Két nyolcaddöntőre van jegyünk, a portugál-holland és az olasz-ausztrál jutott. Erre számítottunk, talán a horvátokra tippeltünk volna még, nem ismerve Tomas nevű játékosuk furcsa, a felette szálló labdába beleütő szenvedélyét.
A csoportmeccsek utolsó napját újra Münchenben töltjük. Mindenki a rájátszásra koncentrál, de azért az ukránoknak még kiosztjuk a hasonmásverseny első díját. Hiába, a klasszikusok, a fiatal Bánsági Ildikóra hajazó Nedved, a mexikói Pierre Richard (Torrado), a Lolka és Bolka kinézetű lengyelek (Brocek, Jelen), nálunk az első a (meggyötört változatú) tündevadász Timoscsuk és a korábban a Status Quo énekeseként ismert Voronyin.
Házigazdánk, Hermann Tomi egyébként a vb legegyenletesebb teljesítményét nyújtó magyarja. Rendező a müncheni mérkőzéseken. Cserélnénk vele. A legjobb helyről látja a meccseket, és még fizetnek is érte. Szerényen nem említi, de mi kinyomozzuk, hogy az általa felügyelt szektorból még senki nem futott be a gyepre.
A városban - melyre a megtelt táblát nyugodtan ki lehet tenni - a svédeket régi, de nem nagyon kedves ismerőskent üdvözöljük. Berlin után Münchent próbálják elfoglalni, de csak részsikerekkel. A Rathausra kitűznek egy svéd zászlót, de hiába a skandináv örömmámor, percek múlva már három német zászló jelzi a nap erőviszonyait.
Ha legutóbb azt írtuk, hogy egész München megcélozza a Fan parkot, ma talán fél Bajorország is itt van. A meccs előtt órákkal bezár a park, megtelik az Olimpiai Stadion is, már ide sem engednek be senkit. Marad a Leopoldstrasse. A sörözőkben itt is a léderhózés hazai hívek dominálnak. Bevezető jódlijuk megrendíti, a Nationalelf kiüti a svédeket. A németek Matthäus minden kritikája ellenére jól és eredményesen is játszanak. Egyre kevesebbet hallani az "Oli, Oli Kahn"-t, és Podolski duplájávál Németország ismét a mennybe megy (Larsson meg a lab-dájáért). Népünnepély mindenütt. A svédek is beszállnak az össznépi sörözésbe, mi mást is tehetnének. Arról a magyar szokásról, hogy a vesztesek szurkolóinak meg kell verniük a bírót, az ellenfél 17 éves játékosait meg kell kergetni, a rendőrautók ablakait be kell törni, itt nem hallottak. Arról sincs vita, hogy az ilyen eseményeket hogyan kell fotózni, illetve hogy a fotóst hogyan kell szakszerűen ütlegelni.
Másnap Nürnbergben mindenki az óvárosi részben melegít az esti csatára. Mi a portugálokhoz csatlakozunk. Világversenyen már hatodszor látjuk őket, eddig mindig nyertek, ez a statisztika azonban a műsorújságból kimarad. Reméljük, a széria nem szakad meg. A hollandok nem igazolják rossz hírüket, talán a nagy meleg az oka, igen bágyadtan ténferegnek a városban. Látszik, nem könnyű a láncrészegek élete, főleg, ha korán kell elindulni otthonról. Ezzel szemben a házigazda németek várakozáson felül kedvesek. Komolyan veszik a vb jelmondatát - itt a remek lehetőség barátokat szerezni. Még a vb-himnuszuk cédéjével is megajándékoznak bennünket. A Franken-stadion felé tartva ezt kiváló felvezetésnek tartjuk, a Die Elf duó Wir holen den Cup Hause című indulója azonban egy kisebbfajta emberiség elleni bűntett. A sramlis rap bevezető, mely versszakonként a három német világbajnoki aranyat (meg optimistán a negyediket, a mostanit) énekeli meg, eleve reménytelen alapot ad, és erre telepszenek rá a Toten Hosen-es gitárkunsztok, meg az Udo Jürgensre és a Dzsingisz kánra emlekeztető refrén. Félúton megállunk a Fanfestnél, együtt drukkol holland, német és portugál Ecuadornak, nem sok sikerrel.
A stadionban a hangulat elképesztő. A nagyobb tét a szurkolókra is átragad, mindenki tudása 200 százalékát akarja nyújtani. Sajnos az előttünk dudálgató holland kisfiú is. A há-rom tábor jól elkülönül. A portugálok az egész meccsen a jól bevált "Portugal ollé"-nál maradnak, csak a sajátjaikkal foglalkoznak. Hamar felhangzik az "aki német, álljon fel!" felszólítás, a nézők legalább egyharmada hazai. A hollandok hamar hadat üzennek nekik, "Schade Deutschland, Holland ist dabei". Aztán egy decorativ figora, ma ni(n)che mese, és vezetnek a luzitánok. (Bocs.)
A házigazdák is tombolnak, új dal születik, elementáris erővel hangzik fel az "Ohne Holland wir fahren nach Berlin". De Christiano Ronaldo lesérül, Pauleta kihagyja a meccslabdát, Costinhát kiállítják, jól jön a szünet nezőnek-játékosnak egyaránt.
A második félidő elképesztő. Sok jó meccset láttunk már, de ilyen emocionálisat még sosem. Emberelőnyben a hollandok fokozzák a nyomást. Robben, Van der Vaart és Van Persie emberfeletti munkát végez, hiába. Egy holland játékos állítólag csak Vannak akarta nevezni magát, de ezt a szövetség nem engedte. Vezérdobosuk, aki indián törzsfőnöknek öltözött, lendít a tempón. A portugálok elkeseredetten védekeznek. Figo is kiállíttat egy narancssárgát, lélegzethez jutnak. Heitinga egy sérüles után nem adja vissza a labdát, ezzel a németalföldiek a németeknél (és nálunk) végleg elvágják magukat. A heroikus védekezésben fáradnak a portugálok, Decót is kiállítják. A nép már teljesen a hollandok ellen, minden labdaérintésüket tüntetés fogadja. A játékosok, a nézők és a bíró is transzban. Ivanov később még a szállodában is kiállította az éjszakai portást, kakaskodásért. Van der Saar kiköltözik a félpályára, nem nagyon értjük, mit akar. Amikor Figót le akarják cserélni, előtte szólnak neki, húzzon a pálya legtávolabbi végére. A portugálok egymást múlják felül az időhúzásban. Aranyos, amikor egyszerre hárman terül-nek el a földön, s kisebb tanácstalanság alakul ki, melyikük játssza el végül a nagy halált. Tiago a kiválasztott. A végére 8-8 mezőnyjátékos marad, és Portugália jut tovább. A hazaiak udvariasan auf wieder sehnnel búcsúztatják a vesztest.
Ilyet még nem láttunk. A lefújás után fél óráig szinte senki sem mozdul, a csata meg a kánikula a szurkolók erejét is kiszívta. Persze a portugál-német vegyes páros így is ünnepel, a hollandok megtapsolják sajátjaikat. Elindulnak haza, ilyenkor a fapapucs láthatóan igen súlyos viselet.
