Százmilliós támogatást kap a székelyföldi lovassport

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. január 6.

Sport

„101 évvel a trianoni döntés után immár a sportban is egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni” – mondta Potápi Árpád János államtitkár.

A székelyföldi lovassport százmillió forintos támogatását jelentette be csütörtökön egy Homoródfürdőn tartott lovas fórumon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta: a program keretében Székelyföld valamennyi bejegyzett lovas egyesülete kétmillió és hétmillió forint közötti támogatáshoz jut, melyből olyan fejlesztéseket végezhet el, amelyekre önerőből csak két-három, de akár öt év alatt lett volna lehetősége. Azt is hozzátette: a humán erőforrás fejlesztésére is fordítható támogatás – reményei szerint – hosszú folyamat első lépése.

A 28 székelyföldi lovas egyesület számára egy korábban végzett felmérés adatai alapján ítélték meg a támogatási összegeket. Amikor az egyesületek kitöltötték a kérdőívet, nem tudták, hogy a közölt adatok alapján támogatáshoz jutnak.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a nemzetpolitikában egyre nagyobb figyelmet fordítanak a sportra, és ez oda vezetett, hogy 101 évvel a trianoni döntés után immár a sportban is egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni. Megemlítette: a magyar kötődésű székelyföldi, felvidéki, vajdasági futballcsapatok jól szerepelnek országaik bajnokságában, a jégkorong Erste Ligában pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az erdélyi klubok.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a lovassport támogatása azért is fontos, mert a ló a magyar identitás része. Egyes feltételezések szerint a különböző ázsiai törzsek a ló háziasítása folyamatában alkottak szövetséget, amelyet aztán magyarnak neveztek el. Hozzátette, a Kárpád-medencébe is a lovas nomád életmód vezette el a magyarokat.

S?verseny Hargitaf?rd?n

 
Potápi Árpád János (jobbról) 2020. február 15-én lovon érkezett a csíkszeredai magyar főkonzulátus által kezdeményezett székelyföldi síverseny, a Konzul Kupa megnyitójára Hargitafürdőn. 
 
Fotó: MTI/Veres Nándor
 

 Makkai Péter, a romániai Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára felszólalásában kijelentette: támogatta azt a kezdeményezést, hogy a lovasterapeuta és a lovász kerüljön be a romániai szakmák lajstromába.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: a székelyföldi lovasélet a professzionalizálódás magasabb szintjére lépett. Egyre nő azoknak a száma, akik megélnek belőle. Ez szerinte azt is jelenti, hogy van jövője a lótenyésztésnek és a lovassportoknak a vidéken.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.