Sport

Leghagymázasabb kábulatunkban sem jutna eszünkbe a sportszakírók babérjaira törni: náluknál pontosabban senki nem tudhatja, hányadik perc hányadik másodpercében, hányadik méter hányadik centiméteréről történt a mi a csoda, miképpen és miért. Azért mégiscsak elindultunk a szlovén fővárosba, hátha nekünk is csurran-cseppen valami. A mérkőzés kronológiájáról tehát csak címszavakban szólunk most: lesz viszont bőven - csak itt, csak önöknek - tényfeltárás, vér-veríték-könny, lélekboncolás és hepiend. Gyengébb idegzetűek lapozzanak: mi is majdnem megbolondultunk.

Hogy egy impozáns méretű képzavarral örvendeztessük meg a botanika iránt érdeklődő olvasót: rezegtek a muskátlifejek, mint a nyárfalevél. De nem ám a lágy tavaszi szellet fújdogálta őket: ötezer néző hangorkánja várta a csapatokat a Bajnokok Ligája női kézilabdadöntő első összecsapásán, a dunaújvárosi Jégcsarnokban. A rendkívüli érdeklődés miatt már az elődöntőt is ide kellett áttelepíteni, s a hely százszázalékosan bevált. A Hypo-Niederösterreich szépen szabott zakóval, menedzsere, Herr Prokop maradandó lelki - és állítása szerint jelentős testi - sérülésekkel utazott haza, Labanciába. És kikapott vasárnap este a Krim-Eleeta Ljubljana gárdája is. Mégsem dőlt el semmi.

Az úgy van, hogy ül az ember három másikkal a lehetőleg négyzet alakú asztalnál, és szép csöndesen megbolondul. Nem jön a kő. Hiába az imák, az afrikai és távol-keleti varázsmondókák mormolgatása, a különlegesnél különlegesebb alakzatok megépítése kezdéskor, még egy nyavalyás virágkő sem segít. Ellenségeink szépen haladnak, nehogy megvezessen a pókerarc, jól tudjuk, megint nem mi mondjuk ki a partit befejező, orgazmusközeli állapotot hozó mágikus szót: mah-jong.

Hogy ki volt a történelemben az elsõ, aki azért ment fel egy magaslatra, hogy onnan a mélybe vesse magát, máig vita tárgya. Az biztos, hogy a reneszánsz idején egyesek már a sértetlen visszaérkezés gondolatával is eljátszadoztak. A siklóernyõzõ ember általában szeret élni, életörömét pedig többnyire úgy fejezi ki, hogy a levegõbe magával visz egy paplant is.

VARGYAS! LÓGNI FOGSZ! - emelik a harmincméteres transzparenst a fehérvári ultrák. Az Alba Volán Riceland csarnokában a közönség legalább fele ultra, a hangorkán alapján lehetne akár Motörhead-koncert is, de nem: a B közép egyik tartógerendáján átvetett kötélen felhúzzák a 2-es számú piros mezt viselõ bábut, Vargyas felirattal.

Az van, ugye, minden évben, hogy amikor Debrecenbe látogatunk, én már réges-régen itt vagyok. Az idén másodiknak egy nagyon részeg sporttárs érkezett meg hajnali fél hétkor: rögtön riasztottak a buliból hazatérõ arra lakó cimbik mint témafelelõst, úgyhogy ki is mentem nagyokat ásítva az eseményt szakmai alapon megtekinteni. Ott állt, kilökve az útra, ahol a 35-ös a városba befut, s egy hatalmas piros-fehér lepedõvel sikert jósolt délutánra félmeztelenül. Ma reggel már egész biztos arra gondol, bárcsak ott helyben ütötték volna el.

Egy teljesen elfogulatlan MTK-törzsdrukker szerint a hat ponttal vezetõ csapat tuti bajnok, a Gyõr lehet második, bár úgyis kipukkad, a félidõben még harmadik Diósgyõr nyilvánvalóan összeomlik a második körben, a Dunaferr bent lehet az elsõ hatban, a Vácnak annyi, a Fradi talán kicsit följebb nyomul, a többiek meg nem játszanak. Egy fradista talán másképp látja a helyzetet, nem beszélve a BVSC kemény magjának tagjairól, de annyi már biztos, hogy a profi futballbajnokság elsõ fordulójában napozni remekül lehetett.

