Mindenki tagad az Aján Tamás körül kialakult botrányban

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. január 6.

Sport

A NOB szerint aggasztóak a vádak, de ők persze nem tudtak semmiről, ahogy a súlyemelő szövetség és a Magyar Antidopping Csoport sem.

Komolynak és aggasztónak nevezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azokat a vádakat, amelyeket az ARD német közszolgálati csatorna fogalmazott meg a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel (IWF) kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, a csatorna dokumentumfilmje szerint az IWF a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel, amely a legtöbbször szemet hunyt a doppingolás felett.

A műsorban elhangzott az is, hogy a NOB is birtokában van a legtöbb bizonyító dokumentumnak, mire a szervezet közölte, hogy a doppingszabályok betartatásáért kizárólag a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) felelős, és elvárják, hogy az IWF egyszer s mindenkorra tisztázza magát a vádak alól.

A NOB emellett most felállított egy fegyelmi bizottságot, amely kivizsgálja a 2012-es londoni olimpián bronzérmes Rattikan Gulnoi beismerő vallomásának következményeit, a 26 éves thaiföldi súlyemelő ugyanis azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) szintén tiltakozó közleményt adott ki és a leghatározottabban visszautasított minden vádat. A szervezet szerint a csatorna figyelmen kívül hagyta, hogy dokumentumokkal alátámasztott adatokat biztosítottak számára, "sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját".

Azt is közölték, a MACS "kizárólag mintavételi feladatokat lát el, és független mintavételi ügynökségként vesz részt a vizsgálatokban, tehát a mintavételekre vonatkozó megrendelést, illetve instrukciókat a vizsgálatokat elrendelő kapja, az eredményekre vonatkozóan, pedig semmiféle visszajelzést, vagy információt nem kap". Hozzátették, hogy nem érkezett hozzájuk bejelentés arra vonatkozóan, hogy magyar doppingellenőr súlyos szabályszegést követett volna el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a minta tisztaságát, integritását veszélyeztette volna.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei "felsőfokú végzettséggel rendelkező, az egészségügy különböző területein tevékenykedő, megbecsült, feddhetetlen szakemberek", és a szervezet "minden, a munkájukat érintő hamis, hazug, minden alapot és bizonyítékot nélkülöző hivatkozást és célozgatást" határozottan visszautasít.

A budapesti székhelyű, Aján Tamás vezette IWF szintén kategorikusan visszautasította a vádakat, az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban azt írták, a műsorban elhangzott vádak bizonyítatlanok és minden alapot nélkülöznek.

Az IWF bekérte a műsor angol nyelvű átiratát és a kutatási anyagokat, s jelenleg ezekre vár, hogy megfelelően tudja az elhangzottakat analizálni és azokra hiteles választ tudjon adni. Azt is közölték, hogy ha arra szükség van, a szervezet független, külső segítséget fog igénybe venni az ügyek kinyomozásához

A műsorban szó esett a NOB-tól származó olimpiai tv-bevételek állítólagos hűtlen kezeléséről is, erről az IWF azt közölte, hogy 2009 és 2011 között már megkapták ezt a vádat, akkor egy vizsgálat után megállapítást nyert, hogy az elnök és az elnökség mindenben az IWF alapszabályának megfelelően járt el, a bevételeket nem titkos svájci bankszámlákon könyvelték el.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.