Szigorítja a kínai úszók doppingellenőrzését a Nemzetközi Úszószövetség a párizsi olimpia előtt

  • narancs.hu
  • 2024. július 16.

Sport

A 2021-es olimpia előtt huszonhárom kínai úszó produkált pozitív doppingmintát.

A Nemzetközi Úszószövetség bejelentette, hogy megnöveli a közelgő párizsi olimpiai játékokon induló kínai úszókon végzett doppingellenőrzések számát - írja az AFP alapján a Barron’s. A Nemzetközi Tesztügynökség (ITA) általában négyszer teszteli a sportolókat 2024. január 1. és a 2024-es párizsi olimpiai játékok megnyitója között, de bizonyos csapatokat és sportolókat, köztük a párizsi olimpiai játékokon részt vevő kínai atlétákat nyolcszor fogja.

Nem véletlen a szigor: 23 kínai úszóról tudni, hogy  úgy indult a 2021-ben rendezett tokiói olimpián, hogy azt megelőzően pozitív doppingmintát adott.

A kínai doppingellenes szervezet arra hivatkozva nem tiltotta el őket, hogy a mintájuk szennyeződésre utalt, nem doppingolásra. A huszonhárom kínai úszó mindegyikének mintájában ugyanazt a tiltott szert mutatták ki: az elsősorban a szívgyógyszerek hatóanyagaként használt trimetazidint. A kínaiak azért nem tiltották el az úszóikat, mert azok tudtukon kívül doppingoltak, és a tiltott szer nagyon kis mennyiségben, csak nyomokban volt jelen a szervezetükben. A Kínai Doppingellenes Ügynökség (Chinada) kivizsgálta az ügyet, aminek jegyzőkönyvei a New York Times birtokába kerültek.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elfogadta a kínai hatóságok érvelését, és nem szankcionálta az úszókat, akik közül 11-et választottak be a párizsi olimpiára.

„Az ITA minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a kínai sportolók minden ilyen vizsgálatát a Cinadán kívüli mintagyűjtő hatóság végezze el, és hogy a mintákat Kínán kívüli laboratóriumokban elemezze” – áll az ITA állásfoglalásában.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.