Magyar Narancs: Alig ért véget a világbajnokság, de te utána is versenyeztél. Az Európa-kupa-sorozaton 5 km-en győztél, tízen a második lettél. A vb-siker után két héttel mi tudott motiválni?
Olasz Anna: Az idei év fő versenye a világbajnokság volt, a legjobb hat között szerettem volna végezni. Sikerült, és utána lett egy kis üresség, de igyekeztem felszívni magam a maradék két versenyre - az eredmények azt igazolják, hogy megérte a fáradságot, pedig az Európa-kupáról vasárnap este értem haza, másnap hajnalban pedig már indult is a gépem a tengerentúlra, mivel amerikai sportösztöndíjas lettem. De nem panaszkodom, főleg a tavalyi év után, amikor semmi nem jött össze: jól ment az úszás, mégis lemaradtam az olimpiáról. Ekkor jött a hazai Európa-bajnokság. Az edzőmmel, Gellért Gáborral a dobogós helyben reménykedtünk. De a verseny előtt egy hónappal beteg lettem - két hét teljesen kiesett a felkészülésből, és egy kemény antibiotikum-kúra után két és fél hetem maradt összeszedni magam a nulláról. Végül a versenyen kaptam egy olyan ütést, amitől beszakadt a dobhártyám. Nyolcadik lettem.
MN: Ekkor döntötted el, hogy inkább az amerikai sportösztöndíj megszerzése lesz a cél?
OA: Ötödikes korom óta ez az álmom. A nővérem és két unokatestvérem is kint él az Egyesült Államokban - az egyikük teniszező, és szintén sportösztöndíjas.
MN: Mi alapján választottál egyetemet?
OA: Sosem készültem profi sportolónak, a tanulás volt mindig az első, így az oktatás színvonala is fontos szempont volt a választásnál. Persze ahogy jöttek az eredmények, szép lassan a sport is ugyanarra a szintre került az életemben, mint a tanulás. Az Arizona State University minden szempontból jónak tűnik, Phoenixben az infrastruktúra, az uszoda és a környezet gyönyörű, ami nem utolsó szempont, hiszen az időm 80 százalékát ott fogom tölteni.
MN: Egy amerikai edzővel. Egy ilyen siker után nem nehéz a váltás?
OA: Gellért Gábor nagyon magasra tette a lécet. Nem nagyon ismerek még egy olyan úszót, akinek ennyire szoros kapcsolata lenne az edzőjével, mint nekem. Nagyon hálás vagyok neki mindenért, maximálisan megbízom benne, ahogy ő is bennem. A kinti edzőmről nem tudok sokat, eddig csak egyszer beszéltünk. Róla az a hír járja, hogy nagyon jó fej, de nagyon keményen kell nála dolgozni. De abban maradtunk Gellért Gáborral, hogy ha minden a lehető legrosszabban alakul, vagyis Phoenixben nem megfelelőek a körülmények, és nem tudok átmenni másik csapatba, akkor a 2015-ös vb-re itthon készülök fel.
MN: Eddig hogyan zajlott a hazai felkészülés?
OA: Gábor elég speciális programot talált ki, a lényege, hogy májusig úgy készültem, mintha 800 vagy 1500-as számra készülnék. Ez napi két edzést jelentett, 8-10 km úszással alkalmanként. Amint beköszöntött a jó idő, váltottunk napi egy úszóedzésre - 10-12 kilométer egyben -, délután pedig gyorsító, állóképességi edzések voltak, futás vagy bicikli. Heti kétszer-háromszor a Maty-éren úsztunk, nem medencében. Érdekes, hogy kilométerben kevesebbet úsztam, viszont sokkal megterhelőbb volt a három óra egyben, mint napi kétszeri 8-10 km.
MN: Hogy bírod ezt mentálisan?
OA: A 10 kilométert ki kell pihenni fejben is, ez a titok. Most, a vb után ez volt a legnehezebb, mert nem volt rá időm. De a vb előtt a mentális felkészülés tökéletesen sikerült: már hetekkel a rajt előtt éreztem, hogy nagyon szeretnék már ott lenni és versenyezni. Ez korábban nem volt jellemző, inkább izgultam a versenyek előtt. De a mentális felkészüléshez az is hozzátartozik, hogy a verseny közben, két órán keresztül folyamatosan kell koncentrálni. Ez Barcelonában iszonyú nehéz volt, mert a taktikám szerint a mezőny végén kellett kezdenem, és a hajrában felúszni előre. Annak ellenére, hogy tudtam, mindent jól csinálok, mindent betartok, amit megbeszéltünk, nem volt jó érzés harmincvalahányadik helyen tempózni úgy, hogy az első hatban akarok végezni. Ezzel a morfondírozással el is telt az első óra, sikerült lenyugtatnom magam, és tartanom a megbeszélt pozíciót. A végén jól sikerült a hajrá.
MN: A versenyhelyzet határozza meg a tempódat, vagy van-e közben valamiféle részidő-ellenőrzés is?
OA: Azt érzékelem csak, hogy gyorsan vagy lassan úszunk, de az időeredményekről fogalmam sincs. A nyílt vízi úszás nem időre megy, hanem helyezésre. Nehéz is lenne összehasonlítani az eredményeket, mert nem ugyanazok a körülmények: a pálya, a bóják elhelyezése. Ha nagyon távol vannak egymástól a bóják, akkor simán lehet, hogy 11 km-t úszunk, nem 10-et. Sós vízben gyorsabban halad az ember, mások az áramlatok, így azt sem lehet összehasonlítani az állóvizes helyszínnel.
