Fair play-díjat kapott a vetélytársát vigasztaló futó

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 10.

Sport

A budapesti vb-n részt vett etióp Letesenbet Gidey 10 ezer méteren elnyerte az ezüstérmet és a közönség szimpátiáját.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) fair play-díját vehette át az augusztusi budapesti világbajnokságon tanúsított cselekedetéért az etióp Letesenbet Gidey, a női 10 ezer méter ezüstérmese.

Gidey honfitársa, Gudaf Tsegay mögött végzett másodikként a magyar fővárosban rendezett vb-n, de amint célba ért, visszament megvigasztalni a hollandok kétszeres olimpiai bajnokát, Sifan Hassant, aki közvetlenül a célvonal előtt, vezető helyről bukott, miközben maga is az aranyéremért harcolt.

„Amikor Sifan elesett, megszakadt a szívem. Ismerem a kudarc érzését. Amikor az emberek boldogok, én is boldog vagyok. Szomorú vagyok, amikor szomorúak. Örülök, hogy kiérdemeltem a 2023-as fair play-díjat” – mondta Gidey.

Az elismerés odaítéléséről a szurkolók, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) és a WA zsűrije szavazott több jelölésből.

Kamuti Jenő, a CIFP elnöke kiemelte, hogy szerinte minden jelölt érdemes lenne arra, hogy megkapja a díjat, mert mindegyikük esetében a sportszerűség élvez elsőbbséget, nem pedig a győzelem, de most csak egy nyertes lehetett.

Így történt:

A címlapképen a második helyezett etióp Letesenbet Gidey (j) és a holland Sifan Hassan a női 10000 méteres síkfutás döntőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Derencsényi István

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.