A Real Madrid megint két kézzel szórja a pénzt játékosvásárlásra. Az AC Milantól érkező Kaká átigazolási díja 65 millió euró, míg Cristiano Ronaldo elcsábítása a Manchester Unitedtől 94 millió eurót is megérhet (a tárgyalások még folynak; az összeg világrekord lenne). És ezek még csak a "regisztrációs díjak". Hiszen például Ronaldo bére, ha igaz, az első évben 215 000 euró körül lesz - hetente! -, amely összeg a szerződés tervezett ötéves időtartama alatt minden évben a negyedével nőni fog.
A történet ismerős mintát követ. Florentino Perez 2000 és 2006 között sztárok sorát mutatta be Real-mezben a Santiago Bernabéu stadion népének. Nem véletlen a szurkolók említése: Perez éppen ezzel az ígérettel győzte le 2000-ben a klub elnökválasztásán elődjét, Lorenzo Sanzot, pedig Sanz 1998-2000 között két BL-t és egy bajnoki címet nyert a csapattal. 2000-ben Luis Figo (58,5 millió euró), 2001-ben Zinédine Zidane (76 millió euró), 2002-ben Ronaldo (43 millió euró), 2003-ban David Beckham (35,1 millió euró) érkezése, a "galaktikus" csapat felépítése azonban még a legigényesebbeket is kielégítette. Nem csoda, hogy a bőkezű Perezt 2004-ben 94 százalékos aránnyal választották újra a Real elnökének.
Vajon miért kellett az ezredfordulón sikert sikerre halmozó klubnak játékosvásárlásra euró-tízmilliókat kiszórnia? A válasz egyszerű: azért, mert a transzferek pénzügyileg kifizetődőek voltak. Nézzük két példán, hogyan írta át a Real Madrid az utóbbi évtizedben a futballgazdasági tankönyveket.
Zinédine Zidane
bajnokcsapathoz érkezett 2001-ben, de a Bajnokok Ligája (BL) elődöntőjében a Bayern Münchentől elszenvedett két vereség nagyon fájt Madridban. Zidane-tól épp azt a pluszt várták, amivel újra az európai futballtrónra ülhet a Madrid. Nem volt olcsó mulatság. A 2002-2006 szerződéses időszak alatt ki kellett fizetni a Juventusnak az átigazolási és a menedzsernek járó mintegy 3 millió euró közvetítési díjat, valamint az ügylet fedezetéül szolgáló pénzügyi költségeket is; Zidane éves keresete pedig adókkal, járulékokkal, valamint a 20 százalékos bónusszal közel 17 millió eurót tett ki. (A 200 ezer eurós betegbiztosítás már szinte elhanyagolható költség volt.) A Real Zidane-hoz kapcsolódó, éves mintegy 37 millió eurós kiadásainak részét képezte az a mintegy 1,5 millió euró is, amivel a klub megvásárolta a játékos imázsjogait is.
Zidane érkezése ugyanakkor jelentős hatással volt a Real Madrid forgalmára is (a szakirodalom ezt konkrétan Zidane-hatásnak nevezi). Becslések szerint csak 2002-ben a játékoshoz köthetően 7 millió euróval nőttek a mérkőzésbevételek (azaz a jegyek, bérletek eladásából befolyó összeg), 14 millió euróval a televíziós jogdíjak, 2 millió euróval több érkezett a szponzoroktól és 15 millió euróval nőttek az imázs- és internetes jogok eladásához, valamint az ajándéktárgyakhoz köthető marketingbevételek. A vizsgált időszakban becslések szerint Zidane 20 százalékkal dobta meg a Real Madrid éves forgalmát. Ráadásul a 2006. év opcióként szerepelt az akkor 34. életévébe lépő játékos szerződésében, ami a klub számára jóval kedvezőbb pénzügyi feltételek mellett köttetett meg: így a Madrid még egy utolsó, nagy nyereséget is ki tudott venni az üzletből. És persze a játékosnak sem kellett panaszkodnia a ráadásév miatt.
