A szerdai nyitóünnepségen jó, ha kétszázan vannak a Széchy Tamás Uszoda tízpályás, 50 méteres medencéjére néző betonlelátón. A lelátón - a gesztusokból ítélve - családtagok, gyógypeda-gógusok és haverok. A 14 ország úszóit az óriáskivetítő sajnos még egy szimpla "Helló!"-val sem üdvözli, a másnapi versenykezdésig be se kapcsolják. "Nem olyan nagy baj ez, nekik úgyis az a legfontosabb, hogy ugyanabban a medencében úsznak majd, mint a nagyok" - magyarázza a negyvenes hölgy sárga napernyő alatt a mellette ülőnek. Azért hozzáteszi, hogy Kovács Ági mégsem jött ki, pedig tényleg megígérte.
A vasárnapi záró ünnepségig néhány dolog megegyezik a három héttel ezelőtt látottakkal: zászlókat lenget és kurjongat mindenki, leginkább persze mi, magyarok; a spanyolok, a lengyelek és az angolok viszont már az első nap után tudják tülkölni a Nox itt is elsütött Embermadár című szörnyűségét. Nyílt Európa-bajnokság lévén az angolok, franciák, spanyolok mellett venezuelaiak és hongkongiak is érkeztek. Mi kilenc úszóval indulunk, a szövetségi kapitány, Tóth Csaba ("civilben" az OSC edzője) legtöbbet Bérczi Zsófitól és a "nagy öreg" Sánta Krisztiántól vár. Zsófi végül ezüstkirálynőként végez, így a nem létező rangsorban elmarad a felváltva aranyat és ezüstöt úszó bombázótól, Tapolczai Vikitől, de láthatóan élvezi, hogy a versenyszámai előtt és után számolatlanul kapja a rendezőktől a puszikat. Később azt mondja, hogy neki már ezért is megéri.
Sánta Krisztián egyéniben 50 és 100 háton, 50 gyorson és pillangón is aranyat szerzett. És bár száz gyorson, amire egész évben készült, csak második lett, amikor vasárnap, az utolsó versenyszám (4x50 m-es gyors) után megkérdezem, hogy hány érmet nyert, kicsit dühösen azt morogja, hogy egyáltalán nem számolta. A Krisztiánt jól ismerő Gruiz Katalin segít ki némi magyarázattal; szerinte a mezőny egyik legizmosabb fiúja biztosan azért morcos, mert váltóban a csapat minden számban kikapott az angoloktól. Ez a Down Alapítvány vezetője szerint biztosan nehezebben emészthető, hisz néhány éve a mindent nyerő, többszörös világcsúcstartó válogatott csapatnak is tagja volt. A Majer Gábor, Szedőc Tibor, Rácz Gábor (vagy Fülöp Balázs) és Sánta Krisztián alkotta váltó évekig szinte verhetetlen volt, mint ahogyan a hosszú távú specialista, a sportpályafutását nemrégiben befejező Podani Zoli is. Krisztián a hogyan továbbra kész válasszal áll elő: "Ha van papír, hogy mehetünk Pekingbe, maradok."
Pekinggel kapcsolatban
tavaly nyáron még minden rendben lévőnek tűnt. A paralimpiai bizottság ugyan feltételeket szabott az értelmi fogyatékosok indulásához (például hogy jól láthatóan meg kell húzni a határt az ép és az értelmi fogyatékosok között), de a WHO és különböző nemzetközi megegyezések alapján mindez nem tűnt komoly akadálynak. A WHO szerint az tekinthető értelmileg fogyatékosnak, aki három kritériumnak megfelel. Vagyis: az IQ-ja 75 alatti (az átlagemberé 100), hogy 18 éves kora előtt regisztrálták a fogyatékosságát (a speciális oktatási, pedagógiai intézményekbe járva ez szinte automatikusan megtörténik), ezenkívül pedig bizonyos szociális, adaptációs képességekkel nem rendelkezik (például nem képes önálló életre, nem képes kommunikálni stb.). Jos Mulder, az INAS-FID elnöke az Európa-bajnokság megnyitóján mégis arról beszélt, hogy mondvacsinált okból kiszorították őket a paralimpiáról, s bár igazuk keresése érdekében a székhelyükön, Bonnban nemrég bírósághoz is fordultak, kevés esélyt lát arra, hogy Pekingben a szervezet részt vehessen a paralimpián.
Gruiz Katalin magyarázata szerint a probléma hátterében többek között az áll, hogy az értelmi fogyatékos csúcssportolók paralimpiai létjogosultságát nehezen (vagy talán sehogy sem) akarják elfogadni a szervezet - inkább a mozgássérültekhez kötődő - irányítói, mert van, akin a fogyatékossága meg sem látszik. (Az megint más kérdés, hogy az értelmi fogyatékos úszók között nem egy aranyérem veszett már el azért, mert a sportoló toronymagasan vezetve, egy hosszal a vége előtt befejezettnek tekintette a versenyt, vagy mert a vegyesúszásban a forduló után képtelen volt úszásnemet váltani.)
A szituáció ennél persze lényegesen bonyolultabb, hiszen a paralimpia népszerűsége miatt hovatovább fontos üzleti vállalkozás is. Leegyszerűsítve azonban mégiscsak az a helyzet, hogy miközben a bármiféle fogyatékossággal élők és az épek közötti válaszfal az utóbbi években kezdett elvékonyodni, a mozgássérültek és az értelmi fogyatékosok között viszont láthatóan új fal épülget. És ebben sajnos a hírek szerint máris az élen járunk. Állítólag a Nádas Pál vezette Magyar Paralimpiai Bizottság nemrég több értelmi fogyatékos sportoló ösztöndíját megvonta, s másnaptól mozgássérülteknek utalta ki. A fogyatékkal élő sportolók összeugrasztását vagy differenciált támogatását, a mozgás- és látássérült vagy az értelmileg fogyatékosok külön-külön kezelését Angliában vagy a skandináv országokban biztosan nem értik. Míg Ausztráliában a parasport-versenyek már majdnem olyan látogatottságúak, mint az ott is sokszor félistenként tisztelt ép sportolók viadalai, mifelénk még mindig az a történet vége, hogy az emberek többsége, mint valamiféle bűntudaton, csak minél hamarabb túl akar lenni egy-egy ilyen találkozáson.
