Tán ezért gondolhattuk, hogy ez csakis valami úri huncutság lehet. Meg azért, mert szinte kivétel nélkül Ötvös Csöpi filmjein szocializálódtunk, s ezekben dúsgazdag, lefokozott körzeti megbízottak, afféle kimenős hadnagyocskák feszültek a vitorláknak, mellesleg fél kézzel, lévén, hogy a többivel mócsinggá vertek pár tucat bűnözőt, csajoztak, teniszeztek, ami belefér.
Ennyit az előítéleteinkről, bár az igazsághoz tartozik még, hogy a helyszíni tudósítást végül is azért bíztuk a szerzőre, mert egy korábbi nagyszabású munkájában cáfolhatatlanul bizonyította, hogy a honfoglalók (a brazil-magyar őshazából - a szerk.) vitorlás hajón érkeztek. Állítólag kék szalagot is viseltek, tiltakozásul vízisízést kedvelő vezetőink hülye szokásai ellen, de ez csak érintőlegesen tartozik ide.
Ezzel szemben
a valóság, ugye
jóval összetettebbnek bizonyult a tett helyszínén, Balatonfüreden.
Először is voltak ott mindenféle népek, a társadalom kétségtelenül más-más rétegeiből, zömmel persze felső-középosztálybéliek, hajléktalan szinte egy sem. Ám ideje lehasadni a társadalmi demagógiáról: csupa rendes ember. Akik egyfelől állították, másfelől minden mozdulatukkal elárulták, többségük számára a vitorlázás nem vagyon, hanem életforma kérdése, a versenyzés meg a tejszínhab e tortán. Már annak, aki kedvtelésből űzi, viszont ilyenek vannak többen. Az élversenyzés valóban horribilis költségekkel jár, ahogyan az egyik bajnok hamar szállóigévé vált közlése tudatja: a vitorlásversenyzés olyan dolog, mint mikor valaki talpig felöltözve áll a hideg vizes zuhany alatt, és szakadatlan nagy címletű bankókat tépked össze.
Ezzel együtt a sport legnagyobb sztárjai távolról sem önerős aranyifjak, hanem ellenkezőleg: ízig-vérig sportemberek, akik annyi más, nem futballtermészetű sportágakhoz hasonlóan, nehezen megszerzett szponzori támogatásokból teremtik elő a lét, ami jó, ha elegendő a technika rohamos fejlődésének szolid követésére.
Igaz, ami igaz: a behajózandó árak fekvése a szériaautók magasában keresendő. Egy vitorlás, amiben már megalhat az ember, vagy a sereghajtók közötti megmaradás reményében, például e balatoni körversenybe is benevezhet, árban alulról súrolja a millát. A másik véglet, a korszerű versenyhajó, amivel itt akár nyerni is lehet, 30-40 millió HUF körül van. (Hol van ez a Forma-1-es autókhoz, kérdezhetnénk, ha ez nem a demagógia másik vége volna, vagy ha Magyarországon egymást érnék a McLaren-Mercedesek.)
Nos, ami e két összeghatár között készségben fellelhető, az mind képviseltette magát e versenyen, melyet a szaksajtó bizonyára a "nagy múltú" jelzővel illet, joggal és lustán.
Mivel nemhogy e verseny, de maga a sportág is meglehetősen és méltatlanul alulreprezentált volt eddig a Narancsban, feltétlenül szükséges egy röpke történeti áttekintést tennünk.
Távoli vitorlák
Azt már tisztáztuk, hogy a honfoglalók is csípték a helyes szélirányt, ám sokkal valószínűbb, hogy a dolog Ádámmal és Évával kezdődött, ők állítólag széllel szemben próbálkoztak, de vitorlást biztosan neveztek el róluk. Mindennek ellenére, az első Balatoni Tókerülő Kék Szalag Versenyt 1934-ben rendezték. A Kék Szalag gyorsasági díj, ki ne tudná, pláne az épületes Titanic óta, de az a Fehér Szalag is, amit akkor lehet nyerni, amikor kéket nem, de lesz ez még érthető is.
