Roló, Timu, Krivó, Gabesz, Barnus – a magyar kézilabda-válogatott tagjainak három nap kellett, hogy országos ismertséget, az újságíróktól, bloggerektől és kommentelőktől pedig hülye beceneveket kapjanak. Ehhez elég volt a szerbiai Európa-bajnokság halálnak nevezett újvidéki csoportjában veretlennek maradni, az oroszok és a spanyolok ellen döntetlenezve, végül pedig legyőzve a minden létező címet birtokló, az elmúlt négy-öt évben megközelíthetetlen francia válogatottat.
A nem várt jó szereplés után a magyar közvélemény természetesen már minimum elődöntőt vizionál, ami annak ellenére sem elérhetetlen, hogy a középszakasz első meccsét elvesztettük az amúgy olimpiai ezüst- és Európa-bajnoksági bronzérmes, nálunk előzőleg mindenképp többre taksált izlandiaktól.
A vesztes meccs: Laluska (fönt) küzd a labdáért az izlandiak ellen.
Fotó: MTI
Sőt, továbbra is csak rajtunk múlik, meddig jutunk: két győzelemmel mindenképp az elődöntőben vagyunk. De nem csak úgy lehetséges ez, a keresztbe verésekkel ugyanis nagyon izgalmas a szituáció: még mindegyik csapat továbbjuthat. Az eddig magyar nemzeti sportnak számító számolgatást most alighanem mindegyik csapat szurkolói űzik. Lássuk csak: még a két vereségükkel nulla pontot magukkal hozó franciák is továbbjuthatnak, ha ma megverik a horvátokat, a spanyolok Izlandot, mi kikapunk a szlovénoktól, holnap pedig megverik Izlandot, a spanyolok a szlovénokat; ez esetben a magyar–horvát bármi lehet, a franciák továbbjutnak velünk szemben több ponttal, a horvátok ellen pedig legrosszabb esetben is egymás elleni eredménnyel. És ez még csak a legnagyobb hendikeppel induló franciák optimista (amúgy teljesen reális és nem elképzelhetetlen) forgatókönyve; az összes többi csapat nagyobb reménnyel bízhat a továbbjutásban.
A mi pozíciónk abból a szempontból kedvező, hogy ma és holnap is az utolsó meccset játsszuk, ma a nagyjából velünk egy szinten lévő szlovénokkal, holnap a remélhetően a franciák által ma kifárasztott Lazoviccsal, Baliccsal, Vorival, a most is Veszprémben védő Aliloviccsal felálló horvátokkal, akiket ráadásul edzőként az évekig szintén ott játszó, a magyarokat tökéletesen ismerő Goluzsa irányít. Az is jó nekünk, hogy régen volt ennyire sűrű a mezőny, rengeteg a döntetlen és az egy-két gólos különbségű győzelem, bárki bárkit megverhet, ilyenkor a koncentrált védekezés és a pszichikai felkészítés nagyon sokat számíthat. Márpedig a szakértők szerint Mocsai Lajos, a magyar kapitány épp ebben erős, meccselni kevésbé tud: a sydneyi női olimpiai döntő óta és az azóta eltelt 11 és fél év tapasztalatai alapján ezt a véleményt osztjuk magunk is. Az oroszok elleni utolsó 13 másodperc és időkérés ezt látszott igazolni; szerencsére ennek utólag nincs jelentősége, a következő két meccs pedig épp hogy rácáfolt erre, a spanyolok ellen kétgólos hátrányból egyenlítettünk, a franciák ellen pedig mindenki nagyszerűen játszott (Fazekas és Mocsai pedig, megkockáztatjuk, talán képességei felett is).
Szóval ma este 20.15-kor ki-ki meccs Szlovénia ellen, holnap remélhetőleg ugyanez Horvátország ellen: az se lenne meglepetés, ha hétvégén megkettőznék a belgrádi rendőri készültséget a szerb–magyar elődöntőre várt 7000 magyar szurkoló miatt, mint ahogy az sem, ha a 9. helyért játszanánk a macedónokkal. Mindenesetre a múlt szerdai és főleg pénteki meccs az olimpiai selejtezőkre is jó előjel, és az se baj, hogy végre van egy komoly férfi csapatsport, ahol tényezőként számolnak velünk.
