatási szerződés keretében. „Ezen 23 millió forint összeg ellentételezéseként az uszoda további díj felszámolása nélkül biztosítja az iskolai kötelező úszásoktatás helyszínét, a kerületben minden óvodást rotációban érintő önkormányzati óvodai úszásoktatást, valamint adott sporttagozatos iskolák emelt szintű napi úszásának helyszínét is. Ezek tanórai, illetve óvodai foglalkozás keretében történnek. Ebből az üzemeltetőnek a kompenzáció kivételével más bevétele nincsen, ugyanakkor az uszoda jelentős kapacitását leköti, évi több mint
15 000 belépést jelent. Ezen belépések belépődíjas elszámolása mellett az uszoda (a beruházás megtérülését nem számítva) +/– nulla szinten működik. Ennek egyik oka a megújuló geotermikus energia használata és az uszoda korszerű műszaki és technikai rendszere” – tájékoztatták lapunkat a részletekről.
A Nemzeti Sportközpontoknál is hasonló lehet a helyzet, bár ott meglehetősen szűkre szabták a válaszadást: annyit közöltek velünk, hogy a Császár–Komjádi Sportuszodában, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában és a Széchy Tamás Uszodában összesen 99 sportszervezet bérel pályát, a Tüskében pedig jelenleg 14 pályabérlő van, a létesítmények fenntartásának költségeit saját bevétel és állami támogatás fedezi. Piaci forrásaink szerint csak a Tüskecsarnok uszodája éves szinten 400 millió forintos állami kiegészítésre szorul.
Az uszodai térképen ritka madár a MOM Sport uszodája, amely – tájékoztatása szerint – önkormányzati vagy állami segítség nélkül, kizárólag saját bevételeiből tartja fenn magát, sőt nyereséget is termel. Az uszoda önkormányzati tulajdonú, ahogyan annak üzemeltetője, a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. is. És amíg utóbbi profitábilis, addig a Hegyvidék nemcsak a bérleti díjat kapja, hanem a nyereségből is jut neki. „Bevételeink az úszó- és napijegyekből, a MOM Sport Úszótanoda bevételeiből, a rendezvényekből, az ingatlan hasznosításából és a különböző sportfelületeink bérbeadásából származik. Vízfelületeinket úszás, vízilabda, szinkronúszás, babaúszás, duatlon, triatlon sportágak, egyéb sportfelületeinket floorball, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és iskolai testnevelés, fitnesz, tánc és különböző mozgásformák edzései kapcsán hasznosítjuk. Tavaly nyár óta a létesítmény nem tud új egyesületeket fogadni az uszodában. Az itt lévő egyesületek tagjainak létszáma olyan gyorsan növekedik, hogy a lakosság kiszolgálása, a saját úszótanodánk fejlesztése mellett a meglévő partnereink igényeinek kielégítésére koncentrálunk” – áll a MOM válaszában, amelyből kiderül, hogy sok mindent tesznek annak érdekében, hogy elegendő bevételük legyen az üzemi költségekre. 2013-hoz képest tavaly megduplázták az árbevételüket (több mint 1,1 milliárd forintra). Ha azt vesszük, hogy a Duna Aréna évi költségeit 1–2 milliárd közöttire saccolják, akkor látható, hogy mekkora közpénzégetés egyetlen sportklubnak fenntartani a létesítményt. De az, hogy a MOM Sport igen népszerű már a sportolók körében is, befolyásolja a lakossági úszás lehetőségeit; bár elnézve a többi uszoda foglaltságát, egészen barátinak tűnik az, hogy a MOM minimum négy sávot tart fenn a közönség számára. Az árakat azonban emelték: az (általában két óra időtartamra érvényes) úszójegyek és bérletek 2016-os árkorrekciója (13,3 százalék) mellett a napijegyek és azok bérletei 16,3 százalékkal drágultak 2017. június 1-jétől. A XII. kerületi uszodát korábban külsős cég üzemeltette, de az akkor még Sportmax néven ismert sportközpont üzemeltetője a bérleti díjat sem tudta kigazdálkodni. Az önkormányzat öt év után, 2013-ban szerződést bontott a Sportmax Kft.-vel. Ebben az időszakban az index.hu szerint 10 millió forint volt a bérleti díj, a váltás után viszont az önkormányzat friss cége, a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. havi bruttó 3,175 millióért bérelte a helyet, bár ezt a jelenlegi üzemeltető tájékoztatása alapján 2017-re feltornázták 38 millió forintra.
Egy áráért száz újat
A tömött uszodák egyik magyarázata természetesen a korábban átalakított tao-támogatási rendszer, amely lehetővé teszi a vízilabdával foglalkozó egyesületek számára, hogy pluszpénzhez jussanak. Egy egyesületi forrásunk véleménye szerint bár alapvetően jó ötlet a tao-támogatás, tapasztalata szerint ebből nem sok jut el a sportolókhoz. „Amióta megváltozott a támogatási rendszer, elszaporodtak a különböző egyesületek, ezek közül pedig sokan csak azért alakultak, hogy lehívják a támogatást, de érdemben nem tesznek semmit. A mi egyesületünk nagy múltra tekint vissza, 17 szakosztályunk van, de nehezen jutottunk támogatáshoz” – mondja az egyik vidéki sportegyesület elnöke, aki szerint nyomban kiderülne, hogy mely egyesületek életképesek a saját szakmai munkájuk alapján, ha megszűnne a tao-pénzek áramlása. Erre egyébként kiváló példát szolgáltat a balatonfüredi uszoda esete, amelyet a Direkt36 írt meg részletesen. A füredi önkormányzat azután hozta létre a Balatonfüred Vízilabda Sportjáért Közhasznú Alapítványt, miután a kormány átalakította a társasági adó rendszerét, és ennek köszönhetően az alapítvány több százmillió forintot szerzett uszodaépítésre. Meglehetősen ügyesen helyezkedett: az első évadban nekik sikerült elvinni a legtöbb vízilabdás tao-pénzt, ezzel háttérbe szorítva olyan klubokat, amelyek hosszú évek óta, látható eredménnyel működtek. A füredi alapítványnak ekkor még valójában köze sem volt a vízilabdához, és pár évig egyáltalán nem volt nyoma annak, hogy edzések lennének.
