Drótszamár melléklet - Bubi 2015

Főpróba után

Sport

Újabb próbát kell kiállnia Budapest közbringájának, a Mol Bubinak, hiszen közeledik történetének első tavasza. A szezon előtt az eddigi tapasztalatokról, véleményekről és jövőbeli fejlesztésekről informálódtunk.

Lassan fél éve működik Budapest közbringarendszere, a szeptember 8-án debütált Bubi a tavasz beköszöntével immár az első teljes szezonjára készül. Bár az időjárás alapvetően befolyásolja a biciklibérlések számát, úgy tűnik, ez a közbringák esetében nem okozott gondot, fennakadást vagy kiesést, de az is igaz, hogy a java csak most következik.

Mivel a Bubi kifejezetten a rövid idejű és kis távolságú utazások alternatív eszköze, még a leghidegebb vagy legcsapadékosabb napokon is használták az emberek, elsősorban a hagyományos közösségi közlekedési eszközök kiegészítéseként. „A hidegben átlagosan minden kerékpárra nagyjából egy bérlés jutott naponta (ez csúcsidőszakban 4 kölcsönzést jelentett), és mind a gyűjtőállomások, mind a kerékpárok információtechnológiai és mechanikai elemei ugyanolyan üzembiztossággal működtek, mint az enyhébb hőmérsékletű napokon” – tudtuk meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóosztályától.

Megtudtuk azt is, hogy a BKK és a Közbringa Kft. közötti szolgáltatási szerződést az eddigi tapasztalatok alapján úgy optimalizálják, hogy a biciklik karbantartása mellett az informatikai háttérrendszer üzembiztossága és a rendszer „kiegyensúlyozottsága”, azaz a kerékpárok újraelosztásának hatékonysága is kellő figyelmet kapjon. Ezek szerint január közepétől február végéig nem elsősorban az érdeklődés hiánya miatt váltott téli üzemre a Bubi, inkább azért, hogy ez idő alatt elvégezzék a kerékpárok teljes műszaki átvizsgálását és a szükséges javításokat.

Létrehoztak egy mobilalkalmazást is, amelyen keresztül a felhasználók ellenőrizhetik bérléseik státuszát, feltölthetik egyenlegüket, illetve a gyűjtőállomások telítettségére vonatkozó információkat is szerezhetnek. Az alkalmazás segítségével a használatkor észlelt esetleges hiba is jelezhető akár rögtön, a bérlés ideje alatt vagy a befejezését követően.

A rendszernek eddig mintegy tízezer regisztrált tagja van. A felhasználóknak kétharmada állandó, bérletes ügyfél, egyharmada pedig alkalmilag vette vagy veszi igénybe a közbringa-szolgáltatást. A bérlések száma 2014. szeptember 8., azaz az indulás kezdete óta összesen mint­egy 300 000, az átlagos bérlési idő 15 perc.

Bár a Bubi indulása előtt voltak aggályaink (bővebben lásd: Mi mindenre nem lesz jó a Bubi?, magyarnarancs.hu) a rendszer koncepcióját és árait illetően, úgy tűnik, a közbringa megtalálta közönségét, az őszi–téli szezonban napi átlag 3500 felhasználást generált. A kötbérezésből befolyt mintegy 180 millió forintos összeget a közbringarendszer fejlesztésére, új kerékpárok vásárlására és az állomáshálózat bővítésére használják fel. A gyűjtőállomások számát 21 érintőképernyős készülékkel, befogadóképességüket pedig további, összesen körülbelül 600 dokkolóállomással növelik, míg a kerékpárok száma ötvennel nő ebben az ütemben.

A BKK szerint az ügyfelek lelkesen fogadták a Bubit, és bár vegyes, erőteljes volt a sajtóvisszhang, széles körű nyilvánosságot kapott a közösségi kerékpárrendszer.

„A kerékpárokat kényelmesnek találták, nem okozott problémát az ülésmagasság beállítása, a csomagrögzítés és a dokkolás sem. A zöld színű extra támaszok használata egyértelmű, illetve a gyűjtőállomások egymástól való távolsága is megfelelő volt a többségnek. A kerékpár tekerése és az elektronikus lakat használata megosztotta a válaszadókat. Egyharmaduk nehéz tekerésről, nagy gördülési ellenállásról számolt be, amit a tömör gumi okoz, és szintén egyharmaduk jelzett a lakathasználattal kapcsolatos problémát. A jelenlegi tömörgumi kerék lecserélésének lehetőségét a BKK Zrt. továbbra is vizsgálja. A vállalkozóval együttműködve folyamatosan teszteljük a piacon megjelenő innovatív termékeket a menetkényelem, a menettulajdonságok, a beruházási és üzemeltetési költségek, de mindenekelőtt az üzembiztonság szempontjainak figyelembevételével. A dokkolásnál és az elektronikus lakat használatakor felmerült problémákat a szoftveres beállítások optimalizálásával és a felhasználók célzott oktatásával (lakatolási tippek) igyekszünk kiküszöbölni” – válaszolta kérdésünkre a BKK. Az elégedettségi felmérés adatait még a nyári nyilvános próbaüzem során gyűjtötték be, amelyekkel többnyire mi is egyetértettünk (bővebben: Bubival vagy anélkül? – Kipróbáltuk a közbringát, magyarnarancs.hu).

Biztatóak tehát a Bubival kapcsolatos tapasztalatok és adatok, ezért is várjuk fokozott kíváncsisággal, mit hoz a tavasz, a nemcsak az elvetemült kerekezőknek kedvező időjárás, ekkor fog ugyanis kiderülni, hogy megfelelő mennyiségű közbringa van-e a dokkolókban, hogy ellepik-e a zöld biciklik a várost, vagy megmaradnak üdítő színfoltoknak és hiánypótló szolgáltatásnak – főleg a turisták számára.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.