A Zidane-sztori sportszakmai és sportgazdasági sikertörténet. Aligha akad futballimádó - szurkoljon bárkinek is -, aki elfelejti a 2002. május 15-i Bajnokok Ligája döntő 45. percében a Leverkusennek rúgott csodálatos kapásgólt. Vajon hányan gondoltak akkor és utána arra, hogy mennyit keres a gólszerző, és közvetlenül vagy közvetve hány eurót fizettünk be a Real kasszájába mint meccset és reklámot néző, a gyereknek reálos ajándékot vásárló futballszurkolók?
Míg Zidane-nal a csapatba illő, annak játékát hatékonyabbá tevő futballistát igazolt a Real Madrid, és ehhez teremtette meg a sportgazdasági környezetet, addig
David Beckhammel
már eleve médiaikont vásárolt. Természetesen Beckham jó futballista, de a Real akkori csapatszerkezetéből nem feltétlenül ő hiányzott. Üzletnek viszont kiváló volt.
Az évtized közepére a királyi klub üzleti növekedési lehetőségei Spanyolországban korlátozottá váltak. A televíziós üzletek megköttettek, a stadion tömve volt, a szponzoroktól nagyságrendileg több pénzt a klubvezetés már nem tudott beszedni. Új piacokat kellett tehát keresni, amihez új stratégiára volt szükség. "A világ legjobb, nagy médiahatással bíró futballistáit kell csatasorba állítanunk, hogy nagy bevételekre tehessünk szert" - nyilatkozta 2005-ben Perez.
A lehetőségek hazáját Ázsiában találták meg a Real stratégái, ahol a 2000-es évekre - nem elhanyagolhatóan a közös koreai-japán vb hatására - jelentős szórakoztatási ággá vált a labdarúgás. A piackutatók bemérték: David Beckham ideális szereplő az ázsiai piac meghódítására. Beckham médiaértéke ebben az időben Japánban volt a legnagyobb - a spanyolországi ötszöröse -, és az angolok után harmadikként a kínaiak érdeklődtek leginkább a játékos iránt. (A kutatások szerint egyenes arányú kapcsolat van egy játékos médiaértéke és klubjának öszszes bevétele között.)
Az angol jobbösszekötő teljesítette küldetését. Érkezése után hat hónappal már egymillió mezt adott el a Madrid, ennek jelentős részét Ázsiában. A klub kereskedelmi bevételei a kétezres évek közepén ugrásszerűen megnőttek: David Beckham hozzájárulását ehhez évi mintegy 35-40 millió euróra becsülik. Beckhamnek komoly része volt abban is, hogy a Madrid egyre inkább televíziós szórakoztatássá vált.
Zidane és Beckham története két különböző alaptípusa a Real Madrid 2000-es évek elején sikerrel alkalmazott futballgazdasági modelljének, aminek végeredményeként a Real Madrid a világ legnagyobb bevételét termelő futballklubjává vált. A siker kulcsai a jól menedzselt sztárjátékosok voltak. A történések azonban a modell sebezhetőségét is megmutatták. Woodgate, Owen, Robinho, Cassano, Garcia, Gravesen - csak néhány nagy név a 2004-2006-os időszakból, akik nem nagyon hoztak a Madrid konyhájára - viszont annál többet vittek.
Kaká és "Céronaldo" minden futballszakember és szurkoló listáján ott van a világ legjobb öt játékosa közt. A játéktudás tehát megvan. Ám míg Zidane egy kiváló csapathoz érkezett, addig most újra kell építeni a Madridot - állítólag közel tucatnyi játékosától válik meg a klub. Két ember nem csinál nyarat, és ha hallani is újabb igazolásokról, nyilván időbe telik megszervezni a csapatjátékot. Másrészt a közgazdasági környezet sem olyan rózsás, mint Beckham érkezésekor: mégiscsak világválság van, ráadásul a futballpiac is telítettnek látszik. A Realt követve már minden magára valamenynyit adó klub ázsiai túrát szervez az utóbbi időkben. Pénz, pontosabban hitel mindenesetre van bőven. A Caja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid és Európa egyik legnagyobb bankcsoportja, a Grupo Santander a válság idején is talált 150 millió eurót, amit Florentino Perez rendelkezésére tudott bocsátani. A kérdés csak az, hogy miből fogja ezt Perez visszafizetni - vajon sikerül-e újra a tornamutatvány?