"Az Északi Összekötõ Vasúti Híd alatt vagyok. Azonnal indulj el! Hozz egy liter kávét és rengeteg készpénzt! Ma van a huszonhetedik születésnapom, meg kell ünnepelnünk" - visította dr. I. a telefonba. "Nincs egy fillérem se." "Akkor hozzál magaddal két rezgõspicces botot, egy

A csajom szerint a technológiai fejlődés érthetetlen torzulása, hogy mindjárt itt van 2000, és még mindig alig néhányfajta dauer létezik. A fodrászattal szemben a horgászcikkipar orbitális sebességgel fejlődik: újév napján azzal hívott fel dr. I., az ügyes kezű boncolóorvos, hogy ugorjunk már le az ecsédi bányatóra kipróbálni az új halradarját.

A legnagyobb hülye a világon én vagyok. A csajom megint Vámos Miklóssal álmodott, mire én vettem neki egy gömb alakú mexikói lámpát meg egy színes üveg mécsestartót tizenötezerért. A második Déri Miklós magyar műlégykötő- és műlegyes halfogó bajnok, aki kedden pózolni akart egy csukával, mire nyakig belezuhant a jeges Duna-Tisza-csatornába.

A pedagógus szó hallatán szakállas rajztanárok és sálat kötögető napközis tanító nénik juthatnak eszünkbe, verekedő tornatanárok és sírógörcsben kirohanó irodalomtanárnők. Az idegösszeomlás szélén tántorgó és remegő kézzel Mozart-lemez után kapkodó énektanár képe azonban alighanem egész generációk kollektív tudattalanjának vált részévé. A tanári hivatás a legkevésbé megbecsült és a legrosszabbul fizetett szellemi foglalkozás, mégis évről évre több mint negyvenezren választják, idén másfélszer annyian, mint öt éve.

Gécsek Tibor a szintén szombathelyi Király Gábor (Hertha BSC) mellett a vasi megyeszékhely másik királya. Király a sportban, hiszen a korábban már Világkupát nyert, olimpiai hatodik és negyedik helyezett, kétszeres világbajnoki bronzérmes kalapácsvető kétéves, doppingvétség miatti száműzetés után tette tiszteletét a világversenyeken, s a budapesti Európa-bajnokságon hazavágta az egész mezőnyt. A nagyobb esélyesnek kikiáltott Kiss Balázs csak a dobogó második fokáról gratulálhatott az élete első Európa-bajnoki címét megszerző Gécsek Tibornak, pedig az atlantai olimpiai bajnok évek óta a tengerentúli hamburgerzabálók között készülhetett. Gécsek és Kiss Balázs egyébként jó cimborák, legutóbb, a francia "légügyi dolgozók" sztrájkja idején, együtt bóklásztak Párizsban. Gécsek mint üzletember is király, társtulajdonosa az egyik legnagyobb szombathelyi bevásárlóközpontnak, s szintén az ő tulajdonában van az Olympia kávézó. A bajnok most kicsit óvatosabban mozog, néhány napja megoperálták a térdét.

Vasárnap végre sikerült elcsábítanom egy kis kárászozásra régi barátomat, Ferenc atyát, a szemérmes katolikus papot. "A csajom azt álmodta, hogy Vámos Mikóssal jár. Mit jelenthet ez?" - kérdeztem a kocsiban. Ferenc atya elpirult. "Mekkorák a kárászok?" -fordított a témán. "Jó tenyérnyiek, de úgy küzdenek, mint egy húszdekás." "Hmmm." Ferenc atya a következő 140 kilométeren végig a szája szélét nyaldosta, a tenyerében pedig egy darab jól megköpdösött paprikás kenyeret gyúrogatott, amit a tolnai kárászozók csak paprikás pölének hívnak.

"Szerintem ötezer egyáltalán nem sok egy ilyen algapakolásért" -mondtam a csajomnak, és elindultam a kétnapos horgászversenyre. Kicsit bántott, hogy egy szóval sem búcsúzott el, sőt még csak el sem mosolyodott. Az ajtóból visszanéztem. Az arca továbbra is zöld volt és rezzenéstelen. Hajnali fél hatkor már a Balaton-parti Sellő büfé pultjánál álldogáltam csapattársammal, a Rasta Business című lap főszerkesztőjével. A főszerkesztő egy palack Bomba energiaitalt próbált a szájába tölteni, de a feje a korai időpont miatt annyira rezgett, hogy a doppingszer nagy részét a mögötte unicumozó versenybíróra locsolta. A verseny első fordulója hatkor kezdődött.