Extremsportveko 2007: Benne volt a tévében

  • Kollmann András
  • 2007. július 26.

Sport

Az extrém sporthoz a magyar sajtó a következő kifejezéseket társítja: adrenalin, baleset, halálugrás. A helyzet máshol annyiban jobb, hogy nem kezdenek nyomban hülyeséget beszélni, ha szóba kerül a hegymászás vagy a búvárkodás.
Az extrém sporthoz a magyar sajtó a következő kifejezéseket társítja: adrenalin, baleset, halálugrás. A helyzet máshol annyiban jobb, hogy nem kezdenek nyomban hülyeséget beszélni, ha szóba kerül a hegymászás vagy a búvárkodás.

"Egy hét extrém együttlét." Ez lehetett volna a mottója annak a fesztiválnak, ami néhány napja ért véget a norvégiai Vossban. De arrafelé nem kell szlogen. A záróünnepségen a hegyikerékpárosok, sízők, vadvízi kajakosok és ki tudja, hányféle sportoló kórusban azt üvöltözte: av med bukca! Ez nagyjából annyit tesz, hogy told le a gatyád. Amolyan skandináv szokás, bátorságpróba. Néhányan meg is tették, de ezenkívül az Extremsportvekónak nevezett rendezvény mentes volt mindenfajta bárdolatlanságtól. Például a szponzorok láthatóan ott voltak, mégsem úgy, mint a magyar rendezvényeken. Mondhatnánk persze, hogy ott, Nyugaton már lehiggadtak a kapitalisták, pedig csak annyi történt, hogy idióta ripacskodás helyett jó ötletekkel vannak jelen. Ráadásul az Extremsportveko szponzorai összeadtak annyi pénzt, hogy a norvég állami televízió - az NRK - az összes sporteseményt közvetítse. Minden sportághoz rendeltek néhány operatőrt, riportert és vágót. A máskor eseménytelen hegyvidéki település úgy felpezsdült, mintha olimpia lenne.

Minden egyes extrém sportnak megvan a maga fellegvára: a Kanári-szigeteken egész évben erős szél fúj, ezért szörfösök ezrei fordulnak meg a partokon. A kaliforniai Yosemite-völgy a sziklamászók kedvenc terepe, sorolhatnánk sokáig az ilyen-olyan paradicsomokat. Az olyan hely viszont ritka, ahol szinte az összes extrém sportot lehet űzni, méghozzá a legmagasabb szinten. Voss ilyen. A fjordvidéken mindent lehet, ráadásul hó is van. A helyiek azt mondják, akinek van kondíciója ahhoz, hogy felgyalogoljon a nyaktörő lejtőkön, egész évben tud síelni. Pálya nincs, de ez teszi izgalmassá a dolgot.

Délutánonként a világ minden tájáról összesereglett sízők és snowboardosok küzdenek a sziklás hegyoldalakkal. Az is előfordul, hogy elfogy a hó a lábuk alól. Ekkor sem torpannak meg, átugratnak a füvön vagy egész egyszerűen átszánkáznak rajta. Ha szakadékhoz érnek, leugranak húsz méter magasságból. A televízió helikopterről filmezi őket. Miután a móka véget ér, a stáb elrohan az ideiglenes stúdióba, gyorsan megszerkesztik a felvételeket, hogy az anyagot már este vetíthessék a fesztivál központi helyszínén. A Today's video az Extremsportveko közösségteremtő eseménye: a kétezres sátorban mindent levetítenek, ami aznap történt. A kivetítőn bázisugrók zuhannak denevérruhában a fjordok sziklafalai mellett, vadvízi kajakosok küzdenek a folyók zúgóiban, hegyi kerékpárosok döngölnek az erdei ösvényeken, kite szörfösök siklanak a tó vizén.

E sportok kapcsán leggyakrabban a veszély ugrik be mindenkinek: elhagyni a kijelölt sípályát és sziklás lejtőkön bombázni lefelé vagy éppen siklóernyőzni valóban kockázatos dolog. Viszont ahogyan a grundon focizó srácok sem kerülnek be egyből a Real Madrid utánpótláscsapatába, ugyanúgy senki sem ugrik le csak úgy egy sziklafal tetejéről. Ehhez gyakorlat kell, ugrások százai, előbb repülőgépből, majd hidakról. Képzettség nélkül az extrém sportok nagy része öngyilkosság. A tapasztalat birtokában viszont földöntúli élmény, amit a pszichológia flow-nak nevez. Egy olyan állapotról van szó, ami jelentős koncentrációt kíván, az ember mégis feloldódik benne. (A szeretkezés is ilyen.) A mozdulatokat az agy tökéletesen vezérli, míg a lélek intenzíven átéli, adott esetben a több ezer méteres zuhanást. Hogy patetikusak legyünk, az extrém sportoló birtokába kerül az ősi tudásnak, és együttműködik a természettel. Az, hogy miként kell hegyi terepen mozogni vagy átvitorlázni a tengeren, valaha élet-halál kérdése volt.

A norvég televízió riportjait persze nem csak a fesztiválon vetítették -főműsoridőben nézhette az egész ország. Egy héten keresztül ez volt Norvégia legnagyobb attrakciója, de szó sem volt szenzációról. Ott ugyanis a sajtó nem nézi ufónak azokat, akik a természet erőivel vívnak sajátos játszmát. A bázisugrás, a mountain bike vagy a vadvízi kajak elég látványos ahhoz, hogy érdekelje az embereket, és kizárólag ezért foglalkoznak az egésszel. Ott úgy vélik, a televíziós közvetítés értelmezési keretet teremt, a közönség megtanulja értő szemmel figyelni e sportokat. Mert ha az extrém sportok kapcsán csak arról beszélünk, hogy valaki balesetet szenvedett, az olyan, mintha egy futballmeccsen azt mutatná a televízió, hogy a játékosok lefejelik egymást, aztán agonizálnak a földön.

Magyar siker

A fesztivál részeként a siklóernyős "elő-világbajnokságot" is megrendezték, amelyen régi ismerőseink, Takáts Pál és Kézi Gábor (lásd: Reális kockázatkezelés, Magyar Narancs, 2007. április 12.) is részt vettek, s Takáts végül harmadik helyezett lett. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert ellenfelei alpesi országokból származnak. A spanyol világbajnok Granadában él, az ezüstérmes Antoine Montant pedig szinte a háza mellett gyakorolhat a francia Alpokban. Ráadásul még a sereghajtóknak is komolyabb szponzoruk volt, mint Takátséknak, akiket a szezon előtt azzal hajtottak el, hogy "ez a sport veszélyes, és nem biztosít kellő médiamegjelenést".

Figyelmébe ajánljuk