Sportközgazdász forrásunk véleménye szerint a sportra szánt állami támogatások rendszere nem a leghatékonyabb, sok helyen korrupt, és mindez észszerűtlen aránytalanságokhoz vezet. „Míg a hétköznapi sportolás fontossága csak szlogenekben merül ki, addig 43 milliárdért építünk olyan uszodát, amit képtelenség fenntartani. Tegyük fel, hogy a sport fontos és költeni kell rá, akkor viszont közpénzből nem a Duna Arénát kellene felhúzni, hanem ennyiért építeni száz olyan uszodát, amely nagy versenyekre nem alkalmas ugyan, de kielégíti a hétköznapi funkciókat. Ha sok ilyen uszoda épülne, akkor lehetne külön a sportolóknak is, bár társadalmi megegyezés kérdése, hogy közpénzből kell-e külön uszodát építeni nekik.” Jelenleg azonban sportolóknak épülnek az uszodák, közpénzből – kiszorítva azokat, akiknek az adójából fölhúzzák ezeket a létesítményeket.
| Úszik, mint a szardínia A zuglói BVSC-uszoda (Laky Károly Uszoda) bejáratát a Szőnyi útról egy felüljáró-szerűségen közelíti meg a sportolni vágyó populáció, a hídról jobbra lefelé a 25 méteres medence látszik, balra az 50-es. A múlt csütörtökön kora este (és körülbelül minden hétköznap ilyen) a következő látványt nyújtotta a helyi lakosság körében méltán közkedvelt komplexum. A 25-ös három sávjában sávonként körülbelül nyolc lakos tempózott sűrű köpködések és fújtatások közepette egymás sarkára: aki már életében lenyomott uszodában 50 métert, tudja, hogy ha nyolcan próbálnak eltérő sebességgel haladni egy 25-ös medence sávjában, akkor ott nem lehet rendesen úszni. Ezek az emberek ezért az élményért vagy 2200 forintot fizetnek (ha egyszeri alkalomra szóló belépőt váltanak), vagy 1980-at (ha tíz alkalmas bérletet); a jegyárakat a nyáron durván, több mint 20 százalékkal megemelték itt is. A többi négy sávban kiscsávók tanultak úszni, és ez még oké is, persze, tanuljanak a kiscsávók úszni, és ők is (a szüleik) a saját pénzükből fizetnek legalább. A zuglói Laky Károly Uszoda másik, 50 méteres medencéjében, írd és mondd, 8 középiskolásnak tűnő fiatalember dobált jókedvűen kapura: lehet, hogy viktóriáztak, és később biztos volt rendes edzés is. De egy tucatnál többen akkor sem lehettek. A teljes képhez még az is hozzátartozik, hogy a Laky másik 25-ös medencéjében (a régiben) ugyancsak edzés volt, tehát a hobbisták oda se tehették be a papucsukat: ott szinkronúszó kislányok kaptak épp kiképzést. Az uszoda annak idején nyilvánvalóan közpénzből épült, és a fenntartásához ugyancsak közpénzt használnak fel. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ugyancsak közpénz az a tao-támogatás, amiből az utánpótlás-nevelő klubok ki tudják fizetni az uszoda bérleti díját, s így biztosítani a tucatnyi fiatalember zavartalan labdadobálását. A helyzet tehát az adófizető hobbiúszó perspektívájából a következő: Én, mint adófizető perkálok a kis pólósoknak azért, hogy az én adómból épült és fenntartott uszodában ne tudjak rendesen úszni, és ez alkalmanként csak 2200 forintomba kerül. A legelképesztőbb az egészben az, hogy az uszoda speciel és vélhetően teljesen racionálisan, értsd: bevétel-orientáltan osztja szét a vízfelületét a használók között. Megpróbáltam értelmet keresni ebben, valami olyan szempontot, ami ezt a képtelenséget, a kifosztásnak ezt a rafinált konstellációját valami magasabb közösségi cél érdekében igazolhatná. Hátha nem csak a kibaszás szándéka vezette azt, aki ezt a rendet, ezt a torz motivációs rendszert kitalálta. (A kibaszás mögött ugyanis nem találtam értelmet: elképzelni sem tudom, miért akarna valaki szánt szándékkal rosszat az idősödő, sok esetben kissé dagi hobbiúszóknak.) Akárhogyan is törtem a fejem, egyetlen ilyen szempont jutott az eszembe. A most még gyermek, serdülő, vagy ifjúsági korosztályokban versenyző vízilabdázó-palánták közül talán lesz olyan, aki egészen a válogatottságig viszi, és egyszer, valamikor a nem túl távoli jövőben épp az ő időn túli négyméteresével nyomjuk le a szerbeket, a crnogoracokat vagy a horvátokat egy nagy, szép világverseny döntőjében. (A vízilabda, fájdalom, sokat veszített régi globális népszerűségéből, és már afféle balkáni belügy lett.) Lesz nagy öröm akkor szerte a hazában! Csak ki ne hagyja a büntetőt az a gyerek, a magyar gyerek! - dha - |
