Vitray Tamás

A kobold

Az én Milákom

Sport

Nagyon kedvelem Milákot. Nagy dolog – mondhatja bárki, jóformán pillanatok alatt lett világsztár a zseniális úszófiú, aki szinte hendikep versennyé változtatta a 200 méteres pillangóúszás tokiói olimpiai döntőjét, és aki pillanatnyilag a magyar úszósport további sikereinek még „hosszújáratú” letéteményese.

Mindezért csodálom, rajongva figyelem egyedülállóan harmonikus úszását, ki nem hagynék versenyt, amelyen láthatom, és kétségem nincs afelől, hogy hamarosan felülmúlja Dresselt vagy bárki mást, és övé lesz 100-on is a világcsúcs.

Hatvanéves pályafutásom során kitüntető szerephez juthattam a magyar úszósport legnagyobbjainak révén. Sikereiknek fénysugarából – mi tagadás – rám is vetült egy-egy kéve. Sohasem volt alkalmam ezt megköszönni az elmúlt fél évszázad nagy bajnokainak, de remélem, tudják, hogy hálás vagyok a sorsomnak, hogy krónikásuk lehettem.

Mindez – sajnálatomra – nem adódhatott meg nekem Milák Kristóf esetében, de ez természetesen érthető. Az idő múlása ugyebár… Amikor azt mondtam, hogy nagyon kedvelem, gyorsan azt is meg kell vallanom, hogy mind a mai napig egyetlen szót sem váltottunk, nem is találkoztunk személyesen, egy légtérben is mintegy húsz méterre voltunk legközelebb egymáshoz. Egyetlen alkalommal… Viszonyunk tehát nem egyéb, mint sztársportoló és szurkolója.

Hogy mégis hogyan alakult ki bennem ez a több mint rokonszenv, ha egyszer nem elsősorban az eredményei, a zseniális teljesítménye alapján?

Minden más alapján. Kezdve a bevonulá­sai­tól, egészen a célba érkezés utáni „pantomimig”, a győzelmek utáni gyors interjúk előtti és alatti arcjátékig, az interjúk hol szelíd, hol nem annyira szelíd, nemegyszer pedig alig követhető megfogalmazásáig. Ami talán a legerősebb hatást tette rám – a nyilvánvalóan és egyértelműen kitűzött nagy célok vállalása. Ki látott már újdonsült olimpiai bajnokot a győzelem pillanatában azon bosszankodni, hogy az ideje nem világcsúcs, hol­ott ő így tervezte?! Mellesleg a világcsúcs, amely így érvényben maradt, szintén az ő nevéhez fűződik. A különös mindebben még az is, hogy másnál talán én is túlzásnak, túlburjánzó önbizalomnak tekintettem volna ezt, de azon kaptam magam, hogy vele sajnálkozom, amiért csalódott. Egy olyan olimpiai arany megszerzésének pillanatában, amelyet magyar úszó soha eddig nem tudott elnyerni. Vagy amikor a 100 pillangó esélyeiről kérdezték, és ő őszinte elismeréssel, tisztelettel beszélt amerikai ellenfeléről, Caeleb Dresselről, szavait így fejezvén be: …az bizonyos, hogy egy ekkora klasszis nem lesz harmadik!! Tetszenek érteni, ugyebár?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.