C-döntőben az egyetlen magyar evezős

  • narancs.hu
  • 2024. július 31.

Sport

Pétervári-Molnár Bendegúz a második helyen ért célba szerdai futamában, így szombaton a 13-18. helyért folytatja a versenyt a férfi egypárevezősöknél a párizsi olimpián.

 

Az ötkarikás játékok egyetlen magyar evezőse a szerdai C/D elődöntő első futamában kapott helyet, melyben a harmadik pályájáról rajtolt indiai és brazil ellenfele közül, mellettük hongkongi, algériai és egyiptomi versenyző volt a futam résztvevője.

A BEE 31 éves sportolója jól kapta el a rajtot, majd a táv feléhez közeledve már második volt, és az utolsó 500 méteren meg is tartotta ezt a pozíciót. Pétervári-Molnár 6:56.92 perces idővel lett második, ezzel eldőlt, hogy szombaton a C döntőben fejezi be a szereplést, ahol legjobb esetben a 13. helyet szerezheti meg a francia fővárosban.

 

 
Pétervári-Molnár Bendegúz a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi egypárevezésének negyeddöntője után a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. július 30-án.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
 

 

„Kedden egy kicsit túlizgultam a pályát, túl nagy nyomást helyeztem magamra és nem tudtam olyan felszabadultan versenyezni, nem is tudtam olyan dinamikusan elindulni. Ma elhatároztam, hogy bármi is történjék, ha bele is halok 300 méter után, de a rajtot mindenféleképpen szeretném jól megcsinálni, utána pedig lesz, ami lesz” - mondta Pétervári-Molnár, majd azt is elárulta, hogy 1000 és 1500 méter között volt egy viszonylag hosszú holtpontja és kezdett egy kicsit „kicsúszni a kezei közül a verseny”, de végig küzdött, a hajrában pedig már nem gondolkodott, és az utolsó 200 méteren csukott szemmel evezett. „Legalább magamnak szerettem volna megmutatni, hogy annál több van bennem, mint ami tegnap kijött, bár akkor is végig nyomtam a pályát, de ott inkább az első 500 méterben maradtak másodpercek.”

Az már eldőlt, hogy Pétervári-Molnárnak szombaton bolgár, brazil, amerikai, algériai és paraguayi ellenfeleket kell megelőznie a C döntőben a 13. helyért.

Pétervári-Molnár korábban az előfutamából harmadik helyen jutott negyeddöntőbe, ott azonban nem tudta tartani az iramot a versenyszám legnagyobb esélyeseivel és végül negyedikként ért célba, ezzel lecsúszott az A/B elődöntőről, vagyis a legjobb 12 helyről.

A 31 éves magyar evezős, aki Rio de Janeiróban 14., Tokióban pedig 10. volt, kedden úgy fogalmazott a negyeddöntője után, hogy túl régóta versenyez, túl sok rajta a stressz, ezért egy évet kihagy, hogy felfrissülve kezdhesse majd a felkészülést a Los Angeles-i játékokra.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.