Vitorlázás: Tépve, töretlenül (Elender Nagydíj 1999: A 32. Kék Szalagért)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hogy a vitorlázás az úri nép sportja, úgyszólván közhely. Mi is lehetne más - gondoltuk, magunkból kiindulva, és ilyeténképp -mint már annyi más esetben - természetesen tévesen, hisz a kép jóval árnyaltabb vagy árnyalhatóbb, mit ezúton meg is kísérelünk.

{k199927_20;b} Arról van szó, hogy mikor hírét vettük e nevezetes eseménynek, menten, mint minden jó hír hallatán, önvizsgálatot tartottunk. Hogy ez mennyire helytelen gyakorlat, az eredmény igazolja. Kiderült, hogy még a távolban sincs semmilyen vitorla, nemhogy magát effélékben gyakorló sportman a szerkesztőségben, de még egy valamirevaló vízügyi dinasztia kültagságával sem dicsekedhet egyikünk sem, noha azt csak rosszakaróink terjesztik, hogy néhányónk még mosakodni is utál.

Tán ezért gondolhattuk, hogy ez csakis valami úri huncutság lehet. Meg azért, mert szinte kivétel nélkül Ötvös Csöpi filmjein szocializálódtunk, s ezekben dúsgazdag, lefokozott körzeti megbízottak, afféle kimenős hadnagyocskák feszültek a vitorláknak, mellesleg fél kézzel, lévén, hogy a többivel mócsinggá vertek pár tucat bűnözőt, csajoztak, teniszeztek, ami belefér.

Ennyit az előítéleteinkről, bár az igazsághoz tartozik még, hogy a helyszíni tudósítást végül is azért bíztuk a szerzőre, mert egy korábbi nagyszabású munkájában cáfolhatatlanul bizonyította, hogy a honfoglalók (a brazil-magyar őshazából - a szerk.) vitorlás hajón érkeztek. Állítólag kék szalagot is viseltek, tiltakozásul vízisízést kedvelő vezetőink hülye szokásai ellen, de ez csak érintőlegesen tartozik ide.

Ezzel szemben

a valóság, ugye

jóval összetettebbnek bizonyult a tett helyszínén, Balatonfüreden.

Először is voltak ott mindenféle népek, a társadalom kétségtelenül más-más rétegeiből, zömmel persze felső-középosztálybéliek, hajléktalan szinte egy sem. Ám ideje lehasadni a társadalmi demagógiáról: csupa rendes ember. Akik egyfelől állították, másfelől minden mozdulatukkal elárulták, többségük számára a vitorlázás nem vagyon, hanem életforma kérdése, a versenyzés meg a tejszínhab e tortán. Már annak, aki kedvtelésből űzi, viszont ilyenek vannak többen. Az élversenyzés valóban horribilis költségekkel jár, ahogyan az egyik bajnok hamar szállóigévé vált közlése tudatja: a vitorlásversenyzés olyan dolog, mint mikor valaki talpig felöltözve áll a hideg vizes zuhany alatt, és szakadatlan nagy címletű bankókat tépked össze.

Ezzel együtt a sport legnagyobb sztárjai távolról sem önerős aranyifjak, hanem ellenkezőleg: ízig-vérig sportemberek, akik annyi más, nem futballtermészetű sportágakhoz hasonlóan, nehezen megszerzett szponzori támogatásokból teremtik elő a lét, ami jó, ha elegendő a technika rohamos fejlődésének szolid követésére.

Igaz, ami igaz: a behajózandó árak fekvése a szériaautók magasában keresendő. Egy vitorlás, amiben már megalhat az ember, vagy a sereghajtók közötti megmaradás reményében, például e balatoni körversenybe is benevezhet, árban alulról súrolja a millát. A másik véglet, a korszerű versenyhajó, amivel itt akár nyerni is lehet, 30-40 millió HUF körül van. (Hol van ez a Forma-1-es autókhoz, kérdezhetnénk, ha ez nem a demagógia másik vége volna, vagy ha Magyarországon egymást érnék a McLaren-Mercedesek.)

Nos, ami e két összeghatár között készségben fellelhető, az mind képviseltette magát e versenyen, melyet a szaksajtó bizonyára a "nagy múltú" jelzővel illet, joggal és lustán.

