Nem ment el az eszük: raftingpályát építene a kormány az Alföldre

  • narancs.hu
  • 2017. december 2.

Sport

Mernek nagyot álmodni, a lényeg, hogy jó sokba kerüljön.

Sosem volt kérdés, hogy a Fidesz-kormány mer-e elég nagyot álmodni. Vízi filmstúdió Kisvárdán, olimpia 2018-ban Budapesten, stadion itt, stadion ott.

Most meg úgy hírlik: hamarosan forrásokat csoportosít át egy az Alföldön létesítendő raftingpálya – vadvízi evezést biztosító pálya – tanulmánytervének elkészítéséhez a kormányzat – értesült a hvg.hu.

Állítólag régóta dédelgetett elképzelése a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) a magyar rafting. A szervezet másfél hónappal ezelőtti konferenciáján pedig a lap értesülése szerint már megvalósítható-megvalósítandó lehetőségként vetődött fel a terv.

A kormány 80–100 milliárd forintot tervez az aktív turisztika fejlesztésére fordítani az elkövetkező években.

Ebből futja majd a magyar raftingra is. Nem gond, megépítik.

Az MKKSZ ötletéről az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztostól érdeklődött a hvg.hu. Révész Máriusz saját bevallása szerint először maga is meghökkent a felvetésen, aztán utánanézett, és úgy látja: Európa-szerte több helyen valósult már meg hasonló fejlesztés 4-6 méteres vízszintkülönbségű területeken.

A magyar raftingpályát a kiskörei víztározó mellé terveznék. Két éve ezen a területen már – egy gyengébb raftingpályának is beillő – 1300 méter hosszú, 30 bukóból álló úgynevezett hallépcsőt adtak át. E hallépcső és a kiskörei vízi erőmű között épülne ki a sportcélokra alkalmas vadvízi meder.

A beruházástól a Tisza-tó turisztikai vonzerejének javulását reméli a kormány. A lap információi szerint kétszázmilliós nagyságrendű forrást csoportosít át a közeljövőben a kormány csak a tanulmányterv elkészítéséhez. A teljes beruházás egyes becslések szerint 2–2,5 milliárd forintba kerülhetne.

(hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.