Olaszországgal játszik a férfi vízilabda-válogatott

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 7.

Sport

Magyar birkózónak, tekvondósnak, vitorlázónak, kajakosoknak, kenusoknak is lehet drukkolni szerdán az olimpián.

 A maratoni gyaloglás vegyes váltója szerdán reggel fél nyolckor rajtolt Oláh Barbarával, Venyercsán Bencével Párizsban. 10 órától a női 100 méteres gát előfutama kezdődik, ahol Kozák Luca és Kerekes Gréta versenyez. 

Kötöttfogású birkózásban a 87 kilogrammosok mezőnyében Losonczi Dávid dél körül kezd, ebben a sportágban az elődöntő este negyed héttől látható.

A kajak-kenu előfutamaiban 9.30-tól női K-1 500-on Gazsó Alida Dóra, majd Csipes Tamara indul. Férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint majd Varga Ádám. C-1 1000 méteren Fejes Dániel, majd Adolf Balázs. 

 Tekvandóban az 58 kilogrammos súlycsoportban a férfiaknál Salim Omar Gergely negyed egytől küzd.

A vitorlázóknál 13.13-tól az éremfutamban Vadnai Jonatán indul. 

A magyar férfi vízilabda-válogatott 20.30-től játszik a negyeddöntőben Olaszországgal.

A címlapkép a hétfői Magyarország–Szerbia vízilabda-mérkőzésen készült, fotó: MTI/Kovács Tamás

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.