A süllőzés során a legnagyobb feladatot a környezeti tényezők egyenkénti és együttes hatásának megítélése jelenti. (Ha már bekapta a horgot, a süllő kifogása nem nagy kunszt.) Számításba kell vennünk a napszakot, az évszakot, az időjárás és a vízállás aktuális állását, illetve változását. Tekintettel kell lennünk a meder és a sodrás tulajdonságaira. Gondolnunk kell arra is, hogy milyen csalink van. Jó, ha ügyelünk a Hold állására is.
Gondolkodhatunk úgy, hogy jóllehet apad a folyó (kedvezőtlen tényező), ám mégiscsak naplemente van (kedvező tényező), de a sísapkás illető a felső kanyarban azt mondta, hogy nincs kapás mostanában (kedvezőtlen jel), viszont csak rá kell nézni, hogy horgászik, látszik, fogalma sincs arról, hogy mit csinál (kedvező jel), rabol a csuka (kedvező jel), nem rabol a csuka (kedvező jel: süllő előtti csend). Intuíciónkra hagyatkozva kell ilyenkor stratégiát kialakítanunk a süllőzésre vonatkozólag (milyen csali, sodrásban, partszélen stb., stb.), és e gondolati modell megalkotása, a spekulációk során kerülünk egy spirituális közösségbe a folyóval, a szerencsével és mindenekelőtt a süllővel. E stratégiák elárulják a horgászról, hogy mit gondol a szabályszerűségekről az életben, hogy milyen rendet tételez maga körül, vagy azt, hogy mennyire sürgős neki a siker, van-e türelme kivárni munkájának eredményét, hisz-e magában vagy másban stb. A horgász gyakran kezd játszmákba a fogás esélyeit illetően, van úgy, hogy rituális hányavetiséggel ügyet sem vet a botra, hogy a balszerencsén keresztül így provokálja a szerencsét. A horgász olykor azt játssza, hogy ha egy bizonyos időn belül nem történik meg, amire vár, akkor abbahagyja az egészet. E játékok arra jók, hogy formát adjanak a beláthatatlan káosznak, ami a fogás esélye és a kifogott hal valósága között tátong. A horgásszal az is megtörténhet, hogy a sok-sok környezeti tényező hatásának latolgatásakor ahhoz a tautológiához lyukad ki, hogy akkor tud süllőt fogni, ha jó a kapás. Ez az állítás végeredményben helyes, azonban nem mindegy, hogy csak úgy elfogadjuk ezt a kézenfekvő igazságot, vagy pedig hosszas mérlegelések útján, a tapasztalat révén jövünk rá, ugyanis a horgásztudást nem a végeredmény meghatározása jelenti, hanem azok az apró kérdésfeltevések és válaszok, amelyek útján hozzá eljutottunk. Így ugyanis háziasíthatjuk, megszelídíthetjük a vakszerencsét, amely egyes horgászok szerint a süllőzés legfőbb feltétele. Olykor persze előfordul, hogy a legnagyobb odaadás sem hozza meg a várva várt sikert, ám hosszú távon nem a szerencse dönt. A rövidlátó fatalizmus megakadályozza a horgászt abban, hogy saját esélyeiért tenni tudjon, és ez gyakran a horgász kiábrándulásához vezet.
A süllőzés célja mindenekelőtt a süllő. A süllőzés mindamellett olyan viselkedési forma, amely (hasonlóan a labdarúgáshoz, a táncoláshoz, a lakberendezéshez stb.) alkalmat ad az egyéniség egyediségének megmutatására. Ahány süllőző, annyiféle. Süllőző és süllőző között olykor nagyobb a különbség, mint süllőző és galvanizáló között. Van, aki azt gondolja, hogy a fogott hal határozza meg a horgászt. Nos, neki azt tudjuk mondani, hogy a szerző élete mintegy öt százalékát (ami abszolúte kicsit több mint másfél évet tesz ki) töltötte eddig horgászással, édesanyja viszont a szó hétköznapi értelmében sose horgászott, mégis fogott egyszer egy fonott piaci kosárral egy megszédült 13 kilós busát a Balatonon, míg szerző az elmúlt húsz évben nem tudott öt kilósnál nagyobb állatot bányászni a vizekből.
A jó horgász - legyen ez bármilyen elkeserítő és kiábrándító olykor - tudja, hogy a halfogásért tett emberpróbáló előkészületek és cselvetések, illetve a halfogás eseménye közötti összeköttetés mindössze cérnavékonyságú (nem is beszélve a cérnán éktelenkedő, emberkézre utaló csomókról). Erre jó példa az, amikor látván, hogy semmi jel nem utal arra, hogy csalinkat süllő környékezné, és kedvszegetten kiemeljük felajzott készségünket a vízből (vö.: beemeli a pettyest), azt látjuk, hogy horgunkon ott fityeg a víz megalázó ajándéka, a kapás nélküli süllő. Az ilyen fogás felemás boldogságot hoz. Talán ez az a pont, ahol leszámolhatunk a horgászokkal kapcsolatos közkeletű félreértésekkel. Az egyik elképzelés szerint a horgászok csendes őrültek, akik ülnek a parton egész nap, hogy aztán nagyokat hazudjanak utána. A másik mítosz szerint sok horgásznak csak ürügy a halfogás, mert igazából a természettel egyesülve meditálnak a világ nagy öszefüggésein. Mindkét elképzelést élesen vissza kell utasítanunk. Mint talán a korábbiakból ez kiderült, a horgászás állandó odafigyelés és mérlegelés dolga, így nincs alkalom sem a céltalan restségre, sem a parttalan álmodozásra. A süllőfogás célja, mint mondottuk, a süllő; ez az, amiről sosem szabad megfeledkeznünk, ha izgalmakban és eredményekben gazdag és önmagunkkal békében töltött süllőzéssel kívánjuk időnket múlatni.
Hammer Ferenc
