Ha csekélynek találjuk a közeli plaza tenyérnyi pályáját, ha elegünk van az órákig sorban állásból, az agresszív viháncolásból a városligeti műjégen, nem kell mindjárt szögre akasztani a korcsolyát. Alig ötven kilométerre Pesttől ingyen és bérmentve csúszkálhatunk - ráadásul természetes pályán. A Velencei-tavon.Amocskos vonatot tökéletesen ellenpontozza a fehérbe öltözött mindenség, összemosódik az ég és a hegytető, a legkevesebb, ami elmondható: a messzeségnek hangulata van. "A fény, a szín, a toll, a lomb, de még a gyümölcs is: cicoma a tájon. A tájak, akár a nők, meztelenül vizsgáznak mivoltjukból. Ne társuljunk tájhoz sem tartósan, amíg nem láttuk dísze nélkül." Bármennyire különös, mindez helyénvalónak tűnik itt és most - pedig Illyés a Balatonról írta negyven évvel ezelőtt. A nyári cicomát egyébként is jobb elfelejteni - a velencei szabad strand botrányos épületegyüttesét, a tóparti hobbilakok barkácsmagyar megoldásait, a falatozók és büfék igénytelenségét jótékony fehérség takarja, előttünk pedig maga a tó mint valami végtelen téli síkság.
Mindez persze nem valami idei különlegesség a nagy hidegre való tekintettel. A sekély és hullámmentes Velencei-tó gyakorlatilag
minden évben befagy
- legfeljebb a jég vastagságában mutatkozhatnak komoly eltérések. A rekordot - 35 centimétert - 1946-ban mérték, és ha már a csúcsoknál tartunk, 1962-1963-ban 108 napig borította jég a tavat.
Ennek ellenére a környékből nem lett messzi földön híres jegessport-központ. Egy régi útikönyv a tavi gyalogtúrát emeli ki mint téli sportot - voltak már olyanok (sic!), ha nem is nagy számmal, akik jól tapadó cipőben, szöges bottal a kezükben, meleg teával az oldaltáskájukban a biztonságosra befagyott tavon téli túrára indultak, különösen ha érdes vagy havas volt a jég -, a korcsolyázást és a jégvitorlázást csak a "futottak még" kategóriában említi, a hokiról pedig hallgat.
A népszerűtlenséget minden bizonnyal a félsz is indokolja. Sokan úgy vélik, nem létezik biztonságos befagyás, és különben is, peches ember ne menjen a jégre. De nem csak ez az oka, hogy télen a Velencei-tóra inkább csak a helybeliek merészkednek, távolabbi helyekről alig-alig jön valaki. Hiába gondoljuk ugyanis, hogy a jég egy pótkocsis IFA-n tartott Pa-Dö-Dő-koncertet is elbír, ha ezt nem garantálja senki, arról nem is beszélve, hogy a tó környéke ilyenkor enyhén szólva sem turistabarát - már ami a vendéglátást illeti. Ráadásul a természetes jeget is gondozni kell, mert ilyenkor bokáig érő hó borítja.
Agárdon azonban beindulni látszik valami, ami a vidék téli népszerűsítésében akár
az első lépésnek
tekinthető. A Popstrand elnevezésű, nyári rendezvényeiről ismert plázs a dermesztő mínuszok ellenére is a vendégek rendelkezésére áll. Természetesen mint korcsolyapálya, méghozzá többé-kevésbé gondozott formában: a havat letakarították a tó part menti részéről, a jeget fellocsolták. És ami a legfontosabb: garantálták a tóra lépők biztonságát. (Azt hallottuk, hogy amíg a rikító színű "Agárdi Popstrand" felirat a part menti kerítésen díszeleg, addig biztonságos a jég.)
Kevesebb emberre számítottunk, viszont teljes a béke. Semmi vircsaft, becsúszó szerelés, felrúgás, de bravúr is csak elvétve akad - néhány gyerek jéghokizik. De sokan korcsolya nélkül jöttek, hogy egy kicsit mászkálhassanak, ami persze egyáltalán nem veszélyes: az egyébként harminc centi vastag jég ugyanis szinte alig csúszik - legalábbis "utcai cipőben".
Belépő nincs, és úgy tűnik, kizárólag a puszta lelkesedés - nem pedig valamiféle sunyi üzleti számítás - ihlette ezt a vasárnapi programot. A szervezők ráadásul a népszórakoztatás irányába is tettek bizonyos gesztusokat. A parton két hatalmas hangfalat állítottak fel, hogy - ha már a víz nem - legalább a muzsika áradjon, de az sem csak úgy, parttalan. Eleinte csak gépzene dübörög, de dél felé már műsor is akad, a United együttes három tagja, valamint Krisz Rudi popénekes is tiszteletét teszi a parton, és playback koncertet ad a jégre merészkedők legnagyobb meglepetésére. Sőt. A közönség kalandokra fogékony része Krisz Rudival az élen átsétálhat a közeli szigetre, ahol éppen nádat aratnak.
A hazai szórakoztatóipar - igaz, nem a jégrevüszekció - tehát megpróbálkozott a vidék téli népszerűsítésével, a vendéglátóiparról viszont már nem mondható el mindez. Noha a nyári Popstrandon egymásba érnek az ilyen-olyan egységek, most csupán a melegedőként működő, legfeljebb hat négyzetméteres portásfülkében üzemel büfé - minimális választékkal.
De ez legyen a legnagyobb bajunk.
- legát -