Szóval ´34 óta kétévente (decens világháborús szünettel) van Kék Szalag, egy ideje pedig a köztes esztendőkben Fehér. Ám a különbség nem csak a megrendezés időpontjában vagyon. A "kékek" felfelé vágnak a távnak (Füredről Fűzfő, Aliga, Kenese stb. irányába), a "fehérek" meg lefelé (ugyanonnan Tihany, Badacsony, Keszthely stb. felé). Ám ez úgyszólván semmi ahhoz képest, hogy a kékért nem lehet trapézolni, a fehérért meg lehet.
Íme beleszaladtunk egy szakkifejezésbe, melynek feloldását a száraz, ám pontos szakmai leírás helyett a magunk hangulatfestő, ám pongyola módszerével végeznénk, leginkább azért, mert így is túl sokat kell még másolnunk a meglepően széles körű és informatív sajtóanyagból, melyet a honi viszonyokhoz képest megdöbbentően készséges szervezők prezentáltak.
A trapézolást úgy tessék elképzelni, mint nagy szénásszekereken a súlyos vendégoldalt. Világos? Az erre vonatkozó tilalom, minden olyan szerkezetre és eszközre vonatkozik, amelynek a segítségével a legénység bármely tagja a hajón kívülre helyezheti testsúlyát. Szigorú szabály, kevesen szeretik, ám egy mindenképpen hitelt érdemlő informátorunk szerint nem is lesz már hosszú életű, noha e verseny saját hagyományaira is roppant büszke. Méltán, mondhatni, hiszen idén is elstartoltak például olyan kétségtelen muzeális értéket képviselő hajók, mint a többszörös győztes (1940; 1942; 1963; 1971; 1979; 1989!) Tramontana, ami alighanem a világ kilencedik csodája, hiszen most 102 éves, tehát eddigi utolsó győzelmét 92 esztendős korában aratta, szegény nagyanyám volt ilyen, azzal a nem csekély különbséggel, hogy ő soha nem képezte Horthy Miklós személyes tulajdonát, vagy legalábbis nekem letagadta, mindegy: a Tramontana azt is túlélte. Ám a mai indulók közül még nála is öregebb az 1896-os építésű Kis Hamis, egy nyeretlen százhárom éves. A vén vitézek (mindkettő tisztes eredménnyel célba ért) mellett 265 másik sorakozott fel pénteken fél tizenegykor venni egy kiadós repülőrajtot Európa leghosszabb távú (körülbelül 150 km) tókerülő versenyén. Kell-e mondani, idén részvételi rekord született, mi lesz, ha feloldják a trapézolási tiltást? Tán egyedül csak Ötvös Csöpi, a derék közeg hiányzott, nyilván nem sikerült megbuherálni a szolgálati beosztást, pedig ügyes fiú, nyerni szokott, noha erről csak filmjei tanúskodnak.
A verseny maga
úgy nézett ki, hogy rengeteg vitorlás hajó dzsalt körbe a szép tavon. A tisztelt sajtót fölpakolták egy közepes nagyságú balatoni személyhajóra, ami ügyesen a küzdők közelébe navigált, ahonnan a megjelentek - számottevően több hozzátartozó, mint firkász - kényelmesen figyelhették az impozáns rajtot és a verseny egy korai, ám sokatmondó szakaszát; plusz büfé.
A mezőny pillanatok alatt szétszakadt, a menők Kenesénél jártak, mikor a műkedvelők megpillantották, többségük persze még csak távcsövön, a Füred vége táblát. Ám tiszta sor, ez így van rendjén, majdnem mindenki örömében szállt vízre.