Mivel nemhogy e verseny, de maga a sportág is meglehetősen és méltatlanul alulreprezentált volt eddig a Narancsban, feltétlenül szükséges egy röpke történeti áttekintést tennünk.

Távoli vitorlák

Azt már tisztáztuk, hogy a honfoglalók is csípték a helyes szélirányt, ám sokkal valószínűbb, hogy a dolog Ádámmal és Évával kezdődött, ők állítólag széllel szemben próbálkoztak, de vitorlást biztosan neveztek el róluk. Mindennek ellenére, az első Balatoni Tókerülő Kék Szalag Versenyt 1934-ben rendezték. A Kék Szalag gyorsasági díj, ki ne tudná, pláne az épületes Titanic óta, de az a Fehér Szalag is, amit akkor lehet nyerni, amikor kéket nem, de lesz ez még érthető is.

Szóval ´34 óta kétévente (decens világháborús szünettel) van Kék Szalag, egy ideje pedig a köztes esztendőkben Fehér. Ám a különbség nem csak a megrendezés időpontjában vagyon. A "kékek" felfelé vágnak a távnak (Füredről Fűzfő, Aliga, Kenese stb. irányába), a "fehérek" meg lefelé (ugyanonnan Tihany, Badacsony, Keszthely stb. felé). Ám ez úgyszólván semmi ahhoz képest, hogy a kékért nem lehet trapézolni, a fehérért meg lehet.

Íme beleszaladtunk egy szakkifejezésbe, melynek feloldását a száraz, ám pontos szakmai leírás helyett a magunk hangulatfestő, ám pongyola módszerével végeznénk, leginkább azért, mert így is túl sokat kell még másolnunk a meglepően széles körű és informatív sajtóanyagból, melyet a honi viszonyokhoz képest megdöbbentően készséges szervezők prezentáltak.

A trapézolást úgy tessék elképzelni, mint nagy szénásszekereken a súlyos vendégoldalt. Világos? Az erre vonatkozó tilalom, minden olyan szerkezetre és eszközre vonatkozik, amelynek a segítségével a legénység bármely tagja a hajón kívülre helyezheti testsúlyát. Szigorú szabály, kevesen szeretik, ám egy mindenképpen hitelt érdemlő informátorunk szerint nem is lesz már hosszú életű, noha e verseny saját hagyományaira is roppant büszke. Méltán, mondhatni, hiszen idén is elstartoltak például olyan kétségtelen muzeális értéket képviselő hajók, mint a többszörös győztes (1940; 1942; 1963; 1971; 1979; 1989!) Tramontana, ami alighanem a világ kilencedik csodája, hiszen most 102 éves, tehát eddigi utolsó győzelmét 92 esztendős korában aratta, szegény nagyanyám volt ilyen, azzal a nem csekély különbséggel, hogy ő soha nem képezte Horthy Miklós személyes tulajdonát, vagy legalábbis nekem letagadta, mindegy: a Tramontana azt is túlélte. Ám a mai indulók közül még nála is öregebb az 1896-os építésű Kis Hamis, egy nyeretlen százhárom éves. A vén vitézek (mindkettő tisztes eredménnyel célba ért) mellett 265 másik sorakozott fel pénteken fél tizenegykor venni egy kiadós repülőrajtot Európa leghosszabb távú (körülbelül 150 km) tókerülő versenyén. Kell-e mondani, idén részvételi rekord született, mi lesz, ha feloldják a trapézolási tiltást? Tán egyedül csak Ötvös Csöpi, a derék közeg hiányzott, nyilván nem sikerült megbuherálni a szolgálati beosztást, pedig ügyes fiú, nyerni szokott, noha erről csak filmjei tanúskodnak.

A verseny maga

úgy nézett ki, hogy rengeteg vitorlás hajó dzsalt körbe a szép tavon. A tisztelt sajtót fölpakolták egy közepes nagyságú balatoni személyhajóra, ami ügyesen a küzdők közelébe navigált, ahonnan a megjelentek - számottevően több hozzátartozó, mint firkász - kényelmesen figyelhették az impozáns rajtot és a verseny egy korai, ám sokatmondó szakaszát; plusz büfé.

