Foci-vb: Papa, mama focizik

  • Minek
  • 2002. június 20.

Sport

A jelenleg is zajló futballvébé azt mutatja, hogy a) előretörtek a kis nemzetek, kiegyenlítődik a világ futballja; b) nem történt semmi olyan, ami korábban meg ne esett volna, a kicsik már húsz éve bizonyos természettörvényekben is rögzített periodicitással alázzák a nagyokat; c) a magyarok soha sehova nem kerülnek ki, és egyhamar nem is fognak; d) ez utóbbi, úgy tűnik, senkit nem is érdekel, ennélfogva a mieink végre önfeledt szemlélődésbe merülve, érdek nélkül nézhetik a cirkuszt.

A jelenleg is zajló futballvébé azt mutatja, hogy a) előretörtek a kis nemzetek, kiegyenlítődik a világ futballja; b) nem történt semmi olyan, ami korábban meg ne esett volna, a kicsik már húsz éve bizonyos természettörvényekben is rögzített periodicitással alázzák a nagyokat; c) a magyarok soha sehova nem kerülnek ki, és egyhamar nem is fognak; d) ez utóbbi, úgy tűnik, senkit nem is érdekel, ennélfogva a mieink végre önfeledt szemlélődésbe merülve, érdek nélkül nézhetik a cirkuszt.Anégy megállapítás közül az első kettőt alkalmanként zavartan, ám nagyrészt gátlástalanul, a kollíziót észre sem véve szokta volt váltogatni a köztévé képernyőjére szabadult álszakértők hada - az utóbbi kettő ellenben megkérdőjelezhetetlen realitás.

Már majd három hét elszaladt a focivébéből, mire önök kézbe veszik lapunkat, a summa hatvannégy meccsből már csak nyolc (!) van hátra, s boldogan mondhatjuk: kis hazánk eleddig nagyjából simán megúszta az egészet. A meccsek kezdési időpontja éppen ideális (ezúttal nem a késő délutáni kényszeres bevásárlás, avagy a kora esti csoportos szétesés elől veszik el a drága időt) - ráadásul jól tesztelhető vele az errefelé zajló kapitalista építőmunka hatékonysága. Amennyiben a kivetítők és monitorok elé szögezett addikt drukkerek taoista nemcselekvése sem bírná lerontani nemzetközi cégeink, továbbá a vérmagyar kis- és középvállalkozások eredményességét, abból két dolog következhetne: honfitársaink eme időpontokban (délelőtt, kora délután) eddig sem dolgoztak túl sokat - avagy a honi GDP nagyobb részét a lakosság futball iránt immunis része állítja elő. Hogy melyik állítás az igaz, nem tudjuk, bár lehet, a végére, az utolsó aranygól után ez is kiderül.

Az igazi drukker persze rá se hederít az efféle, nem szándékolt, ám sorsszerű mellékkövetkezményekre, inkább dönt, s a szíve választottjával törődik - egészen addig, míg a kis kedvenc (szőrös, fekete, esetleg szőke, másfél mázsa) a nemzetközi ármány, a nyári monszun vagy a túladagolt szaké nyomában bekövetkező formahanyatlás okán időnek előtte, tragikus hirtelenséggel elbúcsúzik a további versenyektől. A gyengék és az állhatatlanok ilyenkor inkább új idolokat találnak, a makacsabbja viszont tovább duzzog, átkot, csalást emleget, lemondja ez évi fellépéseit (vidéki drogdiszkók százai átkozhatják a formán kívüli argentinokat), a többiek meg tovább nézik a nyomorult világító dobozt, míg csak ki nem esik a szemük.