A kísérőhajó egy idő után feladta a küzdelmet, az érintettek mobiltelefonon informálódtak tovább az események alakulásáról. A mi történetünk is véget ért, kellemes hajókázás a kikötőig, aztán uzsgyi haza, a verseny lefolyásáról a napi-, az utána következő dínomdánomról meg a társasági sajtó majd beszámol, mi mossuk kezeinket; persze tévedtünk megint.
Történt ugyanis, hogy, sőt több minden is.
Intermezzo
Ringatózunk a takaros móló felé, ám könnyű hajónk hirtelen gyors fordulatot vesz, mi meg csodálkozunk: mi készül? Hírnök jő, s mondá: mentésre indulunk. Apró fekete pontok a messzeségben, fölborult egy később általunk folyami túrakenuként azonosított vízijártasság, három jókedvű utasával. Hajónk másodikként, nota bene: egy vitorlás mögött, érkezik a helyszínre, egy hajótörött már a vitorlás fedélzetén, épp a napszemüvegét tisztogatja. Ember a vízben még ilyen hangosan és hosszan nem röhögött, mint a ránk váró két páciens. Tovább, mint a filmeken: izmos matróz a hajó peremén, kötelet hajít, fölösleges szavak és mozdulatok nélkül teszi a dolgát, hangoskodó kíváncsiak a korlátnál, valaki panaszt emel a késni látszó ebédje miatt, nem hiszünk a fülünknek. Végre a hajón a fiú meg a lány, ők inkább visszamennének - szabadkoznak. Csónakjuk csak felborult, ha valaki visszafordítaná és közben a vizet is kiborítaná, a többit már köszönik, maguk is elintézik. Matrózunk, mint kinek mi sem természetesebb, azonnal a kedvükre tesz, szolgáljon bár tette a művelt közönség egyöntetű megbotránkozására. Semmi perc múlva újra zöld vízágyán ring a karcsú kenu, utasai, vajon min, benne folytatják a röhögést, bagatell, már csak az evezőiket kell megkeresniük.
A fedélzeten töretlen szörnyülködés: láttad, a pasi féllábszárig érő bakancsban úszott, volt pofája. A hajónk távozna épp, mikor a lány felsikolt. Hallottak önök már hajótöröttet sikoltani?
Biztos nem, hogy a fene egye meg, pedig ezt hallaniuk kellett volna. A lány drámai mozdulattal inte felénk, egész pontosan az esemény minden mozzanatát pontról pontra híven rögzíteni igyekvő fotósunk felé, és sikoltá: "Én téged ismerlek, te vagy a Déri Miki a MaNcsból! Majd megyek a képekért!"
Szavamra, így esett, én se hinném, ha más mesélné. A VIP-hajó lement hídba, kollégáink rendőrt akartak hívni, ilyenek. Hajónk túl gyorsan távolodott, ha maradunk még, tán engem is megismer, tudom, sovány vigasz.
Értik, a Balaton közepin, a fotóst és a lapot is néven nevezte egy csokoládé színű, szépséges hajótörött, aki be fog jönni a képekért, barátom!
Egy kis ráadás
A másik rendkívüli esemény az volt, hogy a kitűnő szervezők még egy motorcsónakkal is kivittek közeli felvételeket csinálni a versenyzők közé, egy bizonytalan, esetleges címlap kilátásba helyezésére vonatkozó félszavunkon kapva. Ez volt ám szép! A vitorlások közelről, akcióban. Néhány fedélzeten monokinis bombázókat is láttunk. ´k nem tehettek róla, hogy nálunk labdába se rúghattak, minden szépségük dacára. Mi csak őrá várunk, aki majd jön a képekért.
Turcsányi Sándor
´szinte köszönet Visy Lászlónak, az esemény sajtófőnökének, ha rajta múlott volna, e beszámoló jóval tárgyszerűbb és gazdagabb.
Eredmények
1. A Detre fivérek hajója, a Yuppie
2. A Capella nevű hajó (Pomucz Tamás és legénysége)
3. A tavalyi győztes, Liberté (Munka László and Co.)