A mezőny pillanatok alatt szétszakadt, a menők Kenesénél jártak, mikor a műkedvelők megpillantották, többségük persze még csak távcsövön, a Füred vége táblát. Ám tiszta sor, ez így van rendjén, majdnem mindenki örömében szállt vízre.

A kísérőhajó egy idő után feladta a küzdelmet, az érintettek mobiltelefonon informálódtak tovább az események alakulásáról. A mi történetünk is véget ért, kellemes hajókázás a kikötőig, aztán uzsgyi haza, a verseny lefolyásáról a napi-, az utána következő dínomdánomról meg a társasági sajtó majd beszámol, mi mossuk kezeinket; persze tévedtünk megint.

Történt ugyanis, hogy, sőt több minden is.

Intermezzo

Ringatózunk a takaros móló felé, ám könnyű hajónk hirtelen gyors fordulatot vesz, mi meg csodálkozunk: mi készül? Hírnök jő, s mondá: mentésre indulunk. Apró fekete pontok a messzeségben, fölborult egy később általunk folyami túrakenuként azonosított vízijártasság, három jókedvű utasával. Hajónk másodikként, nota bene: egy vitorlás mögött, érkezik a helyszínre, egy hajótörött már a vitorlás fedélzetén, épp a napszemüvegét tisztogatja. Ember a vízben még ilyen hangosan és hosszan nem röhögött, mint a ránk váró két páciens. Tovább, mint a filmeken: izmos matróz a hajó peremén, kötelet hajít, fölösleges szavak és mozdulatok nélkül teszi a dolgát, hangoskodó kíváncsiak a korlátnál, valaki panaszt emel a késni látszó ebédje miatt, nem hiszünk a fülünknek. Végre a hajón a fiú meg a lány, ők inkább visszamennének - szabadkoznak. Csónakjuk csak felborult, ha valaki visszafordítaná és közben a vizet is kiborítaná, a többit már köszönik, maguk is elintézik. Matrózunk, mint kinek mi sem természetesebb, azonnal a kedvükre tesz, szolgáljon bár tette a művelt közönség egyöntetű megbotránkozására. Semmi perc múlva újra zöld vízágyán ring a karcsú kenu, utasai, vajon min, benne folytatják a röhögést, bagatell, már csak az evezőiket kell megkeresniük.

A fedélzeten töretlen szörnyülködés: láttad, a pasi féllábszárig érő bakancsban úszott, volt pofája. A hajónk távozna épp, mikor a lány felsikolt. Hallottak önök már hajótöröttet sikoltani?

Biztos nem, hogy a fene egye meg, pedig ezt hallaniuk kellett volna. A lány drámai mozdulattal inte felénk, egész pontosan az esemény minden mozzanatát pontról pontra híven rögzíteni igyekvő fotósunk felé, és sikoltá: "Én téged ismerlek, te vagy a Déri Miki a MaNcsból! Majd megyek a képekért!"

Szavamra, így esett, én se hinném, ha más mesélné. A VIP-hajó lement hídba, kollégáink rendőrt akartak hívni, ilyenek. Hajónk túl gyorsan távolodott, ha maradunk még, tán engem is megismer, tudom, sovány vigasz.

Értik, a Balaton közepin, a fotóst és a lapot is néven nevezte egy csokoládé színű, szépséges hajótörött, aki be fog jönni a képekért, barátom!

Egy kis ráadás

A másik rendkívüli esemény az volt, hogy a kitűnő szervezők még egy motorcsónakkal is kivittek közeli felvételeket csinálni a versenyzők közé, egy bizonytalan, esetleges címlap kilátásba helyezésére vonatkozó félszavunkon kapva. Ez volt ám szép! A vitorlások közelről, akcióban. Néhány fedélzeten monokinis bombázókat is láttunk. ´k nem tehettek róla, hogy nálunk labdába se rúghattak, minden szépségük dacára. Mi csak őrá várunk, aki majd jön a képekért.

Turcsányi Sándor

´szinte köszönet Visy Lászlónak, az esemény sajtófőnökének, ha rajta múlott volna, e beszámoló jóval tárgyszerűbb és gazdagabb.

Eredmények

1. A Detre fivérek hajója, a Yuppie

2. A Capella nevű hajó (Pomucz Tamás és legénysége)

3. A tavalyi győztes, Liberté (Munka László and Co.)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...