A mezőny

Százszor, ezerszer elmondták már az okosok: lám, körbeért a világ, bárhol teremhetnek jó csapatok. Ez a megállapítás persze olyan öreg, mint a Föld (vagy negyedszázada rendre ezzel jönnek elő az úgynevezett elemzők), viszont hazug és hamis. A vébén sikeresen szereplő csapatok (nem különben a megégett lúzerek) játékosai, mi tagadás, túlnyomórészt kisebb-nagyobb európai szupergruppokban játszanak (már egy Bundesliga-alsóházba vagy francia középmezőnybe tartozó kis csapat is valóságos idegenlégió), ez alól kivételt csak a koreaiak, a japánok nagyobb és a brazilok kisebb része képez, valószínűleg ők sem sokáig. Európának (mármint az EU-bbik felének) már régóta sikerült koncentrálnia a világ futballozni tudó (avagy vélhetően előbb-utóbb megtanuló) részét - erre kiváló példát nyújt a szenegáli csapat, amelynek kerete hétről hétre találkozik a francia bajnokságban, vagy említhetnénk a dettó afrikai kollégákat: a csoportmeccsek után búcsúzni kényszerült Kamerun focistái nagyjából egyenletesen oszlanak el az angol, a francia, spanyol, az olasz és a török bajnokság csapatai között. Ez persze az adott ország válogatottjának nem feltétlenül jó: sokan mondják, hogy az argentin (és részben az uruguayi) válogatott korai kiesése is annak tulajdonítható, hogy az említett világvándorok alig látják egymást, s ez nem csak az öröklött farkasvakságnak tulajdonítható. Sőt, akad olyan botcsinálta látnok is (például Tostao, az egykori brazil klasszis), aki szerint a világban szétszórt dél-amerikai labdazsonglőrök lassacskán asszimilálódnak a befogadó közeghez, elvesztve ezáltal eredeti mélybrazil (-argentin, -uruguayi) jellegzetességüket, és olyanok lesznek, mint mondjuk - óh, irgalom atyja, ne hagyj el! - a németek (ennek meg legfeljebb az egykoron Müller álnéven futó brazil középcsatár örülne, ő is csak későn). A távlatok legalábbis riasztóak: ha a fenti sejtés igaz, úgy sürgősen szanatóriumba kell utalni a mostanában tőlünk Brazíliába hazatért Túliót, mielőtt túl késő lesz. (A tavaszi Túliót látva az átalakulás minden badiszneccser-filmet meghazudtoló sebességgel zajlott le, a változás visszafordíthatatlan, a delikvens már maga is fertőz. Herczeg Miklós alighanem az ő példájára hagyott fel végérvényesen a futással.)

A fenti elmélet persze pontosan annyira meggyőző, mint a többi marhaság, amiket ez alkalommal mintegy kötelességszerűen vezetnek elő a szakértő felek: az úgyszólván kizárólag légiósokból álló horvát, szlovén, francia csapat jól lebőgött, a fele-fele összetételű uruguayi csapat tisztes, a hasonló felállású orosz kevésbé tisztes körülmények közt búcsúzott, a nyolc között ott van a csak hazai játékosokból álló angol és spanyol csapat, meg a brazilok, akiknél csak a kapus meg a kiegészítő emberek játszanak otthon, meg Szenegál, akiknél senki. Már rég hazamentek az argentinok, akik közül (az egy szem Ortega kivételével) mindenki Európában játszik, ám ugyanez korábban, a selejtezők idején még egyáltalán nem zavarta őket.

A játékosok

Lehet, hogy mást vártunk, lehet, hogy ezt, de annyi bizonyos, hogy igazán nagy, világrengető tehetség nem bukkant fel a vébén: a szenegáliak jók, de őket már lehetett ismerni az Afrika-kupából, a japánok híres emberei (Ono, Inamoto, Nakata) már eddig is Európában játszottak, a dél-koreaiak leginkább egységes és megbonthatatlan csapatként fungálnak, néhány kevéssé ismert latin-amerikai ugyan mutatott szép dolgokat is (lásd Cuevas vagy Forlán góljait), azután slussz. Az egyelőre még valószínűtlen, hogy a Klose gyerek volna az új Gerd Müller (ahhoz, hogy mást ne mondjunk, túlságosan jól fésült), Tomasson az angolok elleni döntő meccsen csődöt mondott - ennél-fogva a vébé eddigi nagy sztárjai részben az említetteket leszámítva pontosan megegyeznek az előző, franciaországi derbi csillagaival (pl. Ronaldo, a fogorvosok réme, ahogy Faragó R. frappánsan megfogalmazta). A változás a másik irányban sokkal feltűnőbb: a világfutball állócsillagai már eddig is tucatszám égtek meg - az állomány pontos felméréséhez sokszor elég megnézni a vébé alkalmából ránk szabadított, még az átlagnál is hülyébb reklámokat. Figo, Henry, Joao Pinto, Trezeguet, Desailly, Batistuta, Crespo, Verón, Djorkaeff, Petit - ki hallott róluk? Roy Keane-t már az edzőtáborból hazazavarták (az írek nélküle is minden idők egyik legjobb szereplését produkálták), Zahovic esetében legalább megvárták az első fordulót. A vb tapasztalatai alapján általában véve is elmondható, hogy a nagy reklámcégek emberei az egykori francia vezérkarhoz hasonlatosan rendre az előző háborúra készülnek fel - de ez legyen az ő bajuk. Mindenesetre az állomány immáron alapos ismeretében nehezen tudnánk elhessegetni ama gondolatot, hogy a vébé legnagyobb esélyesei még mindig a hollandok lennének - ennek tükrében kifejezetten sajnálhatjuk, hogy dicső gyarmatosító elődeiktől eltérően ki sem jutottak Ká-Ázsiába.

Minek

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.