A katari futballválogatott a debreceni Nagyerdei Stadionban játssza világbajnoki selejtezőjét

  • narancs.hu
  • 2021. március 8.

Sport

Március végén.

A Katari Futballszövetség bejelentette, hogy válogattjuk tavasszal három mérkőzést a bécsi Generali Arena helyett a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik majd. – írja a Telex.

Katar az összes hazai selejtezős meccsét Európába hozza, hogy ne kelljen túl sokat utazniuk a csoportellenfeleiknek. Az már biztos, hogy az első három európai meccsüket a debreceni Nagyerdei Stadionban játsszák, március 24-én Luxemburg, március 27-én Azerbajdzsán, március 30-án Írország érkezik ellenfélként.

A meccseket eredetileg Bécsben tartották volna, de a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt az UEFA-val és az ellenfelekkel egyeztetve módosítottak a helyszínen.

Nem ez az első alkalom, hogy nemzetközi futballmeccs kerül Magyarországra a járványhelyzet miatt. Nemrég a Puskás Arénában játszották le az RB Leipzig-Liverpool, a Borussia Mönchengladbach-Manchester City Bajnokok Ligája mérkőzést is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.