Csak úgy kiforgatják sarkaiból a világot.
Hála istennek, vannak egyértelmű dolgok is az univerzumban. Mint Csollány Szilveszter a gyűrűn. Érte még izgulni se lehetett. Vagyis csak addig, amíg a híreket hallottuk felőle. Hogy a legjobb eredménnyel került a döntőbe, láttunk már ilyet. De aztán megjelent. Föllépett. Aki így tud bejönni. Ahogy feltépi az ajtót. Pillanatnyi kétség nem maradt.
Tornában emlékezve, Magyar Zoltán volt tán ilyen lovon, amikor tíz ponttal nyert. Gyűrűk ura, megadta a betevőnket, ha csupán a konkurencia arcát közvetíti gyakorlata alatt a tévé, akkor is tudunk mindent a maga idejében. Nem volt azokon az arcokon se düh, se bánat,
csak a csodálat,
a miénk is. Csak az a baj vele, hogy telhetetlenné tett: ilyenek vagyunk. Mi.
Néztem a pólósok nehézségeit, a dobóatléták vergődését, meg nem indított, lesz ez még így se. Le sem tudtam venni a szemem a csajokról az atlétikapályán. Az ukrán lány, aki hármasugrásban a harmadik lett! Hidrogénszőkék előnyben, még ha eddig egész mást gondoltam is. Mondja meg nekem valaki, mikor futott Freeman szebben, fáklyával vagy nélküle, amikor négyszázon nyert? Vagy az osztrák nyolcszázas, annak meg a neve, azzal (nyilván) csak nyerni lehet. Ottey, például, nem is véletlen, voltak valami dopping-ügyek, hogy az esztékáról nevezték el, talán a hatodik olimpiája, szebb, mint valaha, úgy nyeri futamát, hogy a szeme se rebben, hogy mondják ezt, a döntőben sem vall szégyent.
A csajok, ha úgy vannak vele, nem vallanak semmit, csak csinálják. Marion Jonesszal szemben is, pedig az ugye lehetetlen. Öt aranyérmet helyezett kilátásba ez alkalommal, vagy azt, hogy hagyja (ott) az egészet, ilyenre kik lehetnek képesek? A csajok, ha úgy vannak vele. Mindazonáltal a női rövid távok esetében szigorúan betiltanám a verseny szemből való, lassított televíziós ismétlését. Előnytelen, és úgy tudom, bár mostantól immár végérvényesen bizonyos, hogy nagyon keveset tudok, hogy azt nem szeretik. ´k az előnyben utaznak.
De miféle előnyben?
Jobb mellbedobásban? A fiúk valami szégyenletes és ostoba dologról fecsegnek a szerkesztőségben.
Jobb benyúlásban? Mert persze ez az egész nekibuzdulásom
a magyar csajok
miatt van, Hovorovától ugyan kiszállt a lábamból minden erő, de hol jön bárki is őhozzájuk. Látták Kovács Ágnes benyúlását? Ilyenek ezek, így csinálják. Van körülöttük a nagy felhajtás, már megsajnálja őket az ember, mi lesz, ha mégse. Aztán feláll a kőre, hagyományosan (hisz mondták) rosszul rajtol, tempózik kedvére, engem meg egyen meg a fene, faltól falig, oda-vissza, aztán szanzsen benyúl, és bőg az egész család, mint ő a dobogó tetejin.
Azt csinál, amit akar, és csöppet sem biztos, hogy csak és csakis azért, mert mindenki azt akarja, egy ország, vagy akik róla beszélnek, szuperlatívuszok fenyegetésével. Győz, mert olyan jól áll neki, és különben is, mi lenne mivelünk az ő győzelme nélkül. Nyer, mert úgy van vele.
A csajok, ha úgy vannak vele, súlyt emelnek. Mióta az adj király katonát is olimpiai sportág, aminek személy szerint igencsak örvendek, mintha halkabb lenne a szexista kórus, hogy jó, hogy nem hokiznak, de azért megáll az ész. Hogy jönnek ők ehhez? Hogy így is tetszeni merészeljenek. Hogy amikor ezret kinyomnak is, másra gondoljon az ember? Hogy arra gondoljak, hogy nincs az az aranyérem, amiért elcserélném az ő súlyát a kínai lányéval. Márkus Erzsébet ezüstje arany, mit nekem annalesek, nem lesznek többé Anna-lesek, Erzsébetet lesem eztán, ilyen-olyan hazai súlyemelő versenyekre váltok jegyet, leshessem élőben is.
Felemelő
lesz, annyit tudok. Most is magához emelt bennünket.
Hát ez az, les kell nekem, hosszú, méla. Lennék bár vad inkább, lőjön rám Diánám. Az Igaly. Tényleg, hogy megy ez? Az ember jegyet vesz, aztán beül a lövészetre? Futok vadul, ha csak úgy lehet. Kérem, van itt céltábla-felvétel?
Sorolhatnám, Bátorfi és Tóth, a kézilabdások, még Dél-Korea, még Románia után is, mert a csajok néha így vannak vele. Sorolhatnám, és maradna a jövő hétre is, mennyi klassz csajok jönnek még, már csak végig lesek. Tüzeljetek, szukák! Sorolhatnám, de meg nem érteném, a megfejtéshez tapodtat sem érnék közelébb.
Nézzük az olimpiát. A magyar sport, többünk szerint, hát úgy, ahogy. Voltaképpen igazuk is van, úgy mondják, hogy ez a vircsaft csak nagyon gazdag országokban és nagyon brutális diktatúrákban működik úgy, ahogy mindenki szeretné. Nagy igazság.
Csakhogy a csajokra nem érvényes. A csajokra semmi sem érvényes. Mit nekik egy nagy igazság, piha. Mert valamit tudnak, amit én nem tudok.
Győznek, mindig győznek. Örvend népünk, elvárja, sőt természetesnek veszi, boldog tőle. Szegény népünk, csak úgy bezsebeli az egészet, a sok érmeket, mint a szerencsés kártyás. Könnyen jött.
De én, ha nem is értem, de tudom, hogy van titok.
Miért? Miért?
Érzem, hogy egy napon meg fogom érteni. Félek ettől a naptól - ezen a napon keveredem majd a szürke tömegbe: ezen a napon jövök rá, hogy én is az vagyok, amik ezek itt, akik szembejönnek az utcán. Ezen a napon el fogom felejteni az Osztályt, a Leclanché-elemet, a növénygyűjteményemet, és el fogom felejteni önmagamat.
Bánja a kánya! Pillanatnyilag beérem az egyetlen biztos tudással: a csajok, ha úgy vannak vele, megesznek mindenkit reggelire.
- turcsányi -
