Vitray Tamás

A kobold

Az én Milákom

Sport

Nagyon kedvelem Milákot. Nagy dolog – mondhatja bárki, jóformán pillanatok alatt lett világsztár a zseniális úszófiú, aki szinte hendikep versennyé változtatta a 200 méteres pillangóúszás tokiói olimpiai döntőjét, és aki pillanatnyilag a magyar úszósport további sikereinek még „hosszújáratú” letéteményese.

Mindezért csodálom, rajongva figyelem egyedülállóan harmonikus úszását, ki nem hagynék versenyt, amelyen láthatom, és kétségem nincs afelől, hogy hamarosan felülmúlja Dresselt vagy bárki mást, és övé lesz 100-on is a világcsúcs.

Hatvanéves pályafutásom során kitüntető szerephez juthattam a magyar úszósport legnagyobbjainak révén. Sikereiknek fénysugarából – mi tagadás – rám is vetült egy-egy kéve. Sohasem volt alkalmam ezt megköszönni az elmúlt fél évszázad nagy bajnokainak, de remélem, tudják, hogy hálás vagyok a sorsomnak, hogy krónikásuk lehettem.

Mindez – sajnálatomra – nem adódhatott meg nekem Milák Kristóf esetében, de ez természetesen érthető. Az idő múlása ugyebár… Amikor azt mondtam, hogy nagyon kedvelem, gyorsan azt is meg kell vallanom, hogy mind a mai napig egyetlen szót sem váltottunk, nem is találkoztunk személyesen, egy légtérben is mintegy húsz méterre voltunk legközelebb egymáshoz. Egyetlen alkalommal… Viszonyunk tehát nem egyéb, mint sztársportoló és szurkolója.

Hogy mégis hogyan alakult ki bennem ez a több mint rokonszenv, ha egyszer nem elsősorban az eredményei, a zseniális teljesítménye alapján?

Minden más alapján. Kezdve a bevonulá­sai­tól, egészen a célba érkezés utáni „pantomimig”, a győzelmek utáni gyors interjúk előtti és alatti arcjátékig, az interjúk hol szelíd, hol nem annyira szelíd, nemegyszer pedig alig követhető megfogalmazásáig. Ami talán a legerősebb hatást tette rám – a nyilvánvalóan és egyértelműen kitűzött nagy célok vállalása. Ki látott már újdonsült olimpiai bajnokot a győzelem pillanatában azon bosszankodni, hogy az ideje nem világcsúcs, hol­ott ő így tervezte?! Mellesleg a világcsúcs, amely így érvényben maradt, szintén az ő nevéhez fűződik. A különös mindebben még az is, hogy másnál talán én is túlzásnak, túlburjánzó önbizalomnak tekintettem volna ezt, de azon kaptam magam, hogy vele sajnálkozom, amiért csalódott. Egy olyan olimpiai arany megszerzésének pillanatában, amelyet magyar úszó soha eddig nem tudott elnyerni. Vagy amikor a 100 pillangó esélyeiről kérdezték, és ő őszinte elismeréssel, tisztelettel beszélt amerikai ellenfeléről, Caeleb Dresselről, szavait így fejezvén be: …az bizonyos, hogy egy ekkora klasszis nem lesz harmadik!! Tetszenek érteni, ugyebár?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.