Mindezért csodálom, rajongva figyelem egyedülállóan harmonikus úszását, ki nem hagynék versenyt, amelyen láthatom, és kétségem nincs afelől, hogy hamarosan felülmúlja Dresselt vagy bárki mást, és övé lesz 100-on is a világcsúcs.
Hatvanéves pályafutásom során kitüntető szerephez juthattam a magyar úszósport legnagyobbjainak révén. Sikereiknek fénysugarából – mi tagadás – rám is vetült egy-egy kéve. Sohasem volt alkalmam ezt megköszönni az elmúlt fél évszázad nagy bajnokainak, de remélem, tudják, hogy hálás vagyok a sorsomnak, hogy krónikásuk lehettem.
Mindez – sajnálatomra – nem adódhatott meg nekem Milák Kristóf esetében, de ez természetesen érthető. Az idő múlása ugyebár… Amikor azt mondtam, hogy nagyon kedvelem, gyorsan azt is meg kell vallanom, hogy mind a mai napig egyetlen szót sem váltottunk, nem is találkoztunk személyesen, egy légtérben is mintegy húsz méterre voltunk legközelebb egymáshoz. Egyetlen alkalommal… Viszonyunk tehát nem egyéb, mint sztársportoló és szurkolója.
Hogy mégis hogyan alakult ki bennem ez a több mint rokonszenv, ha egyszer nem elsősorban az eredményei, a zseniális teljesítménye alapján?
Minden más alapján. Kezdve a bevonulásaitól, egészen a célba érkezés utáni „pantomimig”, a győzelmek utáni gyors interjúk előtti és alatti arcjátékig, az interjúk hol szelíd, hol nem annyira szelíd, nemegyszer pedig alig követhető megfogalmazásáig. Ami talán a legerősebb hatást tette rám – a nyilvánvalóan és egyértelműen kitűzött nagy célok vállalása. Ki látott már újdonsült olimpiai bajnokot a győzelem pillanatában azon bosszankodni, hogy az ideje nem világcsúcs, holott ő így tervezte?! Mellesleg a világcsúcs, amely így érvényben maradt, szintén az ő nevéhez fűződik. A különös mindebben még az is, hogy másnál talán én is túlzásnak, túlburjánzó önbizalomnak tekintettem volna ezt, de azon kaptam magam, hogy vele sajnálkozom, amiért csalódott. Egy olyan olimpiai arany megszerzésének pillanatában, amelyet magyar úszó soha eddig nem tudott elnyerni. Vagy amikor a 100 pillangó esélyeiről kérdezték, és ő őszinte elismeréssel, tisztelettel beszélt amerikai ellenfeléről, Caeleb Dresselről, szavait így fejezvén be: …az bizonyos, hogy egy ekkora klasszis nem lesz harmadik!! Tetszenek érteni, ugyebár?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
