Női labdarúgó Európa-bajnokság 2013 - Svédország

Észak pokla

  • - ts -
  • 2013.08.25 12:07

Sport

A döntő tizenegyes következik a Linköping Arénában; ha Janni Arnth belövi, mindennek vége: bombameglepetés születik. És ilyet én még nem láttam ennyire kiélezett helyzetben: a dán nő arcán derűs, laza mosollyal lép a büntetőponthoz. A bűbájos gyilkos. A női labdarúgás még mindig ott tart, ahol két éve a szupersikeres világbajnokságon elköszöntünk tőle: a legitimációjáért küzd. S még mindig nyerésre áll.

Nyilván az elfogadottságért folyó immár szakadatlan harc része, hogy az Európa-bajnokság döntőjét 12 csapat vívja, ami szerfelett béna létszám, nehéz belőle kihozni a nemzetközi kupák szokásos végjátékát a negyeddöntők, elődöntők, döntők rendszerét. A harc nyerésre álló voltát viszont kétségtelenül alátámasztja, hogy a következőnek négy év múlva már "rendes" tizenhatos mezőny vág neki. Ha felidézzük, hogy a férfi Európa-bajnokság fináléját például 1972-ben (az utolsó magyar részvétel idején) négy csapat között bonyolították Belgiumban, az könnyen megerősíti azt a vélekedést, ami ellen a női foci már egy ideje küzd, miszerint a nők ugyanazt játsszák kicsit belassítva, mint amit a férfiak nyomtak úgy húsz-harminc éve. Nos, ez pedig a felületes szemlélő ítélete, aki - mert ő szereti a focit - odakapcsol pár percre, aztán sietve továbbáll, mert nem ismeri a neveket, nem tudja, kik a sztárok, kiknek kell szurkolni, csak nézi megütközve az ide-oda libbenő lófarkakat, hogy micsoda dolog ez már, kizökkent itt a világ. De legyetek nyugodtak, egyre kevesebben vagytok! S ezért szerfelett bölcs módon a nemzetközi labdarúgó-szervezetek, a FIFA és adott esetben, ugye, az UEFA megtesznek mindent - mármint a női foci népszerűsítéséért. Minek következtében, aki e sorok olvastán úgy dönt, hogy neki ezt azonnal látnia kell, indulhat is azonnal Stockholmba, hiszen a nagy befogadóképességű solnai Friends Arénába épp a napokban szabadítottak fel - tekintettel a nagy érdeklődésre - még tízezer jegyet, mit mondjunk, baráti áron. Száz (értsd: 100) koronáért (3400 HUF, komolyan) már egy jobb helyen lehet ülni. Mennyibe is kerül egy zsuga államtitkár uram csapata és miniszterelnök úr kutyaütőinek összecsapására? Hagyjuk.

A svédországi közönség jól láthatóan él is a felkínált lehetőséggel, mondhatni, fokozatosan kapnak rá a dolog ízére, hisz a csoportkör kezdetén még csak a saját csapatuk mérkőzései töltötték fel a stadionokat, továbblépvén már a negyeddöntők is dús házakat csináltak. Mindez persze a szervezők gáláns ajánlatán túl a televíziós közvetítések tagadhatatlanul izgalmas voltának is jócskán betudható. Ott hagytuk el, hogy bizonyos Janni Arnth mosolyogva lép oda a büntetőhöz... és úgy varrja be a bal fölsőbe, hogy a francia kapusnak esélye sincs: Dánia óriási meglepetésre a negyeddöntők utolsó meccsén kiverte a végső győzelemre - hétfő estig - leginkább esélyes francia válogatottat. Már majdnem minden a papírforma szerint alakult volna, amikor az előző Eb-ről is tizenegyesekkel a negyeddöntőben kieső s a csoportkörben most tényleg zseniálisan focizó franciák elestek. Mi lesz így tovább? Ha valaki utcára kerülésünk szerdai napján vesz lapot, inaljon este fél kilencre haza, mert az első elődöntőben Németország és Svédország csap össze, megjelenésünk napján, csütörtökön pedig Norvégia játszik Dániával. Nos, ez elég nyomasztó északi fölénynek tűnik...

De mondtuk már, hogy milyen béna ez a 12-es létszám? Az van ugyanis, hogy három négyes csoportba osztják ilyenkor a delikvenseket. (Magyarország még elég messze látszik lenni az ilyesmitől, még ha a női focink nyilván milliószor szimpatikusabb is, mint az, amit a fiúk művelnek. Van viszont bírónk és asszisztensünk, méghozzá a legjobbak a mezőnyben: Kulcsár Katalin és Judit.) Ahhoz azonban, hogy a negyeddöntő mezőnye kialakuljon, tehát nyolc csapat jusson tovább, a három csoportból az első két helyezettnek és két harmadiknak is tovább kell jutnia. A legrosszabb harmadik röpül. Nos, idén ilyen nem volt. Egy jó harmadik volt meg két rossz. Sorsoltak.

Ezen persze kiborult mindenki. Zlatan Ibrahimovic a Twitterén dühöngött, mondván, jó, hogy nem kő-papír-ollóval döntik el, hogy ki focizik jobban. De tényleg, ment minden rendesen, mint mikor világsztárok sorsolják ki a Bajnokok Ligája párosítását. Pohár, golyó, szétcsavarom, merőn belenézek a kamerába, és benyögöm: Ruszkik, haza! Megalázó és elkeserítő helyzet, sírtak a lányok. S ki ment tovább? Ki volt a rossz és gonosz harmadik? Kell-e mondani? A végső győzelem legnagyobb esélyesét büntetőkkel pár nap múlva elintéző dánok, naná!

Amiről persze minden futballszurkolónak ugyanaz a történet jut az eszébe. 1992-ben a férfi Eb mezőnye már teljesen összeállt, de röviddel a start előtt az UEFA a délszláv háború miatt egyszerűen kivágta a jugoszláv válogatottat, csakhogy így azonnal keríteni kellett valakit a helyükre. Valahogy kimatekozták, hogy Dániának jár a hely; igen ám, de a sok Simonsen már a nyári szabadságát töltötte, különböző homokos délszaki strandokról kellett begyűjteni őket. Viszont ha már belementek ebbe az őrült buliba, úgy megnyerték az egészet, mint a pinty, tényleg minden különösebb nehézség, fáradság nélkül. Újabb találós kérdés: hol rendezték azt az Európa-bajnokságot? Még szép, hogy Svédországban!

Tehát most jön csak az igazi horror! Mit kezdenek az örökös Európa-bajnok németek, akik idén egy felibe-harmadába végrehajtott generációváltás után - nota bene: bűnös módon az előző garnitúra trénerével - csetlenek-botlanak, de távolról sem meggyőző játékuk ellenére még (jó német szokás szerint) versenyben vannak, nos, mit kezdenek a rájuk törő rengeteg északival? Mert nemhiába Svédország a helyszín, ez valóban a bőszeműen vett skandinávok hacacáréja most, a tizenkettőben ott voltak a finnek és az izlandiak is (a dottírok történetük legnagyobb sikereként a negyeddöntőbe is bekerültek), s a négy között Svédország, Dánia és Norvégia.

Mi svéd-norvég döntőt várnánk, de hát a németek és a dánok ellen ki mehet biztosra? Mindegy, a lényeg az, hogy a női foci pont olyan izgalmas, mint a férfi, de minden szempontból szebb. Sokkal.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.