Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző Svájcban

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 21.

Sport

Verseny közben balszerencsésen esett, intenzív osztályra szállították.

Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.

Gyakorlata közben olyan balszerencsésen esett és ért talajt, hogy fejsérülése miatt azonnal kórházba, intenzív osztályra szállították, ahol jelenleg is megfigyelés alatt tartják. A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati sajtóközleménye szerint a versenyző ("Zozó") állapota stabil.

Város Viktória szakágvezető elmondta: beszélt, kommunikált vele, mindenre reagál, de a következő pár óra meghatározó lesz, ezért a legfontosabb, hogy Kempf pihenni tudjon.

Kempf Zoltán indult a városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjén, a Ludovika Campuson is, ahol a 11. helyen zárt a BMX freestyle park versenyszám döntőjében, így nem szerzett párizsi ötkarikás kvótát.

Az MKSZ hangsúlyozta, hogy az esésekből származó sérülések egyre gyakoribbak, ezért a Magyar Judo Szövetséggel közös, „Ne törd magad” nevű, esésoktató programját a tervek szerint ősztől kiterjesztik a többi sportágra is és alapítványt hoznak létre annak érdekében, hogy minden magyar sportoló megtanulhasson biztonságosabban talajt fogni.

Nyitóképünkön Kempf Zoltán egy idén nyári bemutatón.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.