Kik a felelősek azért, hogy idáig fajult a helyzet? Közvetve mindenki. A versenyzők, az orvosok, a csapatvezetők, a szponzorok, de még a szurkolók is. A versenyzők felnőtt, cselekvőképes emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy mit szabad s mit nem. De sokszor kényszerpályán mozognak. Biztos van néhány elvetemült közöttük, aki a csapatvezetőt és a csapatorvost átverve paplan alatt doppingol, de nem ez a jellemző. Nagyon kimódolt konspiráció (jól el kell rejteni a cuccot, hisz bármikor jöhet egy rendőrségi razzia) és szigorú technikai feltételek szükségesek (a vértasakokat megfelelő hőmérsékleten kell tárolni, a vértranszfúzióhoz pedig azért nem árt a szakértelem sem), vagyis komoly szakmai stáb áll a doppingolás mögött. Felelősek a szponzorok is, akik eredményeket várnak el a csapatuktól, miközben köztudott, hogy nagy eredményekre doppingolás nélkül esély sincsen. Most pedig, hogy borul a bili, sokan menekülnek a sportágból. Felelősek maguk a szurkolók, akik rajongtak a nagymenőkért, az izgalmas hegyi szakaszokért, noha közülük csak az igazán
naivak gondolhatták,
hogy önerővel lehet tartani a gyilkos tempót. Magamat is felelősnek érzem: én is bosszankodtam oly sokszor, hogy Laurent Jalabert miért nem bírja az utolsó hegyet, vagy miért nem támadják Armstrongot a vetélytársai az Alpokban, bár tudtam, hogy hasonló (orvosi) kezelésben kellett volna részesülniük, mint a hétszeres Tour-győztes amerikainak. Én is olyasmit vártam el kedvenceimtől, amelyben implicite benne volt a kokszolás.
De mit lehet tenni? A versenysport a legjobbakról szól, a szurkolóknak nincs sok lehetőségük a középmezőnyből kedvencet választani. Egy olyat, aki biztosan tiszta (ezt honnan lehet teljes bizonyossággal tudni?), és teljesítménye valójában sokkal tiszteletreméltóbb kokszos társaiénál. De a közvetítések az élmezőny küzdelmét mutatják, és nem hálás dolog olyan versenyzőnek drukkolni, akit csak akkor mutatnak, ha defektet kap, vagy ha bukás után megpróbál visszaülni a nyeregbe.
A média felelősségét sem szabad elhallgatni. Annak is csak az számít, ha valaki úgy megy fel a hegyre, mint ahogy más (például a golyó) lefelé jön. Meg a sorozatos doppingbotrányokban rejlő zaft.
Idén júliusban egy alaposan megtisztított Tour de France indult Londonból. A korábbi évek nagymenői közül szinte senki se maradt: Armstrong visszavonult, Ullrich, Basso, Beloki, Mancebo, Landis és Heras pedig doppingügyekbe keveredtek. A versenyen végül csak azok indulhattak, akik aláírták a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség doppingellenes kötelezettségvállalását. Ebben arról nyilatkoztak, hogy nem keveredtek bele semmilyen doppingügybe (több ilyen nyomozás zajlik, a szervezők nem akarták, hogy esetleg olyan induló akadjon, akinek érintettsége csak később derül ki), és nem fogják megsérteni a doppingszabályokat. A szokásos eltiltás mellett egyévi keresetét is be kell fizetnie annak, aki a fogadalmát megszegi. Ráadásul ahhoz is hozzájárultak, hogy szükség esetén felhasználják a DNS-mintáikat.
A fogadóirodák a kazah Vinokurovot és a spanyol Valverdét tartották legesélyesebbnek a győzelemre. Mindkettejük felett ott lebegett azonban a doppingolás gyanúja, ám nem volt annyi bizonyíték, hogy megakadályozzák indulásukat. A szervezők mindenesetre hangsúlyozták, hogy árgus szemekkel fogják őket figyelni.
A verseny nagyon jól indult,
London belvárosában a prológot több mint egymillióan látták. A bevételek jócskán meghaladták a várakozásokat, 115 millió font fölé becsülte őket Ken Livingstone polgármester, el lehet képzelni, hogy mekkora haszonnal zárta a város az eseményt, mivel előzetesen csak tízszeres profittal kalkuláltak. A következő szakaszon, a London és Canterbury közötti 203 kilométeren sűrű emberoszlop állt az út mellett. A rendőrség becslései szerint kétmillióan. A nézőkre a továbbiakban sem lehetett panasz, hiszen mindenhol rengetegen biztatták a versenyzőket. Az első héten még a verseny is érdekes volt, majd az Alpokban is óriási küzdelem zajlott, a győzelemre nyolcan-kilencen is eséllyel pályáztak. Aztán egymás után robbantak a doppingbombák.
Miért van az, hogy pont a kerékpársportban, annak is a legjelentősebb eseménye alatt pattannak ki ezek a botrányok? Az élsportban, ha van benne egy kis pénz, nem lehet komolyabb eredményeket elérni doppingolás nélkül. Hirtelenül megcombosodott focisták, maszkulin teniszezőnők, óriási világcsúcs úszása mindenfajta lihegés nélkül, számtalan példa van gyanús esetekre, de amíg mondjuk egy futball- vagy úszó-világbajnokságon vérvizsgálat sincs a doppingteszteknél, ott ne várjunk lebukásokat.
A kerékpársportban viszont egy éve elindult valamiféle tisztulási folyamat, de ez önmagában nem magyarázza a Tour de France-on történt skandalumokat. A sportágban ellentétes érdekek feszültek egymásnak, a botránykeltés pedig az egyik legfőbb eszköz a harcban. A Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) a saját versenysorozatába akarja suvasztani a Tourt, amelynek szervezője és jogtulajdonosa egy francia cég, az Amaury Sport Organisation (ASO). Az UCI pedig közös kasszát szeretne, amiről az ASO hallani sem akar.
Ahogy a sportban és a doppingolásban, a sportpolitikában is nagyon fontos az időzítés. Közvetlenül a tizedik szakasz előtt, július 18-án jött a hír, hogy a német Patrik Sinkewitz szervezetében a tesztoszteronszint a megengedettnél jóval magasabb. A doppingtesztet június 8-án, jóval a Tour előtt végezték el, de az eredményt csak akkor közölték, amikor javában zajlott a viadal. Mivel egy ilyen vizsgálat elvégzése egy-két nap alatt megtörténik, az ASO szerint az UCI tudatosan időzítette a bejelentést. A hír hallatán a két német televíziós társaság, az ARD és a ZDF azonnal felfüggesztette a Tour de France közvetítését, mivel ezt korábban kilátásba helyezték, ha doppingeset lesz a Touron. (Helyükre pillanatok alatt a SAT1 lépett.)
Másnap jött egy nagyobb mélyütés: az összetettben élen álló dán Rasmussenről, aki pár nappal korábban nyerte meg a királyetapot az Alpokban, kiderült, hogy elmulasztotta bejelenteni a tartózkodási helyét a kerékpáros-szövetségnek, és így doppingellenőrzéseket mulasztott el a felkészülés során. A profi csapatok kerékpárosainak nem véletlenül kell mindig, egész évben elérhetőnek lenniük a doppingellenőrök számára, mivel egy jó orvos be tudja állítani, hogy a verseny idejére a beadott EPO-t ne lehessen kimutatni, de hatása akkor is tartson. Rasmussent kétszer az UCI, kétszer pedig a dán szövetség próbálta sikertelenül tesztelni. Három sikertelen próba doppingvétségnek számít, azonban egy joghézag alapján a különböző szervezetek próbálkozásai nem adódnak össze. Rasmussen azzal védekezett, hogy Mexikóban edzett júniusban, és a hegyekben nehéz a kommunikáció. Annyit elismert, hogy adminisztrációs hibát vétett. Az ASO vezetőit, akik az újságokból értesültek minderről, rendkívül nehéz helyzetbe hozták.
Menjen vagy maradjon Rasmussen?
A sárga trikóst menet közben kizárni úgy, hogy nem követett el doppingvétséget, és ezzel elrontani a versenyt, vagy pedig az etikátlan, gyanús versenyzőt versenyben hagyni - ez volt a kérdés. "Miért pont most jelentették ezt, miért nem akkor, amikor hiába próbálták tesztelni a dánt? Miért vártak eddig, miért nem szóltak a Tour előtt?" - kérdezte Christian Prudhomme versenyigazgató, aki szerint minden jel arra mutat, hogy az UCI tudatosan szét akarja verni a versenyt. Prudhomme elmondása szerint nem engedték volna indulni Rasmussent, ha időben szólnak, így azonban nem fogják hagyni, hogy szétverjék a Tour de France-t. Mint utóbb kiderült, a nagyobbik rosszat választották. Rasmussen, pontosabban a jelenléte mint egy gyulladt góc, fokozatosan mérgezte a viadal légkörét. Egy nappal később jelentkezett egy amerikai hegyikerékpáros, hogy Rasmussen vele akart Európába csempésztetni tiltólistás vérkészítményeket 2002-ben. Rasmussen pedig csak azt hajtogatta, hogy bízzanak benne. Mindenki azt várta, hogy a dán hegyimenő elveszti a sárga trikót, de a 33 éves biciklista jobban ment, mint valaha. Sokkal jobban.
Közben megbukott egy doppingellenőrzésen a legesélyesebbnek tartott kazah Vinokurov (lásd keretes írásunkat), aki bátor, támadó stílusával nagy népszerűségnek örvendett a szurkolók körében. Csapatát, az Astanát is hazaküldték. (A másik nagy esélyesnek, a szintén erősen figyelt Valverdének láthatólag több esze volt: jóval gyengébben ment, mint egy-két éve, de nem is bukott meg.) Egy nappal rá egy vízhordóról, az olasz Moreniról is kiderült, hogy tiltott szereket használt, "büntetésből" le kellett tekernie több mint 200 kilométert, a célban csendőrök várták, nemcsak neki, hanem a csapatának is mennie kellett.
Ezek a doppingesetek is rávilágítottak Rasmussen hihetetlen teljesítményének hiteltelenségére. Egyre jobban kilógott a lóláb. Az út mentén álló szurkolók azokat a versenyzőket is meg szokták tapsolni, akiket nem szeretnek, a sárga trikónak pedig, bárki is viseli, óriási respektje van. Rasmussent azonban egyre többen és többen fütyülték ki. Jelenléte egyre kényelmetlenebbé vált. Amikor a Pireneusok királyetapját úgy nyerte, mint Armstrong fénykorában, könnyedén, csukott szájjal hajtva fel a kiemelt kategóriás hegyekre, mindenkit leszakítva, akkor valószínűleg a legnaivabb néző is rádöbbent, hogy miért bujkált Mexikóban Rasmussen a doppingellenőrök elől. Kapóra jött hát, amikor lelepleződött a hazugsága. Az olasz televízió riportere ugyanis korábban, élő egyenes adásban dicsérte, hogy milyen keményen edzett, amikor pár hete a Dolomitokban látta. Persze a riporter nem tudta, hogy Rasmussen inkognitóban tréningezett Olaszországban. Amikor összeállt a kép, csapatának névadó szponzora, a Rabobank igazgatótanácsa kérte meg a versenyzőt, hogy másnap ne álljon rajthoz, mivel az már nekik is ciki -a dán végül helikopterrel menekült el az újságírók elől.
A Tour folytatódott, de a verseny érdektelenné vált, egykori legendás versenyzők is azt javasolták, hogy a sárga trikót ne is osszák ki. Eredményhirdetés mégis volt, egy fiatal spanyol, Alberto Contador a Discoveryből (Lance Armstrong valamikori csapatából) lett a győztes.
Vinokurov szélárnyékában
A Tour előtt legerősebbnek tartott csapatot Vinokurov, a legismertebb kazah gründolta, amikor tavaly nyáron korábbi csapata az Operation Puerto (a spanyolországi doppingnyomozás) következtében széthullott. Felhívta a kazah miniszterelnököt, és pillanatok alatt bombaerős csapatot szerveztek tőkeerős kazah cégcsoportok támogatásával. A csapat az új kazah fővárosról kapta a nevét, mezük a kazah zászló valamennyi motívumát tartalmazza. A kazah politikai vezetés fontos országmarketing-szerepet tulajdonított az Astanának, amely révén külföldön is ismertté és elismertté teszi a közép-ázsiai országot. Ennek érdekében pénz nem számít alapon olyan nagynevű kerékpárosokat szerződtettek, mint a Tour de France-második Klöden vagy a kétszeres Giro d'Italia-győztes olasz Savoldelli, de több kazah versenyző is szerepelt a keretben. A csapatnak azonban a kazah nemzeti hős, Vinokurov doppingesete után távoznia kellett. A kazah vezetés Kazahsztán elleni nemzetközi összeesküvéssel magyarázta Vinokurov és csapata kizárását.