MN: Lehet hallani halakról, medúzacsípésekről és mindenféle kellemetlenségről a hosszútávúszásban. Téged hátráltat valami?
OA: Nem zavarnak különösebben a külső tényezők. Volt, hogy olyan korán edzettünk a Maty-éren, hogy még nem nyitották ki az öltözőt, mire végeztem. Hazajöttem, elmentem lezuhanyozni, és csak a fürdőszobában vettem észre, hogy egy döglött hal van a fürdőruhámban. Ez már nekem sem esett jól, de amúgy ezek tényleg nem zavarnak. Szegeden nyitott az uszoda, májusban tele van békákkal. Minden lány ki van akadva, sikoltozik, és engem kér meg, hogy szedjem ki őket a vízből. Nekem meg fel sem tűnik, és úszás közben egyáltalán nem jut eszembe, hogy mi van körülöttem. Ami zavar, és befolyásolja a teljesítményemet, az a víz hőfoka. Inkább hideg vízben szeretek úszni. Jobb, ha 20 fokos a víz, vagy még annál is lehet hidegebb, mint a 30 fokos.
MN: Ha százalékokra fel lehetne osztani, hogy mivel foglalkozol verseny közben, akkor hogy nézne ki a grafikonod?
OA: A hosszútávúszásban két dologra kell figyelni: a mezőnyre és az irányra. Ha valamelyikre nem figyelsz, akár csak néhány másodpercre is, akkor elkezdesz rossz irányba úszni, vagy elveszted a pozíciódat, és rosszabb esetben még egy ütést is kapsz. A vb-n legalább 70 százalékban a mezőnyre koncentráltam: figyeltem az élbolyt, nehogy nagyon meglépjen, illetve arra, hogyan tudok úgy helyezkedni, hogy kimaradjak a verekedésből. A saját tempómmal nem sokat foglalkozom, mert nem szeretek vezetni, kerülöm, hogy elöl menjek. Mindig csak alkalmazkodom ahhoz, aki diktálja a tempót, majd a hajrában megyek, ahogy csak tudok, de ott meg mindenki ezt csinálja.
MN: Mennyire jellemzőek nemzeti sajátosságok? A vb-győztes brazilokról lehetett sejteni, hogy összedolgoznak az élen?
OA: Engem nagyon meglepett. Nekünk ez egyéni sport, mindenki figyel magára. Risztov Éva is a saját taktikája szerint ment, én is. A franciákról tudja mindenki, hogy ők verekedősek, ahogy a japánok és a kínaiak sem sajnálják erre az energiát. Az idősebb, rutinosabb, nagyobb darab versenyzőket jobb elkerülni. El tudom képzelni, hogy a brazilok példáján mások is elgondolkodnak, és a jövőben többször látunk olyat, hogy egy nemzetből ketten segítik egymást.
MN: Ez nálunk is elképzelhető?
OA: Eddig nem tudtam elképzelni. Nagyon mások vagyunk Évával, de szerintem most benne is sok minden megváltozott. Egyrészt rám is másként tekint, másrészt most új edzője lesz, lehet, hogy a szövetség is forszírozni fogja, hogy próbáljuk meg. Rajtam nem múlik, én szívesen kipróbálnék egy ilyen taktikát, de kérdéses, hogy ez mennyire valósítható meg a mi esetünkben. Éva szeret vezetni, elöl menni, nekem pedig az az erősségem, ha a végén jövök fel az élmezőnyre.
MN: Egyéniben egymás ellen versenyeztek, a csapatversenyben viszont egymást segítettétek Évával.
OA: Nem sok sportágban van olyan szám, ahol férfiak és nők együtt indulhatnak, az 5 km-es csapatversenyben viszont 3 fő képvisel egy nemzetet, és ebben legalább egy lánynak is kell lennie. Eddig csak a tavalyi Eb-n indult magyar csapat az 5 km-es csapatversenyen, akkor Gercsák Csaba, Kutasi Gergely és én álltunk össze. Elég furcsa verseny volt. Életemben akkor indultam először 10 km-en egyéniben, a csapatra már hullafáradt voltam. Gercsák Csabi úszott elöl. Róla tudni kell, hogy hatos és hetes a szeme, de mivel nem úszott dioptriás szemüvegben, alig látott valamit... Az volt a taktika, hogy mindegy, merre úszunk, csak gyorsak legyünk. Így körülbelül 6 kilométert mentünk az öt helyett, de legalább tanultunk belőle. A csapatversenynél általában az a taktika, hogy a leggyorsabb férfi úszó megy elöl, meghatározza az irányt, a második helyen is egy férfi úszó van, aki az első úszó lábvizén halad, és a mögötte úszó lányt figyeli, akinek az a dolga, hogy úgy ússzon, ahogy csak tud. A világbajnokságon mi voltunk az egyetlen csapat, ahol két lány indult, nem két fiú. Eredetileg Gyurta Gergely lett volna a csapatban, nem Évi, de Gege szeretett volna pihenni a 25 km előtt, Évi pedig nem bánta, hogy még egyszer rajthoz állhat a vb-n. Ettől persze elég improvizatív volt az egész, a bemelegítés alatt találtuk ki, hogy milyen felállásban is kellene mennünk. (A magyar csapat a kilencedik helyen végzett - a szerk